Előző részletek a korábbi weboldalakon!

" Mint falevelek a szélben" c.-ű regény részlet:

A beteljesedett szerelem

   Anni álma végre beteljesedett. Az 1953-54-es tanévre felvették az ELTE Művészettörténet Szakra. Felköltözött Pestre, a nagynénjénél lakott.

   Annus néni Mária húgára bízta a lányát, aki próbált nagyon szigorú lenni.

    Tudta, hogy Bélustól nem tilthatja el, ezért minden vasárnap meghívta ebédre. Igy, szemmel kísérhette a fiatalokat. Bélus is boldog volt, mert egész délután együtt lehettek.

  Anni nagyon hamar összebarátkozott az egyik évfolyamtársával; Ágival, akivel délutánonként, sokszor együtt tanultak. Vagy ő ment Ágihoz, vagy fordítva. Mária ezért szabályokat vezetett be:

    -   Anni, én nem tudom minden lépésedet figyelemmel kísérni, s nem is akarom, de felelősséget vállaltam érted a nővéremnek, azért arra kérlek, hogy amiben megállapodunk, azt tarts be: Mindig mondd meg, hogyha tanítás után nem jössz haza; hová mész és kivel, és este 9 órára gyere haza.

    Anni egy ideig be is tartotta a szabályokat. Egy idő után Bélus kezdett türelmetlen lenni. Ő úgy képzelte, hogyha Anni Pesten lakik, végre nála, kettesben is találkozhatnak. Anni is ezt szerette volna. Ám Anni tudta; a nagynénikéje nem engedné meg, hogy Bélussal a lakásán találkozzon, ezért nem is kért engedélyt, de amikor már nem bírta tovább, hogy ne találkozzanak, a nagynéninek azt mondta; Ágihoz megy tanulni, közben rávette Ágit; menjen el vele Bélushoz. Aki így is örült, de jobban szerette volna, ha Ági nincs Annival. Este 9 órára hazaért, Mária néni semmit sem gyanított. Anni ezen annyira fel buzdult, hogy legközelebb csak beavatta Ágit a turpisságba, de már nem vitte magával. Ezt még sokszor megismételte.

   Nagyon boldogok voltak. Erre vártak már több mint 2 éve. Anni annyira szerelmes volt, hogy bár mi megtörténhetett volna, ha rajta múlik. Ám Bélus felelősséget érzett a lányért. Semmi, jóvátehetetlen nem történt.

   Bélussal madarat lehetett volna fogatni. Még a Barátainak is feltűnt a határtalan jókedve, de tanácstalan is volt, nem tudta, hogyan oldja meg ezt a helyzetet.

„ Az idő mindent megold” – mondja a közmondás. Bélusnak most nem az idő, hanem a szerencsétlen véletlen jött a segítségére.

  Anni, a következő hétvégén azt mondta a nagynénjének, hogy szombaton tanítás után egyből hazautazik Sopronba. Ám elfelejtett szólni Áginak, aki este telefonon hívta. Mária nénivel beszélt, aki elmondta, hogy Anni Sopronba utazott. Anninak viszont esze ágában sem volt utazni, hanem Bélushoz ment, közölte vele, hogy nála marad éjszakára, és egész vasárnap. Béla nagyon merész ötletnek tartotta Anni elhatározását, mégsem volt szíve visszautasítani azt.

   Este, úgy 7 óra körül megszólalt Mária bejárati ajtajának a csengője. Az ajtóban Annus, a nővére állt.

     -  Hát te, mit keresel itt, és hol van Anni? – kérte számon, nővérét.

     -  Így kell fogadni a látogatót? Én kérdezem: hol van Anni?

     -   Azt mondta nekem, hogy kora délután hazautazik.

     -   De hát nem jött haza. Akkor – én kérdem -, hol van a lányom, akit rád bíztam? –  kérdezte  most már dühösen,  a  nővér.

    -  Ne izgasd fel magad, Biztosan a barátnője kérte meg az utolsó pillanatban, hogy maradjon ott, mert fél egyedül, amikor a szülei elutaznak a nagyszülőkhöz – mondta nyugalmat színlelve, közben majdnem szétrobbant a dühtől.

   Rossz sejtése támadt; ez a lány átverte őt, valószínű, már nem is először. Áginál nem lehet, mert ő telefonon kereste. Akkor Bélusnál van. Felhívta Bélust telefonon, de a nővérét nem akarta megrémiszteni, azért, mikor beleszólt a kagylóba, Áginak szólította.

  -  Ági, ugye nálad van Anni? Küld haza, rögtön! Most itt van az anyukája, és rajtam kéri számon a lányát - mondta, nem kis ijedelmet keltve Bélusban, aki először dadogni kezdett meglepetésében.

    -   Én nem Á-Ági…,de i- igen…, küldöm.

    -   Azt nem teszi zsebre, amit tőlem kap, amiért nem szólt, mikor úgy döntött, hogy nem utazik haza – fejezte be a dühös nagynéni..

    -    Rögtön itt lesz a lányod - nyugtatta meg nővérét, miközben benne forrt a méreg.

      Bélus mikor letette a kagylót, szinte remeget.

    -  Mondd már mi történt? Miért dadogtál? – kérdezte Anni.

  - Képzeld! Itt van anyukád. Mária nénéd telefonált. Tudja, hogy itt vagy, mégis, következetesen Áginak szólított. Biztosan nem akarta elárulni az igazat. Azt mondta, majd számol veled, mert nem szóltál, hogy nem utaztál el. De most gyorsan menj haza.

   -  De vajon, honnan tudja, és csak most jött rá? Ez után semmi jóra nem számíthatunk – lamentált Anni.

Most lett ideges; kapkodott, semmit sem talált meg, fordítva akarta felvenni a cipőjét. Bélus most már nyugtatta.

   -  Nyugodj meg, nincs semmi baj, csak egy kis hazugságon kapott rajta a nagynénéd, de tudom, hogy ő megoldja a helyzetet. Különben nem falazott volna neked. Csak te ne áruld el magadat édesanyád előtt. Persze, nem volt szép dolog, amit tettünk.

  -  Csak én vagyok a hibás, te nagyon okosan viselkedtél – jegyezte meg Anni.

   Bélus is felöltözött, és az utolsó sarokig hazakísérte Annit, s még egy kicsit örült is, hogy meghiúsult ez a veszélyes kaland.

   Mária néni nyitotta ki a bejárati ajtót, s rögtön dorgálta Annit.

 - Most ne szólj egy szót sem – mondta, mielőtt Anni bármit is mondhatott volna. – Majd tőlem megkapod a büntetésedet!

   Annus néni nem jött rá, hogy mi ez az egész, csak azt látta, hogy húga igen szigorú a lányával.

...

    Mikor a nővére nem volt a közelben, odaszólt Anninak:

    -  Ne hidd, hogy ennyivel megúsztad a dolgot!

A nővére távozása után, rögtön kérdőre vonta Annit:

    -   Most meséld csak el nekem szép sorjában, hogyan is gondoltad ezt az egész históriát. Nekem azt hazudod, hogy elutazol, közben titokban az éjszakát Bélusnál töltöd? Hogyan tehettél ilyet? Lehet, hogy már régóta orromnál fogva vezetsz, és már máskor is találkoztatok a lakásán? - záporoztak a  nagynéni  kérdései  és  szemre-hányásai.

   -    Édesanyádnak nem is mertem elmondani. Nagyon szégyellem, hogy nem tudtam rád vigyázni. Hogyan bízzam én most már benned? Mondd meg nekem!

   -   Ne haragudj rám! Bocsáss meg nekem! De nem tettem semmi olyat, amire te gondolsz. Nem akartam Bélusnál aludni, átmentem volna Ágihoz - így mentegetőzött a megszeppent leány. - Bevallom, máskor is voltam már Bélusnál, de Ági majdnem mindig velem volt, és Bélus nagyon rendes fiú.

  - És nagyon köszönöm, hogy édesanyának nem szóltál, biztosan nagyon megharagudott volna. De nyugodj meg, minden rendben van.

   -  De azt ugye nem gondolod, hogy ezt a történetet örökre titokban tartom édesanyád előtt? A karácsony estét édesanyámékkal töltöm, másnap leutazom Sopronba, és édesanyád és Bélus jelenlétében  megbeszéljük; ez után mihez is tartsam én magamat?

   Karácsony előtt Bélus és Anni együtt utaztak haza. Anni útközben elmondta, hogy nagy nénje mit tervez.

   -  Én, természetesen szívesen részt veszek a megbeszélésen, ha kapok meghívást, sőt jónak tartom – mondta Bélus.

  Annus néni mindenről tudott már, mire Anni hazaért, mivel húga telefonon értesítette látogatása céljáról. Nagyon gondterhelten fogadta a lányát, és még aznap leült vele beszélgetni:

  - Nagyon örülök lányom, hogy épségben itthon vagy, de egyben nagyon szomorú is. Húgommal beszéltem, aki elmondta, hogy hazudtál neki, becsaptad, félrevezetted, és csak a véletlenen múlott, hogy nagyobb szégyen nem történt. Hogyan tehetted ezt? Én mindég az őszinteségre neveltelek.

    -  Bocsáss meg édesanyám! Nagyon szégyellem magamat, ígérem, hogy többet nem fordul elő! Csak egyetlen egy kérésem van; Bélustól ne tilts el, mert akkor engedélyed nélkül is elmegyek hozzá. Tudod, évek óta arra várunk, hogy minél többet együtt lehessünk. Mária néni nagyon szigorú volt, csak nála találkozhattunk, egy héten egyszer.

     -   Máriát ne hibáztasd! Sajnos, én rábíztalak, holott tudhattam volna, hogy neki nincs gyakorlata gyermeknevelésben, még inkább abban, hogyan kell egy szerelmes lányt felügyelni. Légy nyugodt! Együtt megtaláljuk a helyes megoldást – mondta -, és már telefonált is, hogy Bélust meghívja karácsony második napjára.

     Róza néni vette fel a telefont. Bélus futólag elmondta már szüleinek, ami történt, így nem érte egészen váratlanul Bélus meghívása.

      Áldott karácsonyi ünnepeket kívánok a családodnak! Drága Rózám! Ne haragudj, hogy a családi ünnepséget megzavarom, mert még mást is szeretnék mondani – így kezdte Annus a mondókáját -; az lenne a kérésem, hogy 26-án Bélus jöjjön át hozzánk. Itt lesz a húgom, és a fiatalokkal kapcsolatos, fontos kérdést szeretnénk megbeszélni. Bélus véleményére is nagyon számítunk.

     -   Hasonló jókat kívánok én is a családodnak! Kérésedet továbbítom Bélusnak.

    Róza néni a férje jelenlétében adta át a lány édesanyjának üzenetét, ezzel azt akarta elérni, hogy ha szükségesnek találja, adjon tanácsot a fiának. Ám Zólyomi Béla felnőtt férfinek tekintette fiát, tanács helyett csak fel akarta hívni a figyelmét.

   -  Úgy gondolom fiam; most életed egyik fontos döntése előtt állsz, amit saját magadnak kell meghozni. Alaposan gondold át, mit akarsz tenni, mert minden következményért neked kell a felelőséget vállalni.

   -   Édesapa, azt pontosan nem tudom, hogy mit akarok tenni, mert nem tudom, hogyan alakul a jövő, de azt biztosan tudom, hogy Annit szeretem, és bárhogyan is történnek a dolgok, én őt cserben nem hagyom soha; ezt ígérem meg Anninak és az édesanyjának. Nektek pedig azt, hogy rátok szégyent soha sem hozok.

    -   Köszönöm fiam! Ez becsületes elhatározás. 

    December 26-án, úgy ahogyan azt a nagynéni elképzelte; mindnyájan együtt voltak a megbeszélésen. Ő szólalt meg elsőként:

   -  Azt, hogy mi történt, mindnyájan tudjuk, tehát, arra nem érdemes több szót vesztegetni. Most azt kell megbeszélni, hogyan legyen a továbbiakban.

  -  Húgomnak igaza van; nem várhatom el tőle, hogy a felnőtt lányomért felelőséget vállaljon. Az is óriási segítség, hogy szállást adott és gondoskodott rólad Anni. Én azt remélem ez továbbra is így marad… – mondta az anya, de mielőtt folytatta volna, Anni közbe vágott, mert attól félt, hogy még jobban megszigorítják a Bélussal való találkozásokat, ösztönösen közelebb húzódott hozzá, megfogta a karját, és  izgatottan  mondta: 

  -    Anya, én komolyan mondtam neked azt; ha megtiltod, hogy Bélussal találkozzunk, akkor én külön költözöm, és ha kell, dolgozni fogok.

      Az anya ismerte lánya hajthatatlanságát, ha Bélusról volt szó. Azért igyekezett olyon megoldást választani, amit a lánya is elfogad, bár nem volt meggyőződve arról, hogy az, járható és biztonságos.

    -   Hallgass végig lányom; én egy olyan egyességet ajánlok, amivel te is meg leszel elégedve. Annyiszor és ott találkoztok, ahányszor, és ahol ti …-, de most sem tudta befejezni mondandóját, mert most meg Mária szakította félbe: 

   -  Ez hallatlan! Tudod te, hogy mit mondasz? Sajnálom, ha te ezt komolyan gondolod, akkor én, nem hogy felelőséget nem vállalok, de szállást sem adok a lányodnak.

   -  Megengednétek végre, hogy befejezzem, amit mondani akarok, majd utána vitatkozhatunk. Természetesen, amit mondtam, annak szigorú feltételei vannak:

     -    Először is, minden este 9 órára otthon kell lenned Anni.

     -   Mindig be kell jelentened Máriának, lehetőleg előre, de legkésőbb 6 órakor -, hogyha utána mész haza, és azt is, hogy hol leszel.

     -   9 óra után, csak Mária előzetes engedélyével maradhatsz távol, de igazolnod kell a távolmaradást. 

    -    Mária, neked, mindössze a fentiekre kell figyelemmel lenned. Ezt is csak azért, hogy ne nyugtalankodj. A lányom viselkedéséért te nem felelsz.

  -   Te pedig lányom, ha már úgy érzed, hogy felnőtt vagy, és felnőttként akarsz élni, akkor a tetteidért és annak következményeiért, neked kell a felelőséget vállalni. Ha a feltételek valamelyikét megszeged, úgy a javaslatom érvénytelenné válik.

   -   Végezetül a javaslatok és feltételek csak addig érvényesek, míg te és Bélus kitartatok egymás mellett.

  -   Bélus, tőled csak kérhetek; ha szereted a lányomat, tiszteld, becsüld és vigyázz rá. Ő még tapasztalatlan, gondolkozásában még éretlen. Mindössze ennyit akartam mondani. Most már ti is elmondhatjátok a véleményeteket.

   Egy pillanatig csend volt. Bélus és Anni egymást nézték. Végül,  Bélus  megszólalt:

    -   Anni, én téged nagyon szeretlek, vigyázok rád. Történjék velünk bármi, én téged soha cserben nem hagylak.  Ezt, megígérem!  –  mondta Annus néni felé fordulva, akinek egy könnycsepp csordult ki a szeme sarkából a meghatottságtól.

   Végül Mária is megszólalt:

    -   Bár, én túl engedékenynek tartom a javaslatodat nővérem. De te jobban ismered a lányodat és Bélust, mivel én sem tudok jobb megoldást, ezért elfogadom, amit mondtál, és természetesen továbbra is szívesen látom nálam a lányodat. Egy feltételem azért had legyen nekem is a fiatalok felé; meg kell ígérnetek, hogy csupán szeretetből, vasárnap ezután is nálam ebédeltek.

   S a fiatalok egyszerre kiáltották:

    -   Megígérjük! És amit megígértek, teljesítették is.

  Teljesítették a többi feltételt is, mármint azt, ami az időpontok betartására vonatkozott. Este 9 órára Anni mindig otthon volt.

   Boldogok voltak, hiszen, akkor találkozhattak, amikor akartak. Egy idő után mégis, azt érezték; szerelmük,  korlátok  közé van szorítva. Mióta a szülők kijelentették; felnőttnek tekintik őket, akiknek minden tetteikért felelőséget kell vállalni; elbizonytalanodtak. Mintha egy láthatatlan erő őrködne felettük, és ők betartották az ígéretüket.

   Így telt el három hónap, s megérkezett a tavasz. A tavasszal együtt nőt bennük a vágy, hogy szerelmük szálát szorosabbra fűzzék. Sokat sétálgattak a Margitsziget virágzó liliomokkal szegélyezett útjain. Anninak eszébe jutott első, tavaszi randevújuk.

  -  Emlékszel Bélus? Első randevunkon Sopronban, hasonlóan illatozó liliomok mellett rajzoltál le. Rajzolj le most is! – kérlelte Anni.

   Bélus fogta már is a mindig nála lévő rajz-mappáját, és rajzolt. Anni közben folyton beszélt.

  -  Ha gyermekünk születik, és lány lesz, biztosan Lillinek fogom nevezni – mondta.

 Kettőjük közül ő viselte nehezebben, hogy szerelmük kamaszos randevúzásoknál megrekedt.

   Gyakran eszükbe jutott Sanyi és Helga, akiknek volt mersze, hogy a szülők megkérdezése nélkül eljegyezzék egymást.

  -  Miért ne tehetnénk meg mi is, mint Helgáék, hogy eljegyezzük egymást? – fakadt ki Annából a felismerés.

   -  Miért is ne? – oldódott Bélusban az ígérete okozta feszültség – hiszen ezzel egymásnak örömet szerzünk, szüleinknek sem okozunk bajt és bánatot.

   Az elhatározást tett követte. Még aznap, mindketten levelet írtak a szüleiknek, akiket kész tények elé állítottak. Közölték elhatározásukat, és azt, hogy két hét múlva, húsvétkor, otthon, a családdal együtt is szeretnék megünnepelni az eljegyzésüket. 

   Bélus, a már korábban megvásárolt eljegyzési gyűrűt, elhatározásukat követő vasárnap, Mária néni jelenlétében – aki a meglepetéstől szólni sem tudott – Anni ujjára húzta.

   A szülőket kevésbé lepte meg a fiatalok döntése, számítottak rá. Anni anyukája talán még örült is, így nagyobb biztonságban tudhatta a lányát. A Zólyomi család kedvelte Váriékat.  Béla, az apa és Vári György, Anni édesapja gyerekkori barátok voltak, az általános iskolában és a gimnáziumban osztálytársak. Béla később tanár, György pedig katona lett, de barátságuk megmaradt, Györgynek a háborúban bekövetkezett haláláig. Annus az árván maradt, 4 éves kislányát egyedül nevelte fel.

   Húsvétkor a két család együtt ünnepelte meg az eljegyzést. Hogyan lesz ez után? Azt, senki sem tudta. Erre vonatkozó kérdéseket fel sem tettek a szülők. Hiába való lett volna minden szó. Egyetlen dolog volt biztos; a fiatalok kezükbe vették sorsuk irányítását.

   Évit, Bélus húgát azonban – akinek ez az egész történet hihetetlennek tűnt – furdalta a kíváncsiság, és meg is kérdezte:

   -   És mikorra tervezitek az esküvőt?

   -   Minél hamarabb, talán a vizsgák után – mondta szinte egyszerre a jegyespár.  

   Ez a válasz már a szülőket is meglepte. Jöttek is a kérdések sorjában:

   -   Nem lesz ez túl korai, lányom? Tudod folytatni a tanulmányaidat? – kérdezte az anya aggódva.

   -   Nyugodj meg édesanyám, folytatom egyetemi tanulmányaimat, időm pedig sokkal több lesz – és még tovább sorolta lelkesen milyen előnyei lesznek annak, ha összeházasodnak.

    Róza néni is kifejezte aggodalmát.

   -   Nem lenne jobb, ha addig várnátok az esküvővel, míg legalább Bélus lediplomázik?                                                                                                                                  

    -  De édesanyám! az még két év, annyit nem tudunk várni. Nekem most is van többféle jövedelemforrásom. Már is meg tudnánk élni belőle.

    Nem volt több kérdés. Itt már csak egy kérdés merülhetett volna fel:

   -   Egyáltalán, megvárják-e az évvégét a fiatalok azzal, hogy egybe keljenek?

   A kérdés nagyon is reális lett volna. A fiatalok ugyanis nem tudtak várni az évvégéig sem. Egy gyönyörű, májusi délelőttön elmentek az anyakönyvi hivatalba, és összeházasodtak. Sanyi és Helga volt a tanújuk. Házassági fogadalmukat Isten színe előtt is elmondták egymásnak, a Deák téri evangélikus templomban. Mária nénit az utolsó pillanatba beavatták titkukba, de csak azért, ne hogy szívbajt kapjon, ha Anni, sem aznap este, sem másnap este, sem a továbbiakban nem megy haza. Így, egy kisebb rosszulléttel megúszta.

   A szülők, most is levél útján értesültek az eseményről, de kaptak egy ígéretet; a hivatalos templomi esküvőt megtartják, vizsgák után, Sopronban.

   Mit tehettek a szülők? Elfogadták a fiatalok döntését.

   Anni minden holmijával átköltözött Bélushoz. Boldogan átrendezték a lakást. A bérbe adó házaspár nagyon megkedvelte őket, és átadott nekik egy kis szobát, mely régen a cselédszoba volt. Ez a hálószobájuk, a napfényesebb szoba meg a műterem lett. Eredetileg is itt volt Bélus rajzasztala, most még egy festőállványt is elhelyeztek, mert Bélusnak egyre több portré megrendelése volt, ami egészen jól jövedelmezett.

   Ebben a félévben minden olyan gyorsan zajlott le, hogy még a barátok is alig hitték el a történetet. Az ifjú pár nem nagyon hiányolta még a barátok társaságát sem, akik azonban nem hagyták nyugton őket, míg egy házibulival meg nem ünnepelték a nagy eseményt. A buli fergetegesen sikerült. Mindenki el volt ragadtatva Anni kedvességétől, naivitásától és bájos megjelenésétől. Dóri is jelen volt. A hajdani titkos kapcsolatnak, mely közötte és Bélus között volt, mára már, úgy tűnt, nyomai sem maradtak.  Dóri barátsága Petivel az óta megerősödött. Anni sem haragudott már rá.

  Bélusék felhőtlen szerelmét még a szkeptikusok is csodálattal figyelték. A szülők azon félelme sem következett be, mely szerint a házasság visszavetheti őket a tanulásban. Ellenkezőleg. Szinte megtáltosodtak. Kitűnő eredményeket értek el.

   Az 1953-54-es tanév befejezése után, a szülőknek tett ígéretüknek megfelelően, Sopronban, a Templom utcai evangélikus templomban megtartották az egyházi esküvőt, ott, ahol az 1920-as években Bélus nagypapája volt a lelkész néhány évig. Az esküvőre a családtagokon kívül, csak a soproni barátok voltak hivatalosak, ennek ellenére, nagyon sok, közeli és távoli ismerős is eljött. Otthon pedig a pesti barátok táviratai fogadták. A szüleiket és őket is mindenki szerette, aki ismerte.

  Egyhetes nászútjukat a pedagógusok szakszervezeti üdülőjében töltötték, melyet eredetileg Bélus szüleinek utaltak ki, de megengedték, hogy átadja fiának.

  Néhány napot Sopronban is töltöttek, utána vissza- utaztak Budapestre, Bélusnak munkát ajánlottak, két, festmény-kiállítás rendezésénél, és ő megragadott minden pénzkeresési alkalmat. Kellett is gyűjtögetni a pénzt, mert, amikor Budapestre értek, Anni közölte Bélussal, hogy egy nagy-nagy meglepetése van számára.

     -   Mit gondolsz, fiú vagy lány lesz? – kérdezte sokat sejtetően.

De Bélus, a férfiak lassú észjárásának megfelelően nem kapcsolt.

    -   Miről beszélsz? – kérdezte, de amint Annira nézett, aki úgy tartotta mindkét kezét a pociján, mintha, már is egy kisbabát ringatna; végre leesett nála a tantusz.

   -    Csak ne- em? – kérdezte kissé bizonytalanul.

  -     De! Igen! Terhes vagyok. Ugye örülsz?

   Hát hogyne örült volna, eldobta, ami a kezében volt, felkapta Annit, körbe szaladgált vele a szobában, és örömtől ittasan kiabálta:

   -   Kisbabánk lesz! Kisbabánk lesz! Ezt mindenkinek tudni kell! - és már rohant is karjában Annival, a telefonhoz.

  -  Először te hívd fel anyukádat, aztán én közlöm az örömhírt szüleimmel és barátainkkal.

  Anni, amint végre Bélus öleléséből kiszabadult, rögtön tárcsázta anyukája munkahelyi telefonszámát, aki a kórház délutáni műszakában volt főnővér.

    -   Anyukám, mondok egy örömhírt; kisbabánk lesz.

  -  Akkor én nagymama leszek!? – kiáltott fel hangosan a mama, örömében, de kérdően, úgy, hogy a munkatársai is jól hallották.

    Anni hallotta a kollégák hangos üdv rivalgásait, közben, megnyugtatta az anyukáját: – Jól hallod, a hír igaz! – mondta, és gyorsan elköszönt, hogy Bélus is hívhassa szüleit, akik feltehetően délután otthon vannak.

    Róza néni is hasonlóan reagált Bélus közlésére, rögtön gratulált és az édesapja is, aki közben átvette a telefont.

   Bélus, ez után a legjobb barátainak is büszkén újságolta, hogy apa lesz. Mindenkinek volt egy-egy csípős megjegyzése, csak Sanyi mondta kicsit, talán irigykedve:

   -  Gratulálok barátocskám! - most is, mint mindig kicsit öccsének tekintette Bélust, és hozzátette:

  -  Egy éve még nem hittem, hogy leköröztök minket. Ez, szép teljesítmény volt.

    -   Anni nagyon jól viselte a terhességét. Végig bejárt az egyetemre, a féléves vizsgáit kivétel nélkül kitűnő eredménnyel tette le.

 - Elkezdődött a második félév, Anni szorgalmasan bejárt az előadásokra. Ám, közeledett a baba születésének ideje, ezért esténként tanulmányozta a babanevelésről szóló könyvet, amit Bélustól kapott ajándékba karácsonyra.       

    55’ február 2-án, hajnali 3 órakor arra ébredt, hogy megkezdődtek a szülési fájdalmak. Felkeltette Bélust, aki a közléstől megijedt, mintha, még eszébe sem jutott volna, hogy egyszer ez is bekövetkezik.

   -    Most mit tegyünk? Hívjak orvost? – kérdezte zavarában.

   -   Mit beszélsz Bélus? Nem beteg vagyok én. Gyermeket szülök. Nem tudod? – mondta kacagva, majd folytatta:

    -    Vedd elő a bőröndöt, én már bele tettem mindent, amit vinni kell a kórházba, segíts felöltözni. - Jaj, jaj, de fáj! és sűrűsödnek a fájdalmak – fogta Anni a hasát.

   -   Jézus Krisztus, mi lesz, ha megkezdődik a szülés – jajveszékelt Bélus, aki jobban meg volt ijedve, mint Anni.

   -    Ne félj, nem megy az olyan könnyen; hívjál taxit, és vigyél be  a  kórházba  –  bátorította a férjét.

   -  A taxi rögtön jött. Bélus fogta Anni kezét, még a taxiban sem engedte el.

   -   Ne  félj  szívecském! – mondta, de e-percben nem lehetett pontosan tudni, hogy ki szorul jobban vigasztalásra.

   Pár perc múlva már a kórházban voltak, s láthatóan Bélus könnyebbült meg jobban.

  Annit rögtön bevitték a szülőszobába. Bélus a szülés ideje alatt izgatottan járt, fel s alá a folyosón. Akárhányszor kijött valaki a szülőszobából, mindig megkérdezte, hogy mikor születik meg már a baba, és hogy minden rendben van-e. Közben kiszaladt a közeli virágüzletbe, és egy hatalmas vörös rózsa csokorral tért vissza.

   Végre 6 órakor kijött a szülészorvos és közölte, hogy megszületett a lánya, mindketten egészségesek. Most már bemehet hozzájuk.

   -   Köszönöm doktorúr! – mondta, zavarában a hatalmas rózsa csokrot az orvos kezébe nyomta, és már rohant is a szülőszobába.

  -  Jól vagy szívecském? És a mi kis Lillink is jól van? – kérdezte teljesen természetesen, hiszen már házasságuk előtt eltervezték, hogy kislányuk születik, akit Lilliannak fognak nevezni. Majd, mintha törékenyek lennének, olyan óvatosan hajolt hozzájuk, és megpuszilta mindkettőjüket.

    Ekkora érkezett hozzájuk az orvos, és miközben a rózsa  csokrot  egy  székre helyezte, ezt  mondta:

   -   Ezeket a rózsákat, a férje küldi általam.

  -  Ezen, mindnyájan jót kacagtak. Ez után a nővér rögtön kivitte a csokrot a szülőszobából, és a szoba előterében vázába tette.

     ...

   Anni imádta a kislányát. Állandóan babusgatta, játszott vele, beszélt hozzá. Nagyon meghitt volt a kapcsolatuk. Lilli, szinte soha sem sírt, ha szóltak hozzá mosolygott.

     ...

  Anni, nyugodtan végezte minden feladatát. Ennek ellenére a következő tanévben  kérvényezte az egyetemen, hogy levelező tagozaton folytathassa a tanulmányát. Szinte, eszelősen ragaszkodott kislányához.

  A fiatal pár az elmúlt két évben, nagy boldogságban élte életét. Észre sem vették az idő múlását. Ebben a politikailag is nyugalmasabb időszakban Bélus, az egyetemen kívül, csak nagy ritkán találkozott egyik vagy másik barátjával.

 

Oldal: "Mint falevelek a szélben" regény: A beteljesedett szerelem
Nagyné(N.) Diviki Emma honlapja, www.divikie.hupont.hu - © 2008 - 2024 - divikie.hupont.hu

A HuPont.hu weblapszerkesztő. A honlapkészítés nem jelent akadályt: Honlapkészítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat