Nagyné(N.) Diviki Emma honlapja

Gyökerek, ágak és levelek. Ismeretek, gondolatok és történetek a közegről, amelyben élek

 

Gyökerek és ágak 

Emma Nagyné Diviki, 2012. október ·

id.Buzi László fotográfus családjának kapcsolódása Füzesgyarmathoz

      Gyermekkoromban Füzesgyarmaton a családom sokat emlegette Buzi László fényképészt. Akkor még nem ismertem, hogy milyen rokoni szálak fűzték Füzesgyarmathoz, családomhoz, csak annyit tudtam róla, hogy egy sarkadi kalapos mester fia, családomat is jól ismeri. Nagyon sok fényképet készített róluk sok évvel ez előtt. Csodálattal néztem a majdnem életnagyságú, színes portrékat, melyek apai nagyanyám szobájának falán függtek. Buzi László készítette azokat, szüleimről, nagyszüleimről, akiket én nem ismerhettem, mert akkor már elhaláloztak, közülük csak nagymamám élt. Én a képekről azt gondoltam, hogy festmények, mert olyan különleges technikával készültek, amit akkoriban a szakmában sem sokan ismertek. A családi fotók között megtaláltam a fotók kis méretű változatait és a velük egy időben, bátyámról és nővéremről, 6 és 3 éves korukban készített kisebb méretű fotókat. Testvéreim 1922, ill. 1925-ben születtek, ennek megfelelően a képeket Sarkadon, valószínű 1928-ban fotózhatta, amikor a család már újra Sarkadon lakott. 

     Később már tudtam, hogy felesége Füzesgyarmati lány, Makai Erzsébet. Házasságuk után Vésztőre költöztek, ott nyitott fotószalont. Házassága révén jött létre Buzi László kapcsolata Füzesgyarmattal, valamint gyermekeinek vérszerinti rokonsága, felesége füzesgyarmati rokonságával. Buzi László, különösen felesége bátyjával, Makai Marci ügyvéddel tartott szoros kapcsolatot, Ő és felesége édesapám, Sz. Diviki Gergely első unokatestvére volt, ugyanis édesapám édesanyja, Sz. Diviki Péterné, Polgár Julianna, valamint Makai Marci és Makai Erzsébet édesanyja, Makai Mártonné, Polgár Erzsébet, édestestvérek voltak. Ebből eredt id.Buzi László és családom ismeretsége. Makai Mártont, azaz Marcit – mert csak így hívta mindenki - még én is személyesen ismertem. Magas, kicsit hajlott hátú bácsira emlékszem, aki kalapot és sétabotot viselt. Mikor jött, mindig megdicsérte nővéremet, akinek amatőrként festett, kis akvarell csendéleteit a házunk folyosójának falán meglátta. Nagyapám és apám sem élt már, amikor évente legalább egyszer, haláláig látogatta nagyanyámat. Temetésén ő mondott gyászbeszédet. Sajnos, ez ideig nem sikerült a szép gyászbeszédet felkutatni.

     id.Buzi László családjáról csak annyit tudtam, hogy az első szülött fiuk szintén fotóművész, aki később, Bérci László nevet vett fel, öccse, Búza Barna szobrászművész lett. Ismertem az iskolánk előtt álló emlékművet, melyet az I világháború hősi halottainak emlékére állított a község. A kő oszlopra van vésve a nagybátyán neve is. A rendszerváltás után ezen az emlékművön helyezték el a II világháború hősi halottainak nevét megörökítő kőtáblát. Ezen is olvasható családom egyik tagjának bátyámnak, Diviki Károlynak a neve. Azt, hogy az emlékművet 1940-ben Búza Barna készítette, csak jóval később tudtam meg. Róla ezt követőem, egyetemista koromban, az építészettörténeti tanszék egyik tanárától hallottam, hogy elismert szobrász, jó neve van a szakmában, és többször nyert már pályázatokon alkotásaival. Egy bronz kis plasztikáját láttam Ferihegyen, a repülőtér csarnokában kiállítva, mikor kezdő építészként ott dolgoztam.        

                                                                                                                         Sokkal később, immáron nyugdíjasként, családkutató munkába fogtam, hogy felidézzem, és pótoljam a hiányos, családi ismereteimet.  A családi fényképalbumokat lapozgattam, találgatva; ki, kicsoda.             Kezembe  kerültek a régi, családi fényképek. Buzi László, apámról készített, életnagyságú, színes portréját, amit családomtól megörököltem, szobám falára akasztottam.                                   

                                                                                                                                                              

       *Családi fényképek, amit Buzi László  készített                                                 

 

  2006-ban, ismerősömmel beszélgetve, szóba került Búza Barna szobrászművész. Akkor tudtam meg, hogy még él. Száz évéhez közeledve is dolgozik lányával, Marikával, kerámiákat készítenek. 

    Többet meg akartam tudni a családról. Ismeretek után kutattam. Az Országos Levéltárban tanulmányoztam az anyakönyvek mikrofilmjeit. nem hiába.

 Ekkor már tudatosodott bennem, hogy Buzi lászló gyermekei, felesége révén sok füzesgyarmati családdal közelálló rokonságba kerültek. Többek között nekem is másod unokatestvéreim, mivel az ő nagymamájuk Polgár Erzsébet, az én nagymamám Polgár Julianna testvérek, édesapjuk, Polgár János, mindannyiunk dédnagyapja.  Gyökereink azonosak.

     Lászlóról és Barnáról, a két legidősebb fiukról találtam bőséges ismertetőt, interjút, melyben ők maguk mondják el őseikről, édesapjukról, családjukról az alábbiakat:

   Id.Buzi László édesapja sarkadi kalaposmester volt, aki egy régi, erdélyi, nemesi családból származott. Ő maga festőnek készült, nagy műveltségű ember volt, 1906-ig a nagybányai festőiskola tagja. 1907-ben megnősült.  

   Felesége a füzesgyarmati Makai Erzsébetet lett. A házasságuk után Vésztőre költöztek, ahol fotóműhelyt nyitottak. Festészet helyett a fotózást választotta. 48 évig boldog házasságban éltek 5 gyermeket neveltek fel.

    A gyerekek felnőtt korukban vezetéknevüket megváltoztatták. A fiúk közül a legkisebbik puskaműves lett Bánfi Zoltán néven. A két lány testvér a Bihari vezetéknevet vette fel. Erzsébet színésznek tanult, Katalin az apja műhelyébe folytatta a fotózást.

      Apósa, Makai Mihály Érdmihályfalván  született, 300 holdas birtokuk volt, de szüleit az 1831-es kolera járvány idején elveszítette. Gyermekkorában hol itt, hol ott fogadták be, míg végül a füzesgyarmati kovácsmester   végleg  befogadta, és kiváló kovácsmesterré nevelte.

      Anyósa Polgár Erzsébet. Füzesgyarmaton élt Polgár János, a jómódú, nagyon ügyeskezű bognármester, aki gyönyörű hintókat készített, a vasalásokat Makai Mihályra bízta. A hintókat kiállításokra is vitte. Budapesten aranyérmet nyert velük. Bécsből a királyi udvar is rendelt tőle árút, sőt, ajánlatot kapott, hogy legyen udvari szállító, s tegye át székhelyét Bécsbe, de ő nemet mondott. Négy lánya volt, közülük az egyiket, Erzsébetet, Makai Mihály vette feleségül. A legfiatlabb lánya, Julianna a nagymamám volt.

 

*Fénykép: Makai Mihály családja                   * Makai Ezzsébet, Lacika és Barnuska

 

     Bérci László, édesapjáról, egyik interjúban nagy szeretettel, elismeréssel beszélt, nagyra értékelte tudását, munkáját, amit az akkori kezdetleges körülmények között végzett, és ötleteivel magas színvonalú, egyedi képeket készített. Fia részletesen elmeséli azt a bonyolult, nehézkes fototechnikai eljárást, ami akkor a fényképezésnél ismert volt. Az első világháború után a család visszaköltözött Sarkadra. Édesapja ott dolgozott élete végéig. Halála után egyik lánya, apja műhelyében, Bihari Katalin néven folytatta a fényképész mesterséget. Édesapja, 1956-ban, életének 75., házasságának 48. évében halt meg. A sarkadi református temetőbe temették. Édesanyja 84 évig élt.

 

 *Fénykép: Buzi László gyermekei körében

 

Az ősökről, az apáról a fenti ismeretekre akkor bukkantam, mikor a fiúkról, Bérci Lászlóról és Búza Barnáról kerestem, és találtam információkat.

 

      Bérci Lászlót, Kincses Károly 1992-ben Baján, Bérci László, kiállításának megnyitóján elmondott beszéde jellemzi, mely következőképpen hangzik:” A fényképészet utolsó mohikánja, Bérci László.” A beszédből, Laci bácsi – ahogyan mindenki nevezte - életrajzáról, családjáról, testvéreiről, jelleméről és munkásságáról sok új információhoz jutottam. (kkfotomuzeum.blogspot.com/.../fenykepeszet-utolso-mohikanja-berci.html) 

     Még ennél is sokkal bővebb információt nyújt az a posztumusz interjú szövege, amit születésének 100-ik évfordulójára, 1999-ben emlékezésül írt Kincses Károly.(www.forrasfolyoirat.hu/0912/kincses.pdf) Az interjú címe, mely Laci bácsi egyik nyilatkozata sajátmagáról, szerénységét bizonyítja: „Fényképészmester vagyok én, ennél a címnél soha nem vágytam többre.” Az interjúból kiviláglik kellemes egyénisége, mesélő képessége, nagy tudása. Megtudhatjuk, hogy a fotózás mellett Aba Novák Vilmos magán rajziskolájába is járt, de végül megmaradt a fotózásnál ő is, mint édesapja. Budapesten, a kor legnagyobb fényképészeinél tanulta a mesterséget. Több helyen próbálkozott saját műhely létrehozásával. A 30-as években a nagyon népszerű, nagyított, színezett, un. fotogravurák legkiválóbb mestere lett. Ő készítette el a kor ismert népi íróinak, mint például Püski Sándor, Sinka István, Németh László és mások életnagyságú portréit. Még ma is az ő általa készített fotók szerepelnek a népi írókról szóló kiadványokban. Véglegesen 1941-ben Baján nyitotta meg műhelyét. 1943-ban behívták katonának, hadifogságba esett, és Szibériába deportálták. Három év múlva ért vissza Bajára, ahol feleségével, Szecskó Piroskával dolgozott, élete végéig. Számos kiállításon mutatták be fotóit. 

       Bérci László, Laci bácsi, mikor őt ünnepelték, akkor is leginkább családjáról beszélt. Kalandos és hányatott sorsa ellenére, szívós és kitartó munkával örökre bevéste nevét a fotózás történetébe. 83 éves korában hunyt el. Négy gyermekük született.    

 

     *A két cikk beillesztése 

 

     Búza Barna szobrászművészről, hallottam a legtöbbet felnőtt koromban, a családtagok közül, ami nagyon kevés ahhoz képest, ami tudható róla.     

    Az Interneten olvasható Életrajza, mely dátumszerűen sorolja fel élete legfőbb állomásait.(www.buzabarna.hu)

    Gergely Mihály: „Búza Barna keresztútjai” címmel írt könyvet munkásságáról. A könyv címe jelképes. Nemcsak Krisztus utolsó útjának anyagba formázásáról szó, hanem a művész életének keresztútjairól is, melyek gyermekkorától, felnőtt korán át meghatározták élete egyes sorsfordulóit. 

    Béres Klára – Béres Melinda:” Üstökös csillagot hozott. Történetek Búza Barna szobrászművész életéből.” - című könyv nem életrajz, és nem műveit bemutató, és elemző írás. Hanem, személyesen Búza Barna, mint ember mutatkozik be, élete egyes lényegesnek tartott eseményeinek közvetlen hangon való tollbamondásával. S ezzel kicsomagolva elébünk helyezi az életét. Úgy, hogy a legszemélyesebb érzéseit és gondolatait is megmutatja.(www.bekeskönyv.hu/.../183075-183075-az-ustokos-csillagot-hozott-tortenetek-barnabuza-szobraszmuvesz-eletebol-html)

     Miközben gyermekkoráról, csínytevéseiről mesél, megismerhetjük, hogy milyen nehéz volt az élet az Aföldön, a századelőn, s ezen belül egy kispolgári családé, a Búza Barna családjáé, és hogyan tudta ezt   ellensúlyozni  a  család, szeretettel., őszinteséggel.

     15 évesen, nagyapja kívánságára kalaposmesterségbe fogott, de más volt az álma. Szeretett rajzolni, formázni. Édesapja időben meglátta fia művészi képességét, és nyilvánvalóvá vált számára, hogy fia jövője nem a kalapos mesterség. Egyengette útját, a művészi képességének kibontakozásában. Beíratta a Művészeti Főiskolába. Az elmesélt kis történetekből tudjuk, hogy a kibontakozás nem ment simán. A vidéki fiút, a városi ficsúrok, gyakran heccelték ízes alföldi tájszólása miatt. S ez gátlásokat okozott benne. Ezen kívül a pénzhiány és a támasz nélküliség, majdnem visszafordulásra kényszerítette a megkezdett úton. A Főiskolára ugyan felvették, de egy évet, korhatár miatt halasztani kellett volna. A nehezen összekuporgatott tandíjat, amit már kifizetett az előkészítés folyamán, a család, még egyszer nem tudta volna előteremteni, de Ő nem adta fel. Dr. Klebesberg Kunó, Vallási és Közoktatási Miniszterhez nyújtott be kérvényt, hogy engedélyezze tanulmányai megkezdését, s megkapta. Soha sem felejtette el a segítséget, nem maradt hálátlan.  A rendszerváltás után, hálából megformálta jótevője mellszobrát. 

     Tanulóévei alatt, Isten adta sokrétű tehetsége nem egyszer válaszút elé állította, mire megtalálta saját útját, amit a sors neki szánt. Elmeséli bizonytalanságát. A festészet és a zene is vonzotta, nagyon szeretett csellózni. Lehetősége volt, hogy bármelyiket válassza élete céljául.

      A sors úgy irányította, hogy a szobrászatnál maradt. Ezt a döntését soha nem bánta meg.  Római ösztöndíjat kapott, munkáival a kiállításokon sorra díjakat nyert. Pályája rohamosan ívelt felfelé. Híres lett. Sok megrendelést kapott. Felső társadalmi körökben mozgott. Már bőven voltak irigyei, de sok barátja is. Élte a fiatalság gondtalan éveit. Egyre híresebbek lettek munkái Rég dédelgetett álma volt, lovas szobrot készíteni. Számtalan lovas szobra közül az első; Szent László lovas szobra 1934-ben, a Velencei Nemzetközi Biennálén, a magyar pavilont díszítette. 1943-ban Nagyváradon ezzel a szoborral első díjat nyert.      

  * Fotó: Szent László lovas szobra 

 

    1944-ben vége lett a boldog éveinek. Először SAS behívót kapott. Hogy megússza a kényszermunkát, az internálást, kis csalafintasághoz folyamodott. A századparancsnok, lóhoz értőt keresett az internáltak között, s ő, mint „értő”, jelentkezett. Így lett lovász és csicskás. Majd újabb ravaszsággal - aminek, tudjuk, nem volt híján, hisz elmesélte gyermekkori, s későbbi csínytevéseit is – régi ismeretségét latba vetve, átirányították egy katonai laktanyába udvarseprőnek. Így a háború végén amerikai fogságból, Ausztrián keresztűl  hazakerűlt.

     Itthon a nagy semmi várta. Elvették lakását. Műhelye romokban, fa szobrait tűzifaként eltüzelték. Állása nem volt. Egy ideig kőművesként dolgozott. De töretlenül hitte, hogy hamarosan újra szobrászként dolgozhat. Feleségével, akivel még a háború előtt összeházasodtak, átvészelték a nehéz időket és lányukkal, boldog életet éltek, felesége haláláig. 

     Búza Barnának mesélni sem kellene, a művei híven tükrözik érzéseit, lelki világát. A háború után készült szobrai, a háborús emlékművek, nem ok nélkül kapták „a fájdalom szobrai” jelzőt. A háború után készült, „ A magyar értelmiség” című szobrát, amelyik beszédesen tükrözi az akkor értelmiség helyzetét, akkor is kitalálnánk, ha nem beszélt volna róla, hogy a hatalom nem engedte befejezni.     Sok kitűnő művet készített ezután is; kisplasztikákat, plaketteket, vallási témájú munkákat, köztéri szobrokat. Mindegyiket nagy művészi igényesség jellemzi. 

       A mérhetetlen kitartást, ami élete végéig jellemezte, bizonyítja az a történet, amit a Kálvin János szobor megvalósulásával kapcsolatban mesélt el: Már gyermekkorában az volt az álma, hogy megformázza a  kálvinizmus megteremtőjének alakját. Az álmát egy életen át, dédelgette, Állhatatosan várta a lehetőséget. 90 éves korában adódott meg neki, hogy álmát valóra váltsa. Megszületett a tökéletes mű, mégis sok vesződéssel járt, mire a végső helyére került, de még életében. Tekinthetjük hattyúdalának is, aminek – hála az Istennek – még 10 éven át, örülhetett, és még sok szép alkotása látott napvilágot.

 

           *Fotó. Kálvin János     

 

      Örülök, hogy ismereteim vannak a családról azért is, mivel van közös gyökerünk, s mi utódok, a fa ágai vagyunk.

      2012                                  Összeállította: N.Diviki Emma

                                               

 

 

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 83
Tegnapi: 19
Heti: 126
Havi: 798
Össz.: 80 860

Látogatottság növelés
  |     |     |  
Oldal: id.Buzi László/Buza család füzesgyarmati kötődése/
Nagyné(N.) Diviki Emma honlapja - © 2008 - 2017 - divikie.hupont.hu

A HuPont.hu weblapszerkesztő. A honlapkészítés nem jelent akadályt: Honlapkészítés

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Itt: péter andrás gimnázium tanárai - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »