Nagyné(N.) Diviki Emma honlapja

Gyökerek, ágak és levelek. Ismeretek, gondolatok és történetek a közegről, amelyben élek

2006-ban az 56'-os forradalom 50-ik évfordulója tiszteletére írtam meg az alábbi visszaemlékezésemet:             

              LÁTTAM MEGSZÜLETNI!                                         Az 56'-os forradalom egy Budapesti Műszaki Egyetemista /BME/diáklány korabeli feljegyzései  nyomán

 ELŐSZÓ

    Fél évszázad, több mint egy emberöltő, több mint 18250 nap telt el az 56”-os forradalom óta, mely mindösszesen 11 napot élt meg, Az árulással és a túlerővel szemben nem tarthatta meg győzelmét, mégis, ez a 11 nap a magyar és az egyetemes történelem részévé vált.

    Egyetemistaként részt vettem a 23-i eseményeken. A forradalom 11 napját szimpatizánsként közelről kísértem figyelemmel, és feljegyzést készítettem a történtekről, a megelőző és a forradalom leverését követő napokban benne éltem.

    50 év után előszedtem a szekrény aljába rejtett, korabeli feljegyzéseimet és a korabeli újságokat, ezek alapján és emlékeimre támaszkodva írtam meg visszaemlékezésemet. Ezzel akarok emlékezni a forradalomra, a történelem egy jelentős korszakával való személyes találkozásomra.

                                                                         A szerző

 

 ELŐZMÉNYEK

     A Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Kar-ra   az 1954-55-ös tanévben nyertem felvételt. Az egyetemen számomra teljesen ismeretlen világ várt. De boldog voltam, mert a Rákosi rendszer nyomasztó éveit hagytam magam mögött, mely 1949 után a falun is erőteljesen éreztette hatását. Szinte még gyermekként megéltem a „padlássöprögetés”, a kuláküldözés, az erőszakos tagositás  időszakát, amikor én és özvegy édesanyám teljesen nincstelenné váltunk. A nővéremék kenyerét ettem. Nyáron, míg osztálytársaim nagy része pihent, szórakozott, én kénytelen voltam nehéz fizikai munkát is végezni, hogy legalább a ruhára és az iskolai kiadásokhoz szükséges pénzt megkeressem.

     Egyetlen út állt előttem: jól tanulni, továbbtanulni és elszakadni a nehéz, de egyébként boldog, szeretetteljes gyermekkor színhelyétől.

     Az egyetem számomra a megváltást jelentette. Szabadnak, függetlennek éreztem magamat. Volt ösztöndíjam, senkire nem voltam rászorulva. A csekély ösztöndíjból megéltem. Ha jól gazdálkodtam, még színházra, múzeum  látogatásra is futotta. Megnyílt a világ előttem.  Olyan volt az egész, mint a megvalósult álom, vagy még inkább egy friss, koranyári, rózsaszínű hajnal. Az ember, ébredés után nagyot szippant a tiszta, friss levegőből, úgy érzi, most mindenre képes.

    A családom is örült. Úgy látta egyenesen vezet az utam a jólét és gazdagság felé.

    A politikát kizártam az életemből. Az egyetem egy külön kis szigete volt az országnak. Ha nem akartam, nem kellett felvonulni, ünnepségekre menni, nem kellett tapsolni.

       

                ZAVAR TÁMADT A  GÉPEZETBEN

    Az egyetem első két éve csak nekem jelentett átmeneti nyugalmat. A tudatom alatt azonban élt a Rákosi-rendszer elleni mérhetetlen gyűlöletem.

     Ez idő alatt a nagypolitikában a változások sora ment végbe. 1953-56-ig Nagy Imre korai minisztersége alatt a párt gépezete meggyengült.

     55’-ben Rákosi a szovjetek segítségével leváltotta Nagy Imrét és újra színre lépett. Az „oszd meg és uralkodj” elvén az értelmiséget és a munkásságot megpróbálta szembeállítani. Erőszakos iparosításba kezdett. Politikájával azonban szembehelyezkedett a Nagy Imre körül csoportosuló új kommunista értelmiség is a „fényes szelek nemzedéke”. Mozgolódott az Író Szövetség, megalakult a Petőfi kör. Nem maradhatott hatás nélkül ránk, a jövő értelmiségét képező egyetemistákra sem.

     Felismerte a párt, hogy Rákosit le kell váltani. 1956 júliusában Moszkvába szállították. Nagy Imrének visszaállították párttagságát. De az országban folyó mozgolódásokat már semmi sem tudta megállítani. A munkásság körében is nőtt a nyugtalanság. Az egész nemzet cselekvésre készen állt.   56’ nyarától nem lehetett észre nem venni, hogy valami készülőben van.

       Megjelent az első fénysugár!  Nyilvánvaló, valaminek történni kell!                                                                          

     A kezdeményezés most is, mint mindig a történelem során, az ifjúságé.

 

                             AZ ŐSZ 1956-BAN

     1956 őszén a Budapesti Műszaki Egyetemen a harmadik évfolyamot kezdtem el, és nem sejtettem, hogy a magyar történelem jelentős korszaka, egyben életem legemlékezetesebb időszaka előtt állok.

      Ha megkérdezed: mit jelentett neked 1956-ban „56”? – azt felelném: a reményt, a hitet, hitet az igazságban.

       Az 1956 őszén kezdődő forradalmi eseményeknek magam is részese voltam, mint a Budapesti Műszaki Egyetem hallgatója. Jelen voltam a forradalom születésének pillanatában október 23-án. A forradalom 11 napját, mint szimpatizáns kísértem figyelemmel. A forradalom leverését megrendüléssel fogadtam. A bukás után sok ember szívébe a keserűség és a reménytelenség költözött. Majd, évtizedekig tartó némaság következett.

    Én a forradalom előtti napoktól kezdve, a történtekről feljegyzéseket készítettem. Gyűjtöttem a korabeli röplapokat és újságokat. A fenti dokumentumokra, a rendszerváltás utáni ismeretanyaggal megerősített emlékeimre támaszkodva vetettem papírra az alábbi visszaemlékezéseimet, mellyel nem történelmi hitelességre törekszem, hanem a történelem egy jelentős korszakával való személyes találkozásom kívánom megörökíteni, úgy ahogyan akkor megtapasztaltam. És ezt szeretném megosztani másokkal is.

 

            OKTÓBER 23-ÁT MEGELŐZŐ NAPOK

     A szegedi diákgyűlésről az egyik kollégista társamtól értesültem, akinek az udvarlója is kollégista volt, és Szegedre való.

     A szegedi diákok nagy gyűlésének híre futótűzként terjedt a diákság körében. Másnap már az egyetemen is mindenki arról beszélt, hogy szinte minden városban, így a BME diákotthonában is nagygyűlés lesz.

     Ezen mi kollégista lányok zömben nem vettünk részt. De aki ott volt kifaggattuk, hogy mi történt. A hallottakat és a további napok történéseit jegyzeteim, emlékeim és egyéb ismereteim alapján az alábbiakban jegyeztem fel:

                               Október 18.

    „A  szegedi egyetemisták nagygyűlést tartottak. A gyűlés forradalmi hangulatban folyt. Megbeszélték a diákok az ország gazdasági helyzetét. Ezt követően a DISZ helyett megalakították a MEFESZ-t, a Magyar Egyetemisták és Főiskolások Egységes Szervezetét. Másnap kidolgozták a szervezeti szabályzatot. A szervezet lényegét abban határozták meg, hogy csak az Ifjúsági Parlamentnek legyen alávetve. Az Ifjúsági Parlament a teljes magyar ifjúság egységét lesz hivatva létrehozni. A diákokon kívül a munkás- és paraszt fiatalok is delegálják szervezetük küldöttjeit.

    A szegediek megmozdulása a többi egyetem diákságát is felrázta. Budapesten a különböző egyetemek, valamint más vidéki egyetemek is (Miskolc, Debrecen, Szombathely, Pécs, Veszprém…) szinte ugyanabban az időben tartották meg nagygyűléseiket. Csatlakoztak a szegediek javaslataihoz.

                               Október 20.

     A BME központi diákotthona nagygyűlést tartott. Olyan nagy volt az érdeklődés, hogy a gyűlést az udvaron kellett megtartani. Pontokba foglalták követeléseiket, amelyeket a lelkes ifjúság, már másnap meg akarta az újságokban jelentetni, de erre nem volt lehetősége. Így lesokszorosították, és az egyetem bejáratánál osztogatták a diákoknak. Más egyetemekhez is eljuttatták.

                               Október 22.

      Mikor megtudtam, hogy az Építőipari Műszaki Egyetem október 22-én tartja a nagygyűlését az aulában – nem volt kétséges – nekem is ott a helyem. A Mária utcai diákotthonból szobatársaimmal, Évával, Icával és néhány kollégistával együtt indultunk el. Egész úton szinte rohantunk, mintha lemaradnánk valamiről, pedig idő még bőven volt a kezdésig. Mire odaértünk már majdnem zsúfolásig volt az aula földszintje és karzata is. A gyűlés hírére más egyetemek és üzemek küldöttei is megjelentek. Olyan volt az aula, mint egy felbolydult méhkas. Nekem a hideg futkározott a hátamon. Éreztem valami fontos, valami történelmi jelentőségű eseménynek vagyok részese. Türelmetlenül vártuk a kezdést.

    A gyűlés az előkészítő bizottság által összefoglalt javaslati pontok felolvasásával kezdődött. A türelmetlen ifjúság rögtön ez után Szeged képviselőjét akarta hallani. Aki ismertette a szegedi hallgatók eddigi tevékenységét.        Megkezdődött a diákparlament előkészítése A DISZ (Demokratikus Ifjúság Szövetsége) Központi Bizottsága ekkorra már ülésezett, ahová a MEFESZ elküldte képviselőit.

     Az EIME időközben megalakította a MEFESZ helyi szervezetét, megválasztotta képviselőit, és késedelem nélkül elküldte az ifjúsági gyűlésre.

      A szegedi diákok beszámoltak a lengyelországi reformok sikereiről, és saját követelésüket is ismertették. A küldötteket hatalmas taps üdvözölte.

     Ezután több ezer diák együttesen foglalta össze az egységes követeléseiket. Rengeteg hozzászóló, rengeteg ötlet hangzott el.

      A diákság saját gondjainak megfogalmazása után áttért az országos jelentőségű, politikai követelések megfogalmazására. Egy-egy kérdést alaposan megtárgyaltak anélkül, hogy kavarodás, vagy anarchia alakult volna ki, pedig hivatalos irányítás nem volt. Ha valaki eltért a tárgytól, azt lehurrogták, kifütyülték. Ez történt, amikor a gyűlésen megjelent Marosán György KB tag és méltatlanul leszólta az értelmiséget.

     A gyűlésen jelen voltak az egyetem rektora, dékánja, a párt vezetői. Az ő hozzászólásukra azonban nem volt kíváncsi a hallgatóság.

     A többi egyetem képviselőinek beszámolóját azonban lelkesen hallgatták. Az egyik hallgató szintén a lengyel helyzetről beszélt. Gomulka visszahelyezéséről, a  csapat megmozdulásokról.

     A Bölcsész Kar Hajnóczi  körének képviselője indítványozott egy békés tüntetést a Bem szoborhoz, a lengyelekkel való szolidaritás kifejezésére. Először a gyűlés házigazdája az EIME, majd a többi egyetem képviselői is csatlakoztak a javaslathoz. 23-án 3 órára tűzték ki a Bem szobor megkoszorúzását.

     Késő este volt mire a követelések határozatba foglalása megtörtént. Én a következőket jegyeztem fel:

  - Nagy Imre Minisztertanács elnökévé választása

 - Gerő Ernőnek a Politikai Bizottság elnökének leváltása

       -    Új kormányalakítás

       -    Rákosi Mátyás bíróság elé állítása

       -   Titkos választás, több párt rendszer

 -         A szovjet csapatok kivonása

 -         Egyenlőségen alapuló magyar-szovjet és magyar-jugoszláv barátság

 -         Nemzeti hagyományon alapuló új katonaruha megszavazása

 -         Kossuth címer visszaállítása

 -         Nyílt tárgyalás Farkas Mihály ügyében

 -         Sztálin szobor eltávolítása

 -         Kik tudtak Rajk László ártatlanságáról?

 -         Világosságot a magyar urán felhasználásáról

 -         Március 15  legyen újra  pirosbetűs ünnep

 -         A külkereskedelem felülvizsgálata

 -         Kik tehetnek a deficitről?

 -         A beszolgáltatási rendszer új alapokra helyezése.

     A követelések összeállítása után a gyűlés felkérte a Rádiót adja le adásában. A rádió hiányosan közvetítette a határozatot. Az újságok sem voltak hajlandóak a közlésre. (a riporterek délután 6-kor elhagyták a gyűlés helyszínét) Az egyetem rektora sem engedte át a diákságnak a nyomdát. Végül a „Jövő Mérnöke” szerkesztősége segítségével sikerült sokszorosítani az anyagot, amit a gyárak, üzemek ifjúságához is eljuttattak. A gyűlésen jelenlévő egyik Írószövetségi tag tiltakozását fejezte ki az ellen a felröppenő hír ellen, hogy a tüntetést az Írószövetség rendezi. Való igaz, hogy az események gyors változását ekkor már nem tudta követni.

     A gyűlésről éjjel 12 órakor értünk haza.”

 

               A FORRADALOM 11 NAPJA.

               Október 23., forradalom születik

     „Délelőtt elvileg tanítás volt, de a hangulat már forradalmi. Mindenhol a MEFESZ ideiglenes vezetőinek megválasztása folyt, akiknek a feladata a délutáni tüntetés előkészítése, más egyetemekkel való koordinálása.

     Az előző nap összeállított határozatok már reggel eljutottak mindenfelé. A falakra ragasztva a civilekhez is.

     A Kossuth rádióban délelőtt 10 órakor elhangzott egy közlemény arról, hogy az egyetemi fiatalok délután 2 óra 30 perckor néma tüntetéssel fejezik ki szolidaritásukat a lengyel eseményekkel kapcsolatban. A közlemény nem közölte pontosan sem a gyülekezés, sem a tüntetés pontos helyét, idejét.   Ezután egymást követték az ellentmondásos közlemények, amiről percek alatt értesültünk, de mindenki nyugodt maradt és várt.

     A csoportosulás 2 órakor kezdődött az EIME udvarán. Sok más egyetem hallgatói, a Kossuth akadémia és üzemek több tagú képviselői is megjelentek annak ellenére, hogy 12 óra 53 perckor újabb közlemény hangzott el a rádióban. Piros László belügyminiszter közölte; nem engedélyezi a felvonulást.

     Ekkor a gyűlés 10 tagú delegációt menesztett a Minisztériumba, a felvonulás engedélyeztetése céljából.

 Végül a kormány engedett és 14 óra 23 perckor rádióközleményben feloldották a felvonulásra vonatkozó tilalmat.

     Azt nem tudom, hogy a tömeg a tilalom feloldására vagy a nélkül, de elindult. Mi egyetemisták 10-es sorokban kart karba öltve némán, fegyelmezetten vonultunk. A bölcsészhallgatók a Petőfi szobortól indultak. A találkozás helye a Bem szobor.

     Mi a Duna-parton, majd a Fő utcán vonultunk. Útközben számunk többszörösre nőtt. Az ifjúság menetét a lakosság szimpátiája kísérte. Nemzeti színű zászlókat lengettek ki a házak ablakából.

     Pontosan nem tudom hol, úgy félúton lehettünk, amikor megjelentek az első lyukas zászlók. A házak ablakából kidobott ollókkal a diákok kivágták a zászlók közepén lévő sarló-kalapácsos címereket.

     A hangulat egyre emelkedettebb lett. A csatlakozó tömeget már nem a Bem szobor megkoszorúzása inspirálta. Az egyetemisták követeléseit addigra már megismerték, azokkal teljes mértékben azonosultak, és annak hangot is adtak. A szónokok hangja a Bem szobornál már alig volt hallható.

     Emelkedett hangulatban vonultunk tovább a Parlamenthez. A parlament előtt pedig már félelem nélkül együtt skandálta a tömeg a saját kívánságait:

  -  Vesszen Gerő!

 -         Nincsen ingünk, sem gatyánk, Rákosi volt az apánk.

 -         Minden ország katonája, menjen saját hazájába!

 -         Új kormányt akarunk!

 -         Nagy Imrét a kormányra!

 -         Ruszkik haza!

 -         Rákosit a Dunába!

 -         Aki magyar velünk tart!

 Ezek az egyetemisták követelései voltak a nép nyelvén.

     A parlament előtt már látható volt, hogy a történések az egyetemisták által meghirdetett csendes tüntetésen túlnőttek. A forradalmi hangulat ellenére nem volt anarchia. A tömeg fegyelmezett volt.

     A diákok követelései szíven találták az egész magyar népet. Már nem csak a parlament előtt, hanem a város több pontján is százezres tömeg gyűlt össze.

 

    A Dózsa György útnál főként munkás fiatalokból álló csoport a Sztálin szobrot akarta ledönteni.

 

    A Bródy Sándor utcában, a rádió épülete előtt a pesti emberek gyülekeztek.

 

    Minden gyülekező helyen az egyetemisták által megfogalmazott követeléseket akarták elfogadtatni, nem ígéreteket akartak hallani, cselekedni kívántak. A rádiót el akarták foglalni, hogy a követeléseket beolvassák.”

 

    A Parlamentben ülésező kormány nem érzékelte a tömeg elszántságát, illetve a helyzet komolyságát. Gerő Ernő rádióbeszédében nacionalista tüntetésnek nevezte a megmozdulásokat és erőszakkal akartak „rendet” teremteni. Megerősítették a rádió fegyveres őrséget. Komolyan foglalkoztak a tömegbe lövetés gondolatával. Budapest rendőrkapitánya ellenezte a rendőrség bevetését.

 

„A Parlamentben  küldöttség tárgyalt a kormánnyal. A tárgyalásmár régóta tartott és a tömeg kezdett türelmetlen lenni. Mikrofonok felszerelését követelte. Hallani akarták a kormány megnyilatkozásait. Főként azt várták, hogy Nagy Imre beszéljen a tömeghez, de órákon át hiába. Nagy Imre nem volt kormánytag, s így nem is tartózkodott a Parlamentben.

 

    Hosszú várakozás után valaki a kormányból szólni akart a tömeghez, őt azonban már nem akarták hallani. Ekkor Sinkovits Imre, a Nemzeti Színház színésze elszavalta a Nemzeti Dalt. Ezt lelkesen fogadta a tömeg, de nem nyugodott meg.

 

    Végre 5 órai várakozás után a kormány maga hívta be Nagy Imrét, hogy megjelenésével csillapítsa le a tömeget, de még őt is meglepte a hatalmas demonstráció. Tárgyalásos úton akarta a problémákat megbeszélni. (Egyes híresztelések szerint hátába szegezett fegyverrel mondta el beszédét.) Este 9 órakor lépett ki az erkélyre, és  elvtársak megszólítással kezdte a beszédét. A tömeg ezért kifütyülte. A válaszai nem voltak kielégítők. Azt ígérte, hogy az országgyűlés rövidesen összeül, és megvitatja a kérdéseket, ezután elvonulásra kérte a tömeget. Nagy Imre beszéde csalódást, légedetlenséget keltett. A tömeg hangos morajlással fogadta az elhangzottakat.

 

    Az EIME diákjai a Himnusz eléneklése után elindultak haza, de a tömeg nagy része a téren maradt. A téren teherautók jelentek meg. Sokak kezében ekkor már fegyver volt. Egy másik teherautó a Sztálin szobor maradványait hozta. Ugyanis míg az egyetemisták Nagy Imrére várakoztak, a Dózsa György úton szobordöntés volt.

 

     Egy követelést teljesítettek.

 

    Ugyanebben az időben pedig a Rádió előtt tüntető tömeg közé lövettek.

 

    Ezzel Pesten kezdetét vette a forradalom

 

    Mi lányok a Mária utcai diákotthonba siettünk. A Guttenberg téri villamos megállónál, ami a Bródy Sándor utca és Mária utca elején van, már nem tudtunk leszállni, mert a Rádiótól hallatszott a puskaropogás. A Mária utca másik végéről jöttünk haza. Kíváncsiságból a Rádió közelébe mentünk, egy golyó éppen mellettünk csapódott be az egyik kapuba.

 

    Épségben hazaértünk. Éva – az egyik szobatársam – egész nap nem volt velünk. Este sem jött haza. Nagyon aggódunk érte.” 

 

  29-én telefonált, és 30-án jött vissza. Éva szeretett titokzatoskodni. Nem tudtuk meg pontosan merre járt. Több mint valószínű Győrben, a szülővárosában, ahol szintén kitört a forradalom.

 

Ezekben a napokban sokan kószáltak össze-vissza. Volt olyan társunk, aki ez idő alatt kétszer is járt Bécsben a Vöröskereszttel. A határ nyugat felé nyitva volt. Sokan végleg elhagyták az országot.

     23-a a nép vajúdása volt, és a forradalom megszületése. Hogy meddig él a gyermek azt senki sem tudhatta.

 

                                Október 24.

     23-án a forradalom születésén jelen voltam. Ez után is mindent megtettem, hogy a forradalom további 11 napját lehetőségem szerint nyomon követhessem. Fiú diáktársaink állandóan hozták a híreket, hallgattuk a rádiót, és a megjelenő újságokat olvastuk. Mi lányok sem törődtünk a veszéllyel. Mindennap kimentünk az utcára, hogy lássuk, mi történik.

     „24-én reggel rádión keresztül értesültünk a kijárási tilalomról és a statáriumról. 24-én délelőtt közben megalakult Nagy Imre kormánya, de a korábbi kormány intézkedéseit még nem tudta visszavonni.

     A főként munkás fiatalokból álló forradalmárok rövidesen létrehozták az egyes harci gócpontokat (Pesten a Corvin közben, Budán, a Széna téren és a vidéki városokban is) akik egymással összehangoltan cselekedtek.”

 A hatalmi, politikai viszonyok viszont kuszák és ellentmondásosak voltak. A kommunista ellenzék, így Nagy Imre is, akitől a felkelők a segítséget remélték egy kormányban volt a szovjetbarát kommunistákkal, akik a fegyveres leverés hívei voltak. Nagy Imre pedig tárgyalásos megoldást akart, de közvetlen kapcsolata eleinte nem volt a felkelőkkel.

     „Nagy Imre már délben módosította a rendeletet; aki leteszi a fegyvert, arra nem vonatkozik a statárium.”

 A „pesti srácok” mit sem törődtek a vezetők határozatlanságával, már 24-én harcot folytattak a rádió visszafoglalásáért.

      Budapest utcáin megjelentek az orosz tankok, de tűzparancsot nem kaptak támadásra. A harcot a felkelőkkel szemben az Államvédelmi Hatóság Karhatalmi egységei vívták.

     „Mi 24-én kimerészkedtünk az utcára, tapasztaltuk a harcokat a Rádiónál, az Üllői úton, de az orosz tankok mozdulatlanok voltak.”

  

                                   Október 25.

     „Ismét kimentünk az utcára. Folytatódik a harc a körúton, ég a Rádió régi épülete.

     A Nemzeti előtt a Sztálin szobor részeit szedik apróra.

     Valaki azt mondta, hogy a Parlament előtt fegyvertelen tüntetőkre sortüzet adtak le. Sokan meghaltak. A diákotthonba is eljutott a hír, hogy sok a sebesült, aki tud, adjon vért.  Délután elmentünk a Klinikára és többen adtunk vért.

     Kimerészkedtünk a körútra, ahol a feldühödött tömeg néhány ÁVH tisztet elfogott. Az egyiket lábánál fogva fellógatták egy fára. Én a szememmel láttam, hogy a zsebéből kötegszámra hullott ki a papírpénz.”

      A harcoló fiatalok folytatták a március 24-én megkezdett szervezeteik kialakítását; Forradalmi Bizottságokat, a Nemzeti Bizottságokat, Forradalmi Tanácsokat.

     A kormány tevékenységét mi is folyamatosan figyelemmel kísértük. Amit saját magunk nem tapasztaltunk meg, arról a rádión keresztül és az egyre több napilapból szereztünk tudomást.

              

                                     Október 26. 

   Nagy Imre szembesült a valósággal, hogy a forradalmárok bizalma megingott benne. Elfogadta a kezdeményezéseket a párbeszéd megindítására. Kormányába bevette a Kisgazdapárt, Parasztpárt, Szociáldemokrata párt képviselőit. Sorra hozta rendeleteit, melyek a követelések megvalósítására irányultak.

     „Az AVH vidéken még mindig lövi a tüntetőket.

   Vidéken a rádió és a sajtó már a forradalmárok kezén van.

    Mi a diákotthonban eléggé el vagyunk zárva. 23-a óta nem voltunk a Bercsényi utcai menzán. Néhány fiú, a lányok udvarlói közül szerzett a lányoknak ebédet.

     Miközben közelünkben, a Mikszáth téren ágyúztak, mi kimerészkedtünk a Rákóczi csarnokba kenyeret szerezni.”

  

                                 Október 27.

      A kormányon belül kezdeményezik a felkelés demokratikus mozgalommá nyilvánítását.

     A rendőrség és a felkelők között tárgyalás kezdődik rendfenntartó alakulatok létrehozásáról.

     Nagy Imre tárgyalást folytat a szovjet nagykövetségen a szovjet csapatok kivonásáról.

                                  Október 28.

    „Nagy Imre rádióbeszédében közli, hogy a kormány a követelések egy részét elfogadja. Kihirdeti a tűzszünetet, bejelenti az AVH feloszlatását. (Gerő a Szovjetunióba menekül.)

     A vidéki Forradalmi Bizottságok is követelik az ország semlegessé nyilvánítását. A Varsói Szerződés megszüntetését.

     Nagy Imre az ENSZ-től kér segítséget.

                 

                                 Október 29.

     A fegyveres harcok csökkennek. Vidékről teherautóval ennivalót hoztak a diákotthonunkba is.

     Végre Éva telefonált. Közölte; másnap hazajön.

      Találkoztam 2 osztálytársammal. A füzesgyarmati ügyvéd lányával P. Évával és H. Lajosival. Éva Kanadába indul.” Ezután sok évig nem hallottam róla. 2004-ben az ötvenedik érettségi találkozónkra írt levelet az osztályunknak.

      „Délután egy ismerős néninél találkoztam régi füzesgyarmati barátnőmmel Sz. Iduskával, akit 5 éve már nem láttam, mert származása miatt még gimnáziumba sem vették fel, és Füzesgyarmatról is elköltözött.

  

                              Október 30.

     Nagy Imre bejelentette az egypártrendszer megszüntetését.

     Megalakult a Nemzetőrség.

     A budapesti Köztársaság téri pártháznál még heves harcok folynak

     A Szovjetunió hivatalos hírügynöksége a TASZSZ közli, hogy a Szovjetunió kormánya utasítást adott a katonai parancsnokságnak, hogy vonja ki a katonai alakulatokat, mihelyt a magyar kormány jónak látja; közölte a Népszava.

 

                              Október 31.

     Nagy Imre a Parlament előtti beszédében kijelentette, hogy Magyarország haladéktalanul felmondja a Varsói Szerződést.

     „A Kilián laktanya Nemzetőrsége addig áll fenn és működik, amíg a szovjet csapatok el nem hagyják hazánk földjét és a teljes rend helyre nem áll.” Írja a Magyar Honvéd újság. Közben az a hír járja, hogy megállt a szovjet csapatok kivonulása.

  

                              November 1.

     „Vidékről Budapestre továbbra is szállítják a teherautók az ennivalót. Visszafelé, szállítják a vidékre utazókat. Első próbálkozásom a hazamenetelre sikertelen.

    Pénzem fogytán. A Berzsenyi utcai diákotthonba el kell mennem az ösztöndíjamat felvenni.

     Nagy Imre közölte a szovjet nagykövettel: „… a Magyar Kormány a Varsói Szerződést azonnal felmondja, egyidejűleg kinyilatkoztatja Magyarország semlegességét… Ugyanakkor táviratilag értesítette az ENSZ főtitkárát az   eseményekről …, és kérte, hogy az ENSZ most megnyíló közgyűlésének napirendjére a kérdés tárgyalását soron kívül tűzze ki.” Írja a Magyar Függetlenség és az Új Magyarország.

    A kormány új kabinetjében a honvédelmi miniszter a Kilián laktanya volt parancsnoka, Maléter Pál lett.”

     A kabinetnek tagja volt Kádár János államminiszter is aki még aznap este a szovjet nagykövetségre, majd a Szovjetunióba távozik minden bejelentés nélkül.

                                    November 2.

    „Az Új Magyarország, a Nemzeti Parasztpárt lapja és a Magyar Nemzeti Forradalmi Bizottság lapja, a Magyar Függetlenség közölte Nagy Imre, a Miniszter Tanács elnöke és megbízott külügyminiszter rádiószózatát a magyar néphez:

    „Magyarország népe!

 A magyar nemzeti kormány a magyar nép és a történelem előtti mély felelősség érzettől áthatva, a magyar nép millióinak osztatlan akaratát kifejezve kinyilvánítja a Magyar Népköztársaság semlegességét…”

                               November 3.

     Megindult a vonatközlekedés. Reggelre terveztem a hazamenetelt.

    Délután a kollégiumba segélyszállítmány érkezett, rengeteg ruha, pléd, csoki.”

      Maléter Pál a magyar delegáció élén a tököli szovjet parancsnokságon tárgyal a csapatkivonulásról.

     Éjjel letartóztatták.

                                    AZ ÁRÚLÁS

 Folytatás a következő weblapon!





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 50
Tegnapi: 22
Heti: 376
Havi: 1 189
Össz.: 78 533

Látogatottság növelés
Oldal: Láttam megszületni! Az 56-os forradalom...egy BME-i diáklány... I.
Nagyné(N.) Diviki Emma honlapja - © 2008 - 2017 - divikie.hupont.hu

A HuPont.hu weblapszerkesztő. A honlapkészítés nem jelent akadályt: Honlapkészítés

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Itt: péter andrás gimnázium tanárai - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »