Nagyné(N.) Diviki Emma honlapja, www.divikie.hupont.hu

Gyökerek, ágak és levelek. Ismeretek, gondolatok és történetek a közegről, amelyben élek

 

 

"Emlékeztető" a szeghalmi gimnáziumi 1954-ben érettségizett öregdiákok 2013 évi találkozójáról    

 

Mint a fenti évfolyam diákja köszönetet mondok társaimnak és hozzátartozóinak, akik résztvettek a találkozónkon.

Külön megköszönöm Prof. Dr Kata Mihály B) és Kóti Imre A) osztályba járt egykori diáktársunknak, hogy az alábbi "Emlékeztető"-ben megörökítették e- bensőséges hangulatú találkozónkat, és hogy megemlékezhettünk elhunyt tanárainkról és osztálytársainkról.                  N. DivikiEmma

 

 

                                                                   „ … amint fogy-fogy a jövendő,

 

                                                              egyre-egyre drágább lesz a múlt.”

 

                                                                                       Babits Mihály

 

Kedves Osztálytársunk!

Mi, a szeghalmi Péter András Gimnázium A) és B) osztályában 1954-ben - azaz 59 évvel ez-előtt - érettségizett ún. öregdiákok találkozónkat 2013. június 1-én tartottuk. A program:

  

1) Kóti Imre beszámolt Gimnáziumunk helyzetéről és - bizonytalan - jövőjéről. Ismert, hogy szeretett Középiskolánkat 1926-ban Péter András alapította. Most államosították. Sorsa ugyan még nem dőlt el, viszont a Gimnáziumot és a Szigeti Endre Szakképző Iskolát biztosan szét-választják; e két intézményben jelenleg összesen mintegy 600-700 diák tanul, s ez kevés! Kér-dés, hogy a Gimnázium képes lesz-e megmaradni? Ami egyáltalán nem biztos (sőt, elképzel-hető, hogy - az egyik, pl. békéscsabai gimnázium „algimnáziuma”ként - neve is megszűnik).

 

A Gimnázium igazgatója Somogyiné Ambrus Erika tanárnő.

 

Egyébként most ünnepeltük Sándor Jenő igazgató úr (1913-2005) születésének 100 éves évfordulóját is.

 

Kóti Imre és Gátszegi Feri Békéscsabán felkereste László István tanár urat, aki 82 éves és - betegségére hivatkozva - nem tudott eljönni. Megemlítendő, hogy 11 tanárunk közül már csak ő él!

 

2) 1954-ben 76-an végeztünk; társaink fele elhunyt; az elmúlt évben Kaszai Sanyi is. Vala-mennyiük és elhunyt tanáraink emléke előtt rövid felállással tisztelegtünk. - A találkozón 11 osztálytársunk, ill. Szél Imréné Magdi és Walkó Ernőné Kati, valamint több társunk felesége és néhány további hozzátartozó is részt vett ...

 

Az A) osztályból kimentette magát, ill. nem válaszolt: Dina Margit, Erdős Zsiga, Földesi Ica, Jeney Desző, Juhász Margit, Nagy Julianna, Ombódi Mária, Pákozdy László, Tamási Rózsi és Tasi Veronika; valamennyien elsősorban betegség miatt.

 

A B) osztály adatai: Elek Mihály, Fehér Nelli és Szegedi Gyula postai címét nem is-merjük. - Csókási Eti és Szabó Zoli részére küldött levél visszajött: a címzett „Ismeretlen” jel-zéssel. - Kimentette magát: Buga Istvánné Erzsike, Fülöp Etelka, Herpai Sán-dor, Kaszai Sándorné Rózsika, Ondrik István, Tóth Magdi és Zsoldi Emma. Ennek okai első-sorban betegségek, esetleg a családi helyzet nem várt alakulása stb. - Nem válaszolt: Kovács Piroska, Matus István (Szentesen él; a közelmúltban szívműtéten esett át), Molnár Ferenc, Soczó Ottó és Ződi Magdi.

  

3) Megjelent osztálytársaink és két társunk feleségének beszámolója (röviden, ábécében):

 

  • · Diviki Emma Nagyné, Budapest. Fia gépészmérnök, „aki sem főnök, sem beosztott nem szeret lenni. A „Botond Kft.” vezetője. Mellesleg a Pázmány Péter Egyetemen tanul.”. - Há-rom unokája van, akik most önállósodnak: Botond gimnazista és kezd nagy fiúvá lenni, ill. Csenge, aki hegedülni tanul és Emese, a legkisebb; ők is kezdenek nagy lányokká válni ... - „Férjem elhunyt. Egyedül élek. Betegségeim ugyan adódnak, de ez a korral jár” …
  • · Gátszegi Feri, Békéscsaba. 77 éves lesz. A Postán dolgozott. Most lesznek 50 éves háza-sok. - Hat unokájuk van, akik 8-23 évesek és helyben, azaz Békéscsabán élnek. - Fogfájásai adódnak (finom pálinkádat köszönjük)!
  • · Incze Kati, Szentes. Tanulmányait Tarhoson kezdte (6 év) és csak az utolsó két évben ta-nultunk együtt, Szeghalmon. Férje négy éve elhunyt, most egyedül él. Szeret utazni (Jesolo stb.) és keresztrejtvényeket fejteni …
  • · Kaszai Imre, Szeghalom. Szeghalmon tanított; közben volt igazgatóhelyettes és igazgató is. Két fia és négy unokája van. Gyógyszereket kell szednie ...
  • · Kata Mihály, Szeged. Egyik fia gépészmérnök, a másik közgazda. Három unokája van: Sá-ra 14 éves lesz, Misi 11 múlt (tehetségesen focizik) és Simon 7 éves. - Nyugdíjasként cikke-ket és könyveket ír. Tavaly beteg volt ...
  • · Kádár József, Budapest. Felesége - aki szintén jelen volt - orvos az Onkológián. Két uno-kájuk van. Éppen ausztráliai vendégeik érkeztek … (finom Jägermeisterrel kínált bennünket. Köszönjük)!
  • · Kovács Éva Mihalikné, Békéscsaba. Férje után fia is rendőr lett (most ezredes), unokája New Yorkban él. Fia és menye is eljött …
  • · Kóti Imre, Békéscsaba. Szabad ideje nagy részét Városerdőn - a telkén - tölti. Este 9 és 10 óra között mindig kártyáznak a feleségével (aki szintén jelen volt). Három unokájuk van: egyikük másodéves, a másik 10. osztályos, s a harmadikkal gyakran tanul ...
  • · Németh József, Gyomaendrőd. Feleségével - ő szintén eljött - 58 éve élnek együtt. Egyik unokája 30 éves, a másik kettő másodéves. Nyaki érszűkületi problémái ugyan vannak, egyébként „egészséges vagyok és dolgozok” ...
  • · Patkás Sándor, Dombóvár. MÁV-alkalmazott volt. Szép szőlője van, ahol nyugdíjasként minden nap hol dolgozik, hol nem. Finom fehér- és vörösbort hozott (köszönetünk érte)! Mondása szerint: „Én a vörös bort tisztán szeretem, a fehéret meg piszkosul!” - Két unokájuk van: egyikük Hollandiában él, a másik idén végez ...
  • · Szaszák Márton, Szeged. Feleségével és egyik fiával jöttek. Három gyermekük van; lá-nyuk gyógyszerész, kutató és Amerikában él, ill. három unokájuk is van. Kertjükben dolgoz-nak, azonban - mint mondta - „inkább csak a feleségem, Piroska” ...
  • · Szél Imréné Magdi, Mórahalom. Férje néhány éve elhunyt. Fiának van állása, de még nem nősült meg. Gyógyszereket szed ...
  • · Walkó Ernőné Kati, Szolnok. Férje 2009. januárjában szintén elhunyt. Családjának él és ma is alkot ...

  

4) Jövőre lesz kerek 60 éve annak, hogy érettségiztünk. Jelenlévők egyhangúlag megszavaz-tuk, hogy egy év múlva, tehát 2014 nyarán ismét találkozunk.

 Arról, hogy 2017-ben legyen-e 63 éves találkozónk, majd jövőre döntünk.

5) Beszámolóink után az „Alma MaterÉtteremben finom falatokat fogyasztottunk, majd ol-dott, jó hangulatban kötetlen beszélgetést folytattunk …

 Köszönet mindazoknak, akik el tudtak jönni, s azoknak is, akik kimentették magukat.

 Szeghalom, 2013. június 6.

Kóti Imre és Kata Mihály

 

 

 

 

 

 

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 82
Tegnapi: 32
Heti: 217
Havi: 730
Össz.: 188 487

Látogatottság növelés
Oldal: "Emlékeztető" a szegheghalmi gimnáziumi 1954-ben érettségizett öregdiákok 2013évi találkozójáról
Nagyné(N.) Diviki Emma honlapja, www.divikie.hupont.hu - © 2008 - 2024 - divikie.hupont.hu

A HuPont.hu weblapszerkesztő. A honlapkészítés nem jelent akadályt: Honlapkészítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »