2006-ban az 56'-os forradalom 50-ik évfordulója tiszteletére írtam meg az alábbi visszaemlékezésemet (teljes):             

              LÁTTAM MEGSZÜLETNI!                                         Az 56'-os forradalom egy Budapesti Műszaki Egyetemista /BME/diáklány korabeli feljegyzései  nyomán

 ELŐSZÓ

    Fél évszázad, több mint egy emberöltő, több mint 18250 nap telt el az 56”-os forradalom óta, mely mindösszesen 11 napot élt meg, Az árulással és a túlerővel szemben nem tarthatta meg győzelmét, mégis, ez a 11 nap a magyar és az egyetemes történelem részévé vált.

    Egyetemistaként részt vettem a 23-i eseményeken. A forradalom 11 napját szimpatizánsként közelről kísértem figyelemmel, és feljegyzést készítettem a történtekről, a megelőző és a forradalom leverését követő napokban benne éltem.

    50 év után előszedtem a szekrény aljába rejtett, korabeli feljegyzéseimet és a korabeli újságokat, ezek alapján és emlékeimre támaszkodva írtam meg visszaemlékezésemet. Ezzel akarok emlékezni a forradalomra, a történelem egy jelentős korszakával való személyes találkozásomra.

                                                                         A szerző

 

 ELŐZMÉNYEK

     A Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Kar-ra   az 1954-55-ös tanévben nyertem felvételt. Az egyetemen számomra teljesen ismeretlen világ várt. De boldog voltam, mert a Rákosi rendszer nyomasztó éveit hagytam magam mögött, mely 1949 után a falun is erőteljesen éreztette hatását. Szinte még gyermekként megéltem a „padlássöprögetés”, a kuláküldözés, az erőszakos tagositás  időszakát, amikor én és özvegy édesanyám teljesen nincstelenné váltunk. A nővéremék kenyerét ettem. Nyáron, míg osztálytársaim nagy része pihent, szórakozott, én kénytelen voltam nehéz fizikai munkát is végezni, hogy legalább a ruhára és az iskolai kiadásokhoz szükséges pénzt megkeressem.

     Egyetlen út állt előttem: jól tanulni, továbbtanulni és elszakadni a nehéz, de egyébként boldog, szeretetteljes gyermekkor színhelyétől.

     Az egyetem számomra a megváltást jelentette. Szabadnak, függetlennek éreztem magamat. Volt ösztöndíjam, senkire nem voltam rászorulva. A csekély ösztöndíjból megéltem. Ha jól gazdálkodtam, még színházra, múzeum  látogatásra is futotta. Megnyílt a világ előttem.  Olyan volt az egész, mint a megvalósult álom, vagy még inkább egy friss, koranyári, rózsaszínű hajnal. Az ember, ébredés után nagyot szippant a tiszta, friss levegőből, úgy érzi, most mindenre képes.

    A családom is örült. Úgy látta egyenesen vezet az utam a jólét és gazdagság felé.

    A politikát kizártam az életemből. Az egyetem egy külön kis szigete volt az országnak. Ha nem akartam, nem kellett felvonulni, ünnepségekre menni, nem kellett tapsolni.

       

                ZAVAR TÁMADT A  GÉPEZETBEN

    Az egyetem első két éve csak nekem jelentett átmeneti nyugalmat. A tudatom alatt azonban élt a Rákosi-rendszer elleni mérhetetlen gyűlöletem.

     Ez idő alatt a nagypolitikában a változások sora ment végbe. 1953-56-ig Nagy Imre korai minisztersége alatt a párt gépezete meggyengült.

     55’-ben Rákosi a szovjetek segítségével leváltotta Nagy Imrét és újra színre lépett. Az „oszd meg és uralkodj” elvén az értelmiséget és a munkásságot megpróbálta szembeállítani. Erőszakos iparosításba kezdett. Politikájával azonban szembehelyezkedett a Nagy Imre körül csoportosuló új kommunista értelmiség is a „fényes szelek nemzedéke”. Mozgolódott az Író Szövetség, megalakult a Petőfi kör. Nem maradhatott hatás nélkül ránk, a jövő értelmiségét képező egyetemistákra sem.

     Felismerte a párt, hogy Rákosit le kell váltani. 1956 júliusában Moszkvába szállították. Nagy Imrének visszaállították párttagságát. De az országban folyó mozgolódásokat már semmi sem tudta megállítani. A munkásság körében is nőtt a nyugtalanság. Az egész nemzet cselekvésre készen állt.   56’ nyarától nem lehetett észre nem venni, hogy valami készülőben van.

       Megjelent az első fénysugár!  Nyilvánvaló, valaminek történni kell!                                                                          

     A kezdeményezés most is, mint mindig a történelem során, az ifjúságé.

 

                             AZ ŐSZ 1956-BAN

     1956 őszén a Budapesti Műszaki Egyetemen a harmadik évfolyamot kezdtem el, és nem sejtettem, hogy a magyar történelem jelentős korszaka, egyben életem legemlékezetesebb időszaka előtt állok.

      Ha megkérdezed: mit jelentett neked 1956-ban „56”? – azt felelném: a reményt, a hitet, hitet az igazságban.

       Az 1956 őszén kezdődő forradalmi eseményeknek magam is részese voltam, mint a Budapesti Műszaki Egyetem hallgatója. Jelen voltam a forradalom születésének pillanatában október 23-án. A forradalom 11 napját, mint szimpatizáns kísértem figyelemmel. A forradalom leverését megrendüléssel fogadtam. A bukás után sok ember szívébe a keserűség és a reménytelenség költözött. Majd, évtizedekig tartó némaság következett.

    Én a forradalom előtti napoktól kezdve, a történtekről feljegyzéseket készítettem. Gyűjtöttem a korabeli röplapokat és újságokat. A fenti dokumentumokra, a rendszerváltás utáni ismeretanyaggal megerősített emlékeimre támaszkodva vetettem papírra az alábbi visszaemlékezéseimet, mellyel nem történelmi hitelességre törekszem, hanem a történelem egy jelentős korszakával való személyes találkozásom kívánom megörökíteni, úgy ahogyan akkor megtapasztaltam. És ezt szeretném megosztani másokkal is.

 

            OKTÓBER 23-ÁT MEGELŐZŐ NAPOK

     A szegedi diákgyűlésről az egyik kollégista társamtól értesültem, akinek az udvarlója is kollégista volt, és Szegedre való.

     A szegedi diákok nagy gyűlésének híre futótűzként terjedt a diákság körében. Másnap már az egyetemen is mindenki arról beszélt, hogy szinte minden városban, így a BME diákotthonában is nagygyűlés lesz.

     Ezen mi kollégista lányok zömben nem vettünk részt. De aki ott volt kifaggattuk, hogy mi történt. A hallottakat és a további napok történéseit jegyzeteim, emlékeim és egyéb ismereteim alapján az alábbiakban jegyeztem fel:

                               Október 18.

    „A  szegedi egyetemisták nagygyűlést tartottak. A gyűlés forradalmi hangulatban folyt. Megbeszélték a diákok az ország gazdasági helyzetét. Ezt követően a DISZ helyett megalakították a MEFESZ-t, a Magyar Egyetemisták és Főiskolások Egységes Szervezetét. Másnap kidolgozták a szervezeti szabályzatot. A szervezet lényegét abban határozták meg, hogy csak az Ifjúsági Parlamentnek legyen alávetve. Az Ifjúsági Parlament a teljes magyar ifjúság egységét lesz hivatva létrehozni. A diákokon kívül a munkás- és paraszt fiatalok is delegálják szervezetük küldöttjeit.

    A szegediek megmozdulása a többi egyetem diákságát is felrázta. Budapesten a különböző egyetemek, valamint más vidéki egyetemek is (Miskolc, Debrecen, Szombathely, Pécs, Veszprém…) szinte ugyanabban az időben tartották meg nagygyűléseiket. Csatlakoztak a szegediek javaslataihoz.

                               Október 20.

     A BME központi diákotthona nagygyűlést tartott. Olyan nagy volt az érdeklődés, hogy a gyűlést az udvaron kellett megtartani. Pontokba foglalták követeléseiket, amelyeket a lelkes ifjúság, már másnap meg akarta az újságokban jelentetni, de erre nem volt lehetősége. Így lesokszorosították, és az egyetem bejáratánál osztogatták a diákoknak. Más egyetemekhez is eljuttatták.

                               Október 22.

      Mikor megtudtam, hogy az Építőipari Műszaki Egyetem október 22-én tartja a nagygyűlését az aulában – nem volt kétséges – nekem is ott a helyem. A Mária utcai diákotthonból szobatársaimmal, Évával, Icával és néhány kollégistával együtt indultunk el. Egész úton szinte rohantunk, mintha lemaradnánk valamiről, pedig idő még bőven volt a kezdésig. Mire odaértünk már majdnem zsúfolásig volt az aula földszintje és karzata is. A gyűlés hírére más egyetemek és üzemek küldöttei is megjelentek. Olyan volt az aula, mint egy felbolydult méhkas. Nekem a hideg futkározott a hátamon. Éreztem valami fontos, valami történelmi jelentőségű eseménynek vagyok részese. Türelmetlenül vártuk a kezdést.

    A gyűlés az előkészítő bizottság által összefoglalt javaslati pontok felolvasásával kezdődött. A türelmetlen ifjúság rögtön ez után Szeged képviselőjét akarta hallani. Aki ismertette a szegedi hallgatók eddigi tevékenységét.        Megkezdődött a diákparlament előkészítése A DISZ (Demokratikus Ifjúság Szövetsége) Központi Bizottsága ekkorra már ülésezett, ahová a MEFESZ elküldte képviselőit.

     Az EIME időközben megalakította a MEFESZ helyi szervezetét, megválasztotta képviselőit, és késedelem nélkül elküldte az ifjúsági gyűlésre.

      A szegedi diákok beszámoltak a lengyelországi reformok sikereiről, és saját követelésüket is ismertették. A küldötteket hatalmas taps üdvözölte.

     Ezután több ezer diák együttesen foglalta össze az egységes követeléseiket. Rengeteg hozzászóló, rengeteg ötlet hangzott el.

      A diákság saját gondjainak megfogalmazása után áttért az országos jelentőségű, politikai követelések megfogalmazására. Egy-egy kérdést alaposan megtárgyaltak anélkül, hogy kavarodás, vagy anarchia alakult volna ki, pedig hivatalos irányítás nem volt. Ha valaki eltért a tárgytól, azt lehurrogták, kifütyülték. Ez történt, amikor a gyűlésen megjelent Marosán György KB tag és méltatlanul leszólta az értelmiséget.

     A gyűlésen jelen voltak az egyetem rektora, dékánja, a párt vezetői. Az ő hozzászólásukra azonban nem volt kíváncsi a hallgatóság.

     A többi egyetem képviselőinek beszámolóját azonban lelkesen hallgatták. Az egyik hallgató szintén a lengyel helyzetről beszélt. Gomulka visszahelyezéséről, a  csapat megmozdulásokról.

     A Bölcsész Kar Hajnóczi  körének képviselője indítványozott egy békés tüntetést a Bem szoborhoz, a lengyelekkel való szolidaritás kifejezésére. Először a gyűlés házigazdája az EIME, majd a többi egyetem képviselői is csatlakoztak a javaslathoz. 23-án 3 órára tűzték ki a Bem szobor megkoszorúzását.

     Késő este volt mire a követelések határozatba foglalása megtörtént. Én a következőket jegyeztem fel:

  - Nagy Imre Minisztertanács elnökévé választása

 - Gerő Ernőnek a Politikai Bizottság elnökének leváltása

       -    Új kormányalakítás

       -    Rákosi Mátyás bíróság elé állítása

       -   Titkos választás, több párt rendszer

 -         A szovjet csapatok kivonása

 -         Egyenlőségen alapuló magyar-szovjet és magyar-jugoszláv barátság

 -         Nemzeti hagyományon alapuló új katonaruha megszavazása

 -         Kossuth címer visszaállítása

 -         Nyílt tárgyalás Farkas Mihály ügyében

 -         Sztálin szobor eltávolítása

 -         Kik tudtak Rajk László ártatlanságáról?

 -         Világosságot a magyar urán felhasználásáról

 -         Március 15  legyen újra  pirosbetűs ünnep

 -         A külkereskedelem felülvizsgálata

 -         Kik tehetnek a deficitről?

 -         A beszolgáltatási rendszer új alapokra helyezése.

     A követelések összeállítása után a gyűlés felkérte a Rádiót adja le adásában. A rádió hiányosan közvetítette a határozatot. Az újságok sem voltak hajlandóak a közlésre. (a riporterek délután 6-kor elhagyták a gyűlés helyszínét) Az egyetem rektora sem engedte át a diákságnak a nyomdát. Végül a „Jövő Mérnöke” szerkesztősége segítségével sikerült sokszorosítani az anyagot, amit a gyárak, üzemek ifjúságához is eljuttattak. A gyűlésen jelenlévő egyik Írószövetségi tag tiltakozását fejezte ki az ellen a felröppenő hír ellen, hogy a tüntetést az Írószövetség rendezi. Való igaz, hogy az események gyors változását ekkor már nem tudta követni.

     A gyűlésről éjjel 12 órakor értünk haza.”

 

               A FORRADALOM 11 NAPJA.

               Október 23., forradalom születik

     „Délelőtt elvileg tanítás volt, de a hangulat már forradalmi. Mindenhol a MEFESZ ideiglenes vezetőinek megválasztása folyt, akiknek a feladata a délutáni tüntetés előkészítése, más egyetemekkel való koordinálása.

     Az előző nap összeállított határozatok már reggel eljutottak mindenfelé. A falakra ragasztva a civilekhez is.

     A Kossuth rádióban délelőtt 10 órakor elhangzott egy közlemény arról, hogy az egyetemi fiatalok délután 2 óra 30 perckor néma tüntetéssel fejezik ki szolidaritásukat a lengyel eseményekkel kapcsolatban. A közlemény nem közölte pontosan sem a gyülekezés, sem a tüntetés pontos helyét, idejét.   Ezután egymást követték az ellentmondásos közlemények, amiről percek alatt értesültünk, de mindenki nyugodt maradt és várt.

     A csoportosulás 2 órakor kezdődött az EIME udvarán. Sok más egyetem hallgatói, a Kossuth akadémia és üzemek több tagú képviselői is megjelentek annak ellenére, hogy 12 óra 53 perckor újabb közlemény hangzott el a rádióban. Piros László belügyminiszter közölte; nem engedélyezi a felvonulást.

     Ekkor a gyűlés 10 tagú delegációt menesztett a Minisztériumba, a felvonulás engedélyeztetése céljából.

 Végül a kormány engedett és 14 óra 23 perckor rádióközleményben feloldották a felvonulásra vonatkozó tilalmat.

     Azt nem tudom, hogy a tömeg a tilalom feloldására vagy a nélkül, de elindult. Mi egyetemisták 10-es sorokban kart karba öltve némán, fegyelmezetten vonultunk. A bölcsészhallgatók a Petőfi szobortól indultak. A találkozás helye a Bem szobor.

     Mi a Duna-parton, majd a Fő utcán vonultunk. Útközben számunk többszörösre nőtt. Az ifjúság menetét a lakosság szimpátiája kísérte. Nemzeti színű zászlókat lengettek ki a házak ablakából.

     Pontosan nem tudom hol, úgy félúton lehettünk, amikor megjelentek az első lyukas zászlók. A házak ablakából kidobott ollókkal a diákok kivágták a zászlók közepén lévő sarló-kalapácsos címereket.

     A hangulat egyre emelkedettebb lett. A csatlakozó tömeget már nem a Bem szobor megkoszorúzása inspirálta. Az egyetemisták követeléseit addigra már megismerték, azokkal teljes mértékben azonosultak, és annak hangot is adtak. A szónokok hangja a Bem szobornál már alig volt hallható.

     Emelkedett hangulatban vonultunk tovább a Parlamenthez. A parlament előtt pedig már félelem nélkül együtt skandálta a tömeg a saját kívánságait:

  -  Vesszen Gerő!

 -         Nincsen ingünk, sem gatyánk, Rákosi volt az apánk.

 -         Minden ország katonája, menjen saját hazájába!

 -         Új kormányt akarunk!

 -         Nagy Imrét a kormányra!

 -         Ruszkik haza!

 -         Rákosit a Dunába!

 -         Aki magyar velünk tart!

 Ezek az egyetemisták követelései voltak a nép nyelvén.

     A parlament előtt már látható volt, hogy a történések az egyetemisták által meghirdetett csendes tüntetésen túlnőttek. A forradalmi hangulat ellenére nem volt anarchia. A tömeg fegyelmezett volt.

     A diákok követelései szíven találták az egész magyar népet. Már nem csak a parlament előtt, hanem a város több pontján is százezres tömeg gyűlt össze.

 

    A Dózsa György útnál főként munkás fiatalokból álló csoport a Sztálin szobrot akarta ledönteni.

 

    A Bródy Sándor utcában, a rádió épülete előtt a pesti emberek gyülekeztek.

 

    Minden gyülekező helyen az egyetemisták által megfogalmazott követeléseket akarták elfogadtatni, nem ígéreteket akartak hallani, cselekedni kívántak. A rádiót el akarták foglalni, hogy a követeléseket beolvassák.”

 

    A Parlamentben ülésező kormány nem érzékelte a tömeg elszántságát, illetve a helyzet komolyságát. Gerő Ernő rádióbeszédében nacionalista tüntetésnek nevezte a megmozdulásokat és erőszakkal akartak „rendet” teremteni. Megerősítették a rádió fegyveres őrséget. Komolyan foglalkoztak a tömegbe lövetés gondolatával. Budapest rendőrkapitánya ellenezte a rendőrség bevetését.

 

„A Parlamentben  küldöttség tárgyalt a kormánnyal. A tárgyalásmár régóta tartott és a tömeg kezdett türelmetlen lenni. Mikrofonok felszerelését követelte. Hallani akarták a kormány megnyilatkozásait. Főként azt várták, hogy Nagy Imre beszéljen a tömeghez, de órákon át hiába. Nagy Imre nem volt kormánytag, s így nem is tartózkodott a Parlamentben.

 

    Hosszú várakozás után valaki a kormányból szólni akart a tömeghez, őt azonban már nem akarták hallani. Ekkor Sinkovits Imre, a Nemzeti Színház színésze elszavalta a Nemzeti Dalt. Ezt lelkesen fogadta a tömeg, de nem nyugodott meg.

 

    Végre 5 órai várakozás után a kormány maga hívta be Nagy Imrét, hogy megjelenésével csillapítsa le a tömeget, de még őt is meglepte a hatalmas demonstráció. Tárgyalásos úton akarta a problémákat megbeszélni. (Egyes híresztelések szerint hátába szegezett fegyverrel mondta el beszédét.) Este 9 órakor lépett ki az erkélyre, és  elvtársak megszólítással kezdte a beszédét. A tömeg ezért kifütyülte. A válaszai nem voltak kielégítők. Azt ígérte, hogy az országgyűlés rövidesen összeül, és megvitatja a kérdéseket, ezután elvonulásra kérte a tömeget. Nagy Imre beszéde csalódást, légedetlenséget keltett. A tömeg hangos morajlással fogadta az elhangzottakat.

 

    Az EIME diákjai a Himnusz eléneklése után elindultak haza, de a tömeg nagy része a téren maradt. A téren teherautók jelentek meg. Sokak kezében ekkor már fegyver volt. Egy másik teherautó a Sztálin szobor maradványait hozta. Ugyanis míg az egyetemisták Nagy Imrére várakoztak, a Dózsa György úton szobordöntés volt.

 

     Egy követelést teljesítettek.

 

    Ugyanebben az időben pedig a Rádió előtt tüntető tömeg közé lövettek.

 

    Ezzel Pesten kezdetét vette a forradalom

 

    Mi lányok a Mária utcai diákotthonba siettünk. A Guttenberg téri villamos megállónál, ami a Bródy Sándor utca és Mária utca elején van, már nem tudtunk leszállni, mert a Rádiótól hallatszott a puskaropogás. A Mária utca másik végéről jöttünk haza. Kíváncsiságból a Rádió közelébe mentünk, egy golyó éppen mellettünk csapódott be az egyik kapuba.

 

    Épségben hazaértünk. Éva – az egyik szobatársam – egész nap nem volt velünk. Este sem jött haza. Nagyon aggódunk érte.” 

 

  29-én telefonált, és 30-án jött vissza. Éva szeretett titokzatoskodni. Nem tudtuk meg pontosan merre járt. Több mint valószínű Győrben, a szülővárosában, ahol szintén kitört a forradalom.

 

Ezekben a napokban sokan kószáltak össze-vissza. Volt olyan társunk, aki ez idő alatt kétszer is járt Bécsben a Vöröskereszttel. A határ nyugat felé nyitva volt. Sokan végleg elhagyták az országot.

     23-a a nép vajúdása volt, és a forradalom megszületése. Hogy meddig él a gyermek azt senki sem tudhatta.

 

                                Október 24.

     23-án a forradalom születésén jelen voltam. Ez után is mindent megtettem, hogy a forradalom további 11 napját lehetőségem szerint nyomon követhessem. Fiú diáktársaink állandóan hozták a híreket, hallgattuk a rádiót, és a megjelenő újságokat olvastuk. Mi lányok sem törődtünk a veszéllyel. Mindennap kimentünk az utcára, hogy lássuk, mi történik.

     „24-én reggel rádión keresztül értesültünk a kijárási tilalomról és a statáriumról. 24-én délelőtt közben megalakult Nagy Imre kormánya, de a korábbi kormány intézkedéseit még nem tudta visszavonni.

     A főként munkás fiatalokból álló forradalmárok rövidesen létrehozták az egyes harci gócpontokat (Pesten a Corvin közben, Budán, a Széna téren és a vidéki városokban is) akik egymással összehangoltan cselekedtek.”

 A hatalmi, politikai viszonyok viszont kuszák és ellentmondásosak voltak. A kommunista ellenzék, így Nagy Imre is, akitől a felkelők a segítséget remélték egy kormányban volt a szovjetbarát kommunistákkal, akik a fegyveres leverés hívei voltak. Nagy Imre pedig tárgyalásos megoldást akart, de közvetlen kapcsolata eleinte nem volt a felkelőkkel.

     „Nagy Imre már délben módosította a rendeletet; aki leteszi a fegyvert, arra nem vonatkozik a statárium.”

 A „pesti srácok” mit sem törődtek a vezetők határozatlanságával, már 24-én harcot folytattak a rádió visszafoglalásáért.

      Budapest utcáin megjelentek az orosz tankok, de tűzparancsot nem kaptak támadásra. A harcot a felkelőkkel szemben az Államvédelmi Hatóság Karhatalmi egységei vívták.

     „Mi 24-én kimerészkedtünk az utcára, tapasztaltuk a harcokat a Rádiónál, az Üllői úton, de az orosz tankok mozdulatlanok voltak.”

  

                                   Október 25.

     „Ismét kimentünk az utcára. Folytatódik a harc a körúton, ég a Rádió régi épülete.

     A Nemzeti előtt a Sztálin szobor részeit szedik apróra.

     Valaki azt mondta, hogy a Parlament előtt fegyvertelen tüntetőkre sortüzet adtak le. Sokan meghaltak. A diákotthonba is eljutott a hír, hogy sok a sebesült, aki tud, adjon vért.  Délután elmentünk a Klinikára és többen adtunk vért.

     Kimerészkedtünk a körútra, ahol a feldühödött tömeg néhány ÁVH tisztet elfogott. Az egyiket lábánál fogva fellógatták egy fára. Én a szememmel láttam, hogy a zsebéből kötegszámra hullott ki a papírpénz.”

      A harcoló fiatalok folytatták a március 24-én megkezdett szervezeteik kialakítását; Forradalmi Bizottságokat, a Nemzeti Bizottságokat, Forradalmi Tanácsokat.

     A kormány tevékenységét mi is folyamatosan figyelemmel kísértük. Amit saját magunk nem tapasztaltunk meg, arról a rádión keresztül és az egyre több napilapból szereztünk tudomást.

              

                                     Október 26. 

   Nagy Imre szembesült a valósággal, hogy a forradalmárok bizalma megingott benne. Elfogadta a kezdeményezéseket a párbeszéd megindítására. Kormányába bevette a Kisgazdapárt, Parasztpárt, Szociáldemokrata párt képviselőit. Sorra hozta rendeleteit, melyek a követelések megvalósítására irányultak.

     „Az AVH vidéken még mindig lövi a tüntetőket.

   Vidéken a rádió és a sajtó már a forradalmárok kezén van.

    Mi a diákotthonban eléggé el vagyunk zárva. 23-a óta nem voltunk a Bercsényi utcai menzán. Néhány fiú, a lányok udvarlói közül szerzett a lányoknak ebédet.

     Miközben közelünkben, a Mikszáth téren ágyúztak, mi kimerészkedtünk a Rákóczi csarnokba kenyeret szerezni.”

  

                                 Október 27.

      A kormányon belül kezdeményezik a felkelés demokratikus mozgalommá nyilvánítását.

     A rendőrség és a felkelők között tárgyalás kezdődik rendfenntartó alakulatok létrehozásáról.

     Nagy Imre tárgyalást folytat a szovjet nagykövetségen a szovjet csapatok kivonásáról.

                                  Október 28.

    „Nagy Imre rádióbeszédében közli, hogy a kormány a követelések egy részét elfogadja. Kihirdeti a tűzszünetet, bejelenti az AVH feloszlatását. (Gerő a Szovjetunióba menekül.)

     A vidéki Forradalmi Bizottságok is követelik az ország semlegessé nyilvánítását. A Varsói Szerződés megszüntetését.

     Nagy Imre az ENSZ-től kér segítséget.

                 

                                 Október 29.

     A fegyveres harcok csökkennek. Vidékről teherautóval ennivalót hoztak a diákotthonunkba is.

     Végre Éva telefonált. Közölte; másnap hazajön.

      Találkoztam 2 osztálytársammal. A füzesgyarmati ügyvéd lányával P. Évával és H. Lajosival. Éva Kanadába indul.” Ezután sok évig nem hallottam róla. 2004-ben az ötvenedik érettségi találkozónkra írt levelet az osztályunknak.

      „Délután egy ismerős néninél találkoztam régi füzesgyarmati barátnőmmel Sz. Iduskával, akit 5 éve már nem láttam, mert származása miatt még gimnáziumba sem vették fel, és Füzesgyarmatról is elköltözött.

  

                              Október 30.

     Nagy Imre bejelentette az egypártrendszer megszüntetését.

     Megalakult a Nemzetőrség.

     A budapesti Köztársaság téri pártháznál még heves harcok folynak

     A Szovjetunió hivatalos hírügynöksége a TASZSZ közli, hogy a Szovjetunió kormánya utasítást adott a katonai parancsnokságnak, hogy vonja ki a katonai alakulatokat, mihelyt a magyar kormány jónak látja; közölte a Népszava.

 

                              Október 31.

     Nagy Imre a Parlament előtti beszédében kijelentette, hogy Magyarország haladéktalanul felmondja a Varsói Szerződést.

     „A Kilián laktanya Nemzetőrsége addig áll fenn és működik, amíg a szovjet csapatok el nem hagyják hazánk földjét és a teljes rend helyre nem áll.” Írja a Magyar Honvéd újság. Közben az a hír járja, hogy megállt a szovjet csapatok kivonulása.

  

                              November 1.

     „Vidékről Budapestre továbbra is szállítják a teherautók az ennivalót. Visszafelé, szállítják a vidékre utazókat. Első próbálkozásom a hazamenetelre sikertelen.

    Pénzem fogytán. A Berzsenyi utcai diákotthonba el kell mennem az ösztöndíjamat felvenni.

     Nagy Imre közölte a szovjet nagykövettel: „… a Magyar Kormány a Varsói Szerződést azonnal felmondja, egyidejűleg kinyilatkoztatja Magyarország semlegességét… Ugyanakkor táviratilag értesítette az ENSZ főtitkárát az   eseményekről …, és kérte, hogy az ENSZ most megnyíló közgyűlésének napirendjére a kérdés tárgyalását soron kívül tűzze ki.” Írja a Magyar Függetlenség és az Új Magyarország.

    A kormány új kabinetjében a honvédelmi miniszter a Kilián laktanya volt parancsnoka, Maléter Pál lett.”

     A kabinetnek tagja volt Kádár János államminiszter is aki még aznap este a szovjet nagykövetségre, majd a Szovjetunióba távozik minden bejelentés nélkül.

                                    November 2.

    „Az Új Magyarország, a Nemzeti Parasztpárt lapja és a Magyar Nemzeti Forradalmi Bizottság lapja, a Magyar Függetlenség közölte Nagy Imre, a Miniszter Tanács elnöke és megbízott külügyminiszter rádiószózatát a magyar néphez:

    „Magyarország népe!

 A magyar nemzeti kormány a magyar nép és a történelem előtti mély felelősség érzettől áthatva, a magyar nép millióinak osztatlan akaratát kifejezve kinyilvánítja a Magyar Népköztársaság semlegességét…”

                               November 3.

     Megindult a vonatközlekedés. Reggelre terveztem a hazamenetelt.

    Délután a kollégiumba segélyszállítmány érkezett, rengeteg ruha, pléd, csoki.”

      Maléter Pál a magyar delegáció élén a tököli szovjet parancsnokságon tárgyal a csapatkivonulásról.

     Éjjel letartóztatták.

                                    AZ ÁRÚLÁS

A II.részlet :                  AZ ÁRULÁS

             November  4, a szovjet támadás megindulása

     Hajnalban Kádár János és Münnich Ferenc bejelentette, hogy Szolnokon megalakították az általuk vezetett Forradalmi Munkás-Paraszt Kormányt. Ezzel egy időben a szovjet egységek általános támadásba kezdtek.

     Nagy Imre hajnalban szűkszavú nyilatkozatot tett, majd a Jugoszláv követségre menekült.

    „November 4. hajnalán hatalmas csattanás rázta meg a kollégiumunk falát. Az utcafrontról rohantunk az épület hátsó szárnyának pincéjében lévő nagyterembe. Nem mertünk kimenni az utcára, csak reggel. Egy orosz ágyú sarka az épület falába fúródott. Csöve a túloldalon lévő állatorvosi egyetem fiú szállására irányult.

    9 órától nem szól a Kossuth rádió. A Szabad Európa rádió mondta be Kádár árulását, és a szovjet bábkormány megalakulását.

     A hazamenetel elmaradt.

     November 4-én ismét a félelem, a megdöbbenés lett úrrá az országon.

 

                                 November 5.

    Mi továbbra is a pincében tartózkodunk. Még ott is halljuk az ágyúzást. Az állatorvosi kollégiumba is belőttek.

    Már szól újra a Kossuth rádió, az új kormányról nincs közlés.

    A szovjet hadsereg túlerejével szemben a felkelő csoportok azonban felvették a harcot. Budapesten és vidéken is újra fellángoltak a harcok. A felkelők a Kilián laktanyánál nagy veszteséget mértek a szovjet csapatokra, akik válaszként bombázni kezdték a várost; a Körutat, Csepelt, az ellenállók állásait.

    Az utcán fiatal fiúk Molotov-koktéllal támadták a tankokat.

                       

                               November 6.

     A Mária utcában rálőttek a tankokra, amit ágyúzással viszonoztak.

    Budapesten dörögnek az ágyúk. Páncélozott járművek cirkálnak az utcán. A szovjetparancsnokság irányítja az országot.”

 

               KÁDÁR JÁNOS INLEGITIM KORMÁNYA MEGKEZDI MŰKÖDÉSÉT

                               November7.

      Kádár János néhány társával szovjet harckocsin megérkezett Budapestre, és megkezdte inlegitim működését. (amit ezután 33 évig folytatott.)Az ellenállás reménytelenné vált. Az ellenállók vesztesége nagyobb volt, mint november 4-e előtt. A megtorlás elől megkezdődött a tömeges disszidálás Nyugat felé.                                                                             

                                                                                                                                                                                                                                                                                                                             

                            November 8.

    „Reggel nem ágyúszóra ébredünk. Óvatosan, félve kimerészkedtünk az utcára. A körúton szörnyű látvány fogadott. A házak tönkre lőve, kiégve. Azt mondták a pestiek, hogy Budapest ostroma után nézett ki így a Körűt, a Rákóczi út. A forradalom alatt nem fosztogattak, most a bűnözők csapatokba verődve rabolnak, garázdálkodnak.

 

                                    November 9.

    Az utcákon még orosz tankok állnak. A Kilián laktanya még ég. Láttunk a laktanya környékén tankok által széttrancsírozott holttesteket. Bűz, kosz, rom mindenhol.

 

                                    November 10.

    A pusztítást látva rengeteg ember kószál az utcán, mit sem törődve az orosz tankok jelenlétével.

 

                               

                                   November 11.

        Kádár János a forradalmat  levertnek  nyilvánítja.

    Kádár János első nyilatkozata elhangzik. Az ellenforradalmat levertnek nyilvánította.” Engedményekkel próbálja megnyerni az emberek bizalmát.Az ország népe azonban hatalmas sztrájkokkal nyilatkoztatta ki, hogy nem ismeri el Kádár inlegitim kormányát. Nem veszik fel a munkát. „A nép még reménykedik az ENSZ csapatok megérkezésében.

 

                              November 12.

     A Bercsényi utcában intézik a BME gazdasági ügyeit. Ma kaptam 200 Ft ösztöndíjat. Az egyetemi tanítás megkezdéséről semmi hír.

 

                            November 13.

    Tervezem a hazautazást, Tájékozódom, honnan és hová indulnak a vidéki élelmiszerszállító teherautók.

 

                             November 14.

           (ezután jegyzeteimet már otthon írtam)    

    Hideg, nyirkos idő volt. Egy bőrönddel és 2 rend ruhát magamra szedve elindultam néhány társammal, hogy megtaláljuk a nekünk megfelelő teherautót.

    Több h

elyszín után nekem a Rosewelt téren sikerült egy Békéscsaba felé menő teherautóra sok ismeretlen emberrel bezsúfolódni. A platón vagy a bőröndömön ültem. Az úton többször igazoltattak bennünket. Békéscsaba határában ránk szegezett fegyverrel orosz katonák leszállítottak az autóról.

Igazolás után volt aki gyalog vágott neki az útnak.

     Én a pályaudvaron szálltam le, hogy vonattal tovább utazzam Szeghalom felé. Vonat csak hajnalban indult. Az éjszakát a váróteremben kellett töltenem. A forgalmi irodát is orosz fegyveresek szállták meg. Ott is igazoltattak mindenkit. Mikor megtudták, hogy egyetemista vagyok, alaposan kikérdeztek. Hol voltam, mit tettem az ellenforradalom idején. Kikérdeztek orosz tudásomról, oroszul olvastattak, majd békén hagytak.

 

                                 November 15.

    Szeghalomról reggel indult vonat Füzesgyarmatra. Nagyon fáradtan érkeztem meg. Félúton már találkoztam az egyik sógorommal. Jövetelem híre megelőzött.

Korábban már egy hónapja semmit sem hallottak felőlem. Jövetelemet megelőző nap a sógorom egy élelmiszerszállító autóval felment Pestre, hogy megkeressen. A diákotthonban mondták, hogy aznap indultam haza.

    Mivel aznap nem érkeztem meg, másnap már az első vonatnál várták hogy megjövök. Nagy örömmel fogadtak.

    Jönnek  hozzám  az ismerősök, érdeklődnek; hogy vagyok, nem esett-e bajom, hogyan történtek az események.

 

                           December 12.

    Ma 4-ik hete itthon vagyok. Az egyetemről nincsenek híreim. Itthon nagyon kevés hír jut el hozzám.

   Azt beszélik a munkát még sehol sem vették fel. Itthon is mozgolódnak. Tanácsválasztás van.

    Úgy hírlik, Gerő Ernő visszajött és a rendőrség élére állt.

     Közben mindenfelé Munkás Tanácsok alakulnak. Követelésük szinte azonos a forradalom követeléseivel. A Kádár kormány nem kíván a Munkás Tanácsokkal megegyezni. A tárgyalások eredménytelenek.

     November végén megkezdődtek a letartóztatások.

 

                            December 20. 

    Itthon a várakozásban nehezen telnek napjaim. Kézimunkázom, olvasok mindent, ami a kezem ügyébe kerül, hogy elüssem a múlni nem akaró rémségek idejét.

    Karácsony előtt felutaztam Budapestre, egyrészt, hogy megtudjam mi a hír az egyetemről, másrészt, hogy ruháimat hazahozzam.

    Az egyetemi oktatás megindításáról senki nem tudott semmit. Az úgynevezett Munkás-Paraszt kormány nem kívánta egybegyűjteni az egyetemistákat. Még a munkásokkal sem boldogult.”

   Januárban minden ellenállást megtörtek, felszámoltak. A halálbüntetést a sztrájkolókra is kiterjesztették. Az ország hallgatásba merült.

 

    Feljegyzéseim itt véget értek. Ugyanis felszólították a lakosságot, hogy számoljanak fel minden röplapot, újságot, ami a forradalommal kapcsolatos.

Én a dokumentumaimat összecsomagoltam és a szekrény mélyébe rejtettem. Évtizedek teltek el mire újra kezembe vettem azokat.

     A forradalom leverése utáni időkről nincsenek feljegyzéseim. Így ezen idők történéseinek leírásánál főként saját emlékeimre hagyatkozom.

 

                AZ EGYETEMI ÉLET 56’ UTÁN

     Ha jól emlékszem az egyetemi oktatás január vége felé indult meg.

     Csak titokban beszéltünk arról, hogy ki vesztette életét a forradalom alatt, kit börtönöztek be és kik azok, akik disszidáltak.

    Egy nagyon rövidített félévet egy rövidített vizsga időszak követett. A második félévben is sűrítették a tananyagot. Az           1956-57-es tanév második vizsgaidőszaka 1 hónappal eltolódott.

    A legrosszabb emlékű vizsgám minden eddigihez képest 1957 nyarán politikai gazdaságtanból volt. Az 56’-os forradalom leverése után akkor vizsgáztunk először a tanszéken, ahol igencsak megtizedelték a vizsgázókat, azaz 10-ből 1-et engedtek át. Én a vizsgaidőszak közepére tettem a politikai gazdaságtan vizsgát. Jól felkészültem. A vastag politikai gazdaságtankönyvben a lényeges részeket aláhúztam, reménykedve a sikeres vizsgában. Nagyon izgultam, mert a legvérmesebb vizsgáztatóhoz N. Norberthez kerültem. A vizsgám szerencsésen indult. Remek tételt húztam. A Lenini 5 ismérvet hibátlanul elmondtam. A vizsga végén le kellett volna adni az indexemet és akkor vettem észre, hogy izgalmamban otthon felejtettem. Ez az érdektelenség – ahogyan N. Norbert mondta – megbocsáthatatlan volt. Utóvizsga lett belőle. Nem akartam az utóvizsgát átvinni őszre, hogy elrontsam az amúgy is rövid nyaramat. Újra vizsgázni azonban csak két hét eltelte után lehetett volna, de egy nap híján volt annyi a vizsgaidőszakból. Ezért felkerestem a tanszékvezetőt.

Elmondtam, hogy mi történt velem, és hogy nem akarattal hagytam otthon az indexemet, és szeretnék még a vizsgaidőszakban újra nekivágni. A tanszékvezető egy nő volt, aki sokkal megértőbbnek bizonyult. Lehetővé tette, hogy a vizsga utolsó napján nála levizsgázzam. A vizsga sikerült.

    Ezzel véget ért egyetemi tanulmányaim 1956-57-es évfolyama, egyben talán életem legizgalmasabb szakasza.

    A diploma szerzéséig hátra lévő 2 esztendő 1957-59-ig már a Kádár rezsim véres megtorlásának idejére esett, amikor a nép nevében a nép ellen cselekedtek. 56-ról és az azt követő időszakról nem volt ildomos beszélni. Az egyetemen látszólag a korábbi megszokott módon zajlott az élet. Az egyetemisták zöme nyíltan nem politizált.

    Egyesek nem felejtettek, míg mások megalkudtak.

    Korábban mind a négyen szobatársak automatikusan DISZ tagok voltunk. 56’ után közülünk csak egy lépett be a KISZ-be. Lehet, hogy nem tudatosan, csak butaságból, mindenért lelkesedő alaptermészetéből adódóan. KISZ titkár lett. Talán nem is tudatosodott benne, hogy ezzel biztosította gyors előmenetelét. Diplomázás után az egyetem felkarolta, nem dobta mélyvízbe, mint annyiunkat, akik egy életen át    kereshettük helyünket a rendszerben. 56’ után férjhez ment egy katonatiszthez és kiköltözött a diákotthonból a frissen kapott új lakásukba.

    Éva 56’ után hamarosan félbehagyta tanulmányait és hazament Győrbe, mivel az 56’ utáni terror az ő családját is közelről érintette. Vele továbbra is leveleztem. Erzsivel   szobatársak lettünk. Ica és én barátok és tankörtársak maradtunk.

    56’ után a tankörünkből 3-an disszidáltak. Közöttük volt Miklós is, aki korábban Icának udvarolt. Miklós Svájcban szép karriert futott be. 1976-ban egyik turista utunk alkalmával találkoztam vele Zürichben. Jól menő tervezőirodája, felesége és gyermeke volt, de Budapestre   nosztalgiával  emlékezett.

    56’ a barátságokban választóvonal volt. Az egyetem szellemisége is változott. A hallgatók érzékenyebbek, kritikusabbak, bizalmatlanabbak voltak egymással szemben. Mások többet megengedtek maguknak, akár a becsületesség rovására.

     Én még az előzőekhez képest is sokkal rosszabbul tűrtem a lezserséget, de főként a becstelen magatartást. Soha nem léptem be a Pártba. Ez később karrierem alakulására minden bizonnyal kihatott. Mint ifjú mérnök jó munkám eredményeként hamar irányítótervező lettem, de ennél feljebb, bármit tettem nem jutottam a ranglétrán. A 80’-as évek vége felé ugyan már osztogatták a hatáskör nélküli címeket. Lettem kutatási főmunkatárs, kutatási főmérnök, így a cím birtokában könnyebben szerezhettem megrendeléseket az Intézet számára.

     

  1957-59’, A MEGTORLÁS ÉS A BUKÁST                                   KÖVETŐ ÉVEK

    A forradalom elbukott, holott minden esély megvolt arra, hogy a forradalom győzzön. Az egyetemisták reformtörekvéseit a nép rögtön magáévá tette és a tettek mezejére lépett.

    Sajnos a felkelők a kormánytól reméltek segítséget, amelyikben egyszerre voltak jelen a reform hívei és a diktatúra emberei, akik fegyveres úton akarták leverni a forradalmat. Nagy Imre pedig eleinte tárgyalásos úton akarta a reformot megvalósítani. Miután a felkelők képviselői tudatosították benne, hogy a forradalom élére kell állnia; a győzelem esélyei javultak. Az ENSZ segítsége nélkül is győzhetett volna a forradalom, ha a Kádár féle árulás nem következik be. Az orosz csapatok beavatkozásával szemben azonban a forradalom bukása a magyar nép minden erőfeszítése ellenére is elkerülhetetlenné vált.

     Az embereknek nem volt tudomása arról, hogy a kormány ígérete ellenére a KGB november 22-én elfogta Nagy Imrét és társait, családtagjait, amikor elhagyták a Jugoszláv Nagykövetséget és hazaindultak. Romániába hurcolták őket, és fogva tartották.

    Nagy Imre és társai pere, kivégzése, a tömeges bebörtönzések, kivégzések, - akik között sok fiatalkorú is volt - a legnagyobb titokban folytatódtak. A 301-es parcellát, ahová a kivégzetteket temették titokban, lassan benőtte a gaz.

    Amiről az emberek nem tudtak, nem beszéltek. Egy generáció nőtt fel úgy, hogy semmit nem tudott 56’-ról. Az idősebbek sem beszéltek­ - nem volt ajánlatos. Az egyéni boldogulás az  Államhoz, a Párthoz való hűségért cserében volt lehetséges.

 

                     AZ ÚJ MECHANIZMUS

    A 60-as években a Kádár-kormány túl volt már 56’ megtorlásán. A kormány a stabilitás érdekében az emberek szimpátiájának megnyerésére bevezette az „új mechanizmus”-t. Apró politikai és gazdasági engedményeket tett. Érezhető volt az emberek helyzetének javulása. Az emberek belenyugodtak helyzetükbe.

 

                    ÚJRAÉBRED 56’ EMLÉKE

    A „legvidámabb barakk” ahogyan nyugaton nevezték a szocialista táboron belüli kádári Magyarországot, a 80’-as évek végén kezdett repedezni, mint a tó jege az első napsütéstől. Mint kikeletkor az első hóvirág úgy virágzott kis 30 év után az emberek szívében 56’ emléke és a fiatalok egyre gyakrabban tették fel a kérdést:

     - Mi is történt 1956 október 23-án?

Férjem optimista volt. Gyakran mondogatta:

    - Hamarosan összeomlik ez a rendszer. Az oroszok kitakarodnak az országból.

Mi nem hittünk neki. S lám hamarosan bekövetkezett a változás, ha nem is úgy, ahogyan ő képzelte.

    56’-os eseményekről viták indultak. 1988-ban megalakult a Történelmi Igazságtétel Bizottsága, mely az 56’ utáni megtorlások áldozatainak rehabilitálását, a 301-es parcellában jeltelenül nyugvóknak emberhez méltó újratemetését követelte, amihez kérte a társadalom támogatását. 88’ június 16-án tüntetők jelentek meg a 301-es parcellánál és más emlékhelyeken. Ekkor a tüntetőket még szétverte a rendőrség.

    Az uralmon lévő párt reformját szorgalmazó kommunista politikusok szükségesnek látták az addigi álláspont felülvizsgálatát. 1989 januárjában Pozsgay Imre, a népszerű reformpolitikus kinyilatkoztatta hogy 1956 nem ellenforradalom, hanem „népfelkelés” volt. Ezzel azonban Kádár János 56’-os szerepének eddigi hivatalos megítélését is megkérdőjelezte.

    1989. július 6-án, Nagy Imre kivégzésének 31-ik évfordulóján az ellenzék támogatásával hatalmas tömeg jelenlétében a Hősök terén ünnepi gyászszertartást tartottak a mártírok emlékére. Ahol jeles személyek mondtak beszédet nyíltan követelve az orosz megszállás végét, szabad hazát, jogállamot.

    Kádár János a terror utáni fojtott csönd és propaganda hatására már maga is elhitte, hogy ő a nemzet megmentője, jóságos vezetője. Azonban a hirtelen jött emlékezés és megnyilvánulások hatása alatt összeomlott. Posztjáról leváltották, de mielőtt felelősségre vonására sor kerülhetett volna, meghalt. Ezzel múltbeli megítélése továbbra sem lett egyértelmű egyesek számára a mai napig.

    A rendszer azonban alapjaiban megingott. Az oroszok kivonták seregeiket az országból. Új pártok alakultak. Az ellenzék képviselői mégsem hitték hogy a rendszer megérett a pusztulásra, nem hittek a vértelen átmenet megvalósításának lehetőségében a kommunisták nélkül. Ezért leültek egy asztalhoz tárgyalni az 56’-os forradalmat vérbefojtó rendszer „jogfolytonos” képviselőivel. Magyarország a jövőben nem Népköztársaság, hanem  Köztársaság lesz. Az első ideiglenes köztársasági elnök – szabadon választott parlament hiányában – egy reform kommunista lett,  a  „kerekasztal” megegyezése alapján.

 

      90’, MEGSZÜLETETT A  RENDSZERVÁLTÁS

    A demokratikusan választott országgyűlés 1990-ben összeült. Formailag megszületett a rendszerváltás.

    Mára már világos, hogy hiba volt a felelősségre vonás elmulasztása. A rendszerváltás fő élvezői éppen a Kádár-rendszer emberei lettek. Hivatalukba maradtak. Minden fontos információval ők rendelkeztek. Tudva lévő, hogy az információ hatalom, csak tudni kell élni vele. És ők tudtak. Belőlük nőtt ki az új burzsoázia.

    Már a rendszerváltást követő évben mondogattuk: - Ha a kommunisták tudták volna, hogy számukra ez ilyen jól alakul, már korábban megcsinálták volna.

    Volt az ország számára egyetlen pillanat, amikor a kommunisták bármit elfogadtak volna. Egy nagy esély, hogy tiszta lappal kezdjen új rendszert építeni. Ezt a politikusok kiengedték a kezük közül. Az új rendszerben nem sok szerep jutott az 56’-os forradalomban résztvevőknek.

    Október 23-át ugyan, nemzeti ünnepé nyilvánították, de a mártírok sírja mellet azok is ott álltak, akik részesei voltak 56’ leverésének. Ezért van az, hogy még az 50 év sem volt elég ahhoz, hogy a nemzet egységesen, közösen emlékezzék.

 

     Ha ma, 2006-ban kérdezed meg: mit jelent neked ma  „56”? – azt felelem: hitet az emberi bátorságban és hitet, hogy van megalkuvás nélkül is élet.

Oldal: Láttam megszületni! Az 56-os forradalom...egy BME-i diáklány... I.
Nagyné(N.) Diviki Emma honlapja, www.divikie.hupont.hu - © 2008 - 2024 - divikie.hupont.hu

A HuPont.hu weblapszerkesztő. A honlapkészítés nem jelent akadályt: Honlapkészítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat