Nagyné(N.) Diviki Emma honlapja

Gyökerek, ágak és levelek. Ismeretek, gondolatok és történetek a közegről, amelyben élek

 2013 május első vasárnapján, Anyák Napjára

 

NAGYBETŰS ÉLET           


Nagyné Diviki Emma:

Nincs megállás

Az én fényes alagutam a XX. századon át.  II.kötetéből

 

ANYÁVÁ VÁLNI ÁLDÁS, GYÖNYÖRŰSÉG

                                           A HÁZASSÁG

  1965 március 17-én, egy napfényes, kora tavaszi napon házasságot kötöttünk. Megkezdtük közös életünket, és tervezgettük a nyárra  halasztott, külföldi nászútunkat.

   Volt egy idős építész kollégám, a Jenő bácsi. Nem volt gyermekük, ezért feleségével minden nyáron elutaztak valahová külföldre. 1965. május-június  hónapban Jugoszláviában voltak. Mikor hazajöttek, tartottak a szakosztálynak egy nagyon érdekes úti beszámolót. Mellesleg Jenő bácsi nagyon jó fényképész is volt. Főként színes diákat készített és azokat levetítette nekünk.

Jugoszláviáról olyan érdekfeszítően beszélt, hogy én ott rögtön elhatároztam, hogy mi is odautazunk a nyáron.

Alig vártam az estét, hogy férjemnek is elmondjam óhajtásomat.

      -  Jugoszlávia, a Dalmát tengerpart nagyon gyönyörű lehet, és én még nem láttam a tengert. Utazzunk Dubrovnyikba! – kérleltem.

      -  Oda megyünk, ahová te akarod. A választásod nekem is nagyon tetszik – volt a válasza.

      - Holnap megvásárolom a Jugoszlávia útikönyvet. Állítsd össze az útitervet! Én minden mást elintézek; útlevelet megszerzem, bevásárolok, filmeket veszek. Legelőször közösen készítsünk egy pénzügyi ütemezést – tette még hozzá.

     A 60-as évek végén nem volt egyszerű feladat egy külföldi út megszervezése. Sokszor több időt vett igénybe, mint maga az utazás. 70 dollárnak megfelelő valutát lehetett hivatalosan átváltani. 

   Az elképzelhetetlen volt, hogy valaki egyik napról a másikra elhatározza, hogy külföldre, főként Ny-ra elutazik, veszi a bőröndjét és a bankkártyáját és másnap már Párizsba vagy Londonban lehet.

    Pontosan meg kellett előre tudni a vonat költségeit, a benzinárakat, a múzeumi belépők vagy a helyi közlekedési eszközök és a legszükségesebb élelmiszerek, mint a kenyér, tej, vaj árait. Azt is meg kellett tervezni, hogy hányszor akarunk vendéglőbe étkezni, mennyi borravalót kell adni. Nagyon fontos volt előre tudni, hogy szállodába, magánháznál vagy motelben kívánunk megszállni, a díjait kalkulálni kellett. Mindezeket összevetve lehetett megállapítani hány napot tölthetünk külföldön, amire a rendelkezésre álló valuta keretünk elegendő. Ezeket az adatokat főként a férjem szerezte be. Én pedig az elképzelt útitervvel összevetve napra pontos, részletes ütemezést készítettem. Így jött ki végül, hogy a Jugoszláviai utunk indulástól a hazaérkezésig 18 napnál több nem lehet.  Július közepére a hivatalos papírok elkészültek.

    Egy hétfői nap hajnalán vonatra szálltunk. Autóval még nem rendelkeztünk, sőt még előjegyezve sem voltunk, mert ahhoz az autó árának 50 %-át be kellett volna fizetni, de akkor az utazás maradt volna el. Abban az időben minden kiszámítható volt, nem érhetett kellemes csalódás. Így, azt is tudhattuk, ha 5 éven belül még egyszer elutazunk, azt biztos nem autóval tesszük, mert autót a befizetés után 5 év múlva kaphatunk.

    Na de sebaj, utazunk! Férjemnek van két keze két bőröndre, a harmadik bőrönd rám maradt. Ennél kevesebb bőrönddel nem lehetett megúszni, hisz egy kisebbszerű spájzot és konyhát is magunkkal cipeltünk. Egy rúd téliszalámit (ami ugyan tilos volt, de nem tudok róla, hogy valakitől is elkobozták volna, ha nem vitte túlzásba), májkonzervet, kekszet, rezsót stb. szóval, amivel egy reggeli vagy vacsora megoldható.

    ...

    Szinte még hajnal volt, amikor vonatunk Kelebiánál átgördült a határon. A hátáron túli táj nem különbözött a mi alföldi tájainktól: szétszórt tanyavilág gémeskúttal, akácosokkal, gabonaföldekkel. Első utunk Belgrádba vezetett. Ott meg kell állni még akkor is, ha csak néhány órára, hisz Belgrád és a magyar történelem évszázadokon keresztül sokszor összekapcsolódott. Felváltva birtokolták a magyar királyok a bizánci császárral, a szerb királlyal vagy éppenséggel a török birodalommal. Legnevezetesebb esemény talán mégis 1456-os nándorfehérvári (Belgrád korabeli neve) ütközet, amire minden magyar embernek illik emlékezni. A várat Szilágyi Mihály védelmezte Mohamed szultán roppant seregeivel szemben. Hunyadi János, sógora segítségére sietett és a magyar-szerb naszádjaival áttörte a törökök ostromgyűrűjét és megvédte a várat. E világraszóló győzelem tiszteletére szól, azóta a világon mindenhol a déli harangszó. Nándorfehérvár 70 éven át volt védőbástyája Ny-nak, ez után a világuralomra törő, 26 éves II. Szulejmán bevette a várat, és 1526-ban, a mohácsi csata után Magyarország 150 évi török uralom alá került.

      Néhány óra természetesen nem volt elég Belgrád megismerésére. Este terv szerint tovább utaztunk Sarajevó felé. Én egész éjjel aludtam a vonaton. Nem is tudom pontosan hol szálltunk át a Neretva völgyén átvezető – akkor még keskeny nyomtávú vasútra. A Neretva kanyon festőien gyönyörű, s egyben félelmetes. A folyó lent a mélyben kanyarog. A meredek falú, csupa szikla hegyoldalában, hol alagutakon, hol karcsú oszlopos, légies viaduktokon haladt a vasút vonala, melyek a kanyargós vonalvezetés miatt fel-feltűntek a szemünk előtt a távolba, a vonat ablakán kinézve viszont csak a szédítő mélységet láthattuk.

      Az út előre haladtával, a távolba néhány percre feltűnt Mostár világhírű csodálatos régi hídja, mely a folyót 20 méter magasan egyetlen kőívvel hidalta át 400 éven keresztült, amíg a délszláv háborúban a barbár emberi kéz fel nem robbantotta.  Ma már a helyén áll az újjáépített híd, mely az eredeti hasonmása, annak misztériuma nélkül.

       A tengerhez közeledve a vasút eltért a folyó torkolatától, de még egyszer visszatekintést engedett a Neretva vizére, mely a délutáni napfényben csillogott, a távolban a nap sugarait egy benyúló sziklafalra vetítette, ami a távolból egy égő katlannak látszódott. A látvány gyönyörűsége egy pillanatra megdermesztett, a hideg futkározott a testemen. A tünemény, amilyen hirtelen feltűnt, olyan hirtelen el is tűnt a szemünk elől. Az út még ezután is tartogatott érdekességet. A vonat mintha síkságon futna, a tenger által lerakott hordalékon, melyből a hegyeknek csak a csúcsai látszottak ki helyenként. Ezután rövid időn belül elértük a végállomást.

       A keskeny nyomtávú, korszerűtlen vasútvonalat az óta már megszüntették. Én hálás vagyok Istennek, hogy még láthattam e csodát, távolból a régi Mostár hidat. Ha semmi mást nem láttam volna életemben, akkor sem lenne okom panaszra.

       A vonatból kiszállva, egy pillanatig tanácstalanok voltunk; lesz-e szállásunk. Előre nem foglaltunk szállást, mert Jenő bácsi azt mondta, hogy a helybéliek a vonatok érkezésekor a pályaudvaron lerohanják a turistákat, szállást kínálva.

      Így is történt, 5 perc múlva csomagunk már egy szimpatikus helybéli targoncáján lapult, és mi követtük. A bosnyák férfi tudott egy kicsit magyarul és németül. Így hamar megegyezett vele a férjem.

      Nem messze az állomástól, egy régies sorház egyik bejárata előtt megálltunk. Az ajtó közvetlen egy nagyszobába vezetett. Ebből nyílott a kiadó szoba. Tartozott hozzá egy kis fürdőszoba. A háziak az udvarra nyíló szoba-konyhában laktak nyáron. Az egész ház szegényes volt, de nagyon tiszta, és főként olcsó. Nekünk éppen megfelelt. Míg a férjem elintézte az adminisztrációt a háziakkal, addig én a bőröndöket elrendeztem. Nagyon fáradt voltam, így rögtön ledobtam ruháimat, lezuhanyoztam, és mire a férjem bejött, már az ágyba voltam. Ő sem kérette magát. Úgy terveztük délután 6 óráig  pihenünk aztán széjjelnézünk a környéken. A vekker csörgésére felébredtünk, de még ágyba maradtunk. ... Elvégre nászúton voltunk.

     Dubrovnyik a Jugoszláv tengerpart legfestőibb, legizgalmasabb városa, a legnagyobb egységben megmaradt műemlék együttesével. (évszázadok nem tettek benne annyi kárt, mint a nemrég lezajlott délszláv háború)

    3 része van; az óváros, az elegáns fürdő negyed és a tulajdonképpeni kikötő negyed. Mi itt laktunk. Kilépve az utcára éreztük a friss birkasült szagát. Hamarosan a vendéglőhöz értünk, ahol nyárson sült a birka. Beültünk a vendéglő utca felé nyitott teraszára. Két napja nem ettünk meleg ételt. Tájjellegű, erősen fűszeres húsételt rendeltünk és egy fél liter bort. A pénzügyi tervünk ezt engedélyezte.

      Másnap az elegáns fürdő negyedben néztünk széjjel. Fürödtünk, napoztunk a kellemes homokos strandján. Délután az óvárosban tettünk ismerkedő sétát.

       Már első nap elvarázsoltak bennünket az óváros szűk utcái, az ezüstmívesek utcája, a tükörfényesre koptatott utcakövek, a városfal tetejéről felülről látható, kizárólag kolostor fedésű házai, vagy a nyílt végeláthatatlan tenger, a városi kikötő és Lokrum szigete.

     Az 1 km-re levő szigethez motorcsónakkal naponta kijártunk. Ez volt a kedvenc pihenőhelyünk. Nevezetességei helyett inkább természeti adottságait csodáltuk. A szárazföld és a sziget között a tenger tükörsima és türkizkék. A sziget partját 1-2 m átmérőjű sziklák szegélyezik.

     - Nézd! A víz átlátszó, tiszta, 1 méter mélységig minden tökéletesen fényképezhető a vízen keresztül. Nézz oda! A kövek között apró csikóhalacskák lebegnek – lelkendeztem  a  parton egy hatalmas szikla tetején. Nem mertem lelépni, mert a szikla mellett minden átmenet nélkül kiszámíthatatlan mélységek tátongtak. Nem vagyok jó úszó, víziszonyom van. A férjem beúszott a tengerbe, ráfeküdt a víz tetejére. Onnan biztatott engem:

     - Ne félj! Gyere bátran utánam! A sós tengerben nagyon könnyű úszni.

Ekkor legyőztem félelmemet, és beugrottam a vízbe. Csodálatos volt lebegni.

     Átmentünk a sziget nyílt tenger felőli partjára is. Az átvezető út két oldalát gyönyörű virágzó magnóliák, narancsfák, leánderek szegélyezik. Az út végén van a fürdőöböl rendkívüli sziklaképződményekkel. A sziklaplató olyan, mintha hatalmas kőlapok kis lejtésnél egymásra csúsztak volna, és a tenger hullámai, állandóan   felkúsznának a platóra. Itt található egy hihetetlen sziklaképződmény. A magasan fekvő sziklapartból a tenger kivájt egy sziklaívet, majd barlangszerű csatornán keresztül kapcsolódik a szigeten lévő Holt-tengernek nevezett tavacskához. A tavacska felülete tükör sima, színe a partjáról pár méterre éjfekete a feneketlen mélység miatt.

      Néhány nap múlva kirándultunk hajóval a Kotori öbölbe. A nyílt tengeren hajónkat delfinek és repülő halak sokasága kísérte. A Kotori öböl mélyen a szárazföldbe nyúló vize tükörsima, néhány apró szigetecskével. A magas hegyekkel szegélyezett zord fjordvilág lenyűgöző a hajón érkező számára. Végállomás Kotor, a nagymúltú, történelmi jelentőségű,  alapjában romantikus város.

      Az Adrián gyorsan repült az idő. Még szívesen maradtunk volna, de útitervünktől nem akartunk eltérni.

      Hajóval utaztunk felfelé az Adrián. Következő szárazföldi állomásunk Split volt, de utunkat megszakítva kikötöttünk Korcula szigetén, amit az adriai szigetvilág gyöngyének neveznek. Este érkeztünk. Szállást itt sem foglaltunk előre. Itt azonban nem vártak a kikötőben szállásajánlatokkal. Az utazási iroda be volt zárva. Végül a kikötőben ajánlottak egy szobát, de előrebocsátották, hogy minden kényelmet nélkülöz. Egy toronyszoba, ahol nincs vezetékes víz, nincs villany. A ház tulajdonosa a világjáró Marco Polo állítólagos leszármazottja. A legenda szerint Marco Polo, mint a genovaiak foglya itt lakott, és itt mondta tollba kínai úti élményeit. A szoba tényleg kényelmetlen volt, de két éjszakát kibírtunk, különösen azzal a hittel, hogy valamikor itt élt a híres utazó is. A sziget valóban gyönyörű, hangulatos a fehéren szikrázó márványházaival, a pálmafák sorával megőrzött valamit hajdani görög múltjából. Sajnos a sziget nevezetességeiből nagyon keveset láthattunk.

     Harmadnap reggelén tovább hajóztunk Splitbe.

   A város idegenforgalmi központ. Emiatt csökken a varázsa, pedig műemlékekben, látnivalókban nagyon gazdag. Itt is, mint szinte minden adriai városban találhatók magyar vonatkozású emlékek. Pl. a dóm melletti harangtornyot két, árpádházi származású királyné építtette. A dóm bejáratánál található kis kőkoporsó pedig IV. Béla királyunk két lányának Katalinnak és Margitnak a földi maradványait tartalmazza, akik a tatárok elől való menekülés közben haltak meg.

     Split legjelentősebb műemlékének, Diocletianus császár egykori óriási palotájának maradványai még ma is a császár korlátlan hatalmát éreztetik.

      Nem hagyhattuk ki, Jugoszlávia világhírű szobrászművészének Iván Mestrovic erőt árasztó, monumentális szobrainak múzeumát.

    Az idő kevés volt Split számtalan látnivalóinak megismeréséhez. Föltétlen meg akartuk nézni Trogir szigetét is, melyet egy kőhídon át Splitből meglehet közelíteni, ahol szintén számos magyar vonatkozású emlék található, tekintettel, hogy a sziget 1180-1322-ig a magyar királyok fennhatósága alá tartozott. A dóm egyes részei magyarországi kapcsolatokra utalnak. A bejárata és a jáki templom bejárata hasonlóságot mutat. A mi látogatásunk idején még a főhomlokzaton látható volt a pajzs alakú Árpád-sávos magyar címert ábrázoló kő.

      A következő napot még Splitben töltöttük. S mivel jól gazdálkodtunk a pénzünkkel a férjem mindenképpen örömet akart szerezni nekem.

    - Emmykém nagyon köszönöm neked, hogy veled lehetek ezen a csodálatos úton. Nagyon  szeretnélek megajándékozni – mondta a tőle megszokott figyelemmel.

   Elmentünk az ékszerészek utcájába, ahol egy szép, gyémántmetszésű köves gyűrűt vett nekem, az elmaradt eljegyzési gyűrű helyett.

     Splitben tértünk el először útitervünktől eleve azzal, hogy egy nappal tovább maradtunk, és pénzünkből is többet költöttünk a tervezettnél. Én nagyon örültem a gyűrűnek, Pista pedig annak, hogy örömet szerzett nekem. Ennek viszont az lett az ára, hogy Zágrábra egy röpke napunk maradt, pedig ott találkozhattunk volna igazán sok magyar emlékkel.

   Terveinkben szerepelt még egy kirándulás a Plitvicei-tavakhoz. Csodálatos lett volna látni a híres természeti ritkaságot, a zuhatagokat. Ez elmaradt.

   Férjem megvigasztalt:

   -  Zágráb nincs messze, egyszer még visszajöhetünk.

   17-ik nap éjjel Zágrábban vonatra szálltunk. Meg sem álltunk hazáig. 18-ik nap, a 3-ik hét péntekén a tervnek megfelelően hazaérkeztünk.

     Az első külföldi utunk csodálatos volt. Mindig jó visszaemlékezni rá. Nemcsak azért mert nászútnak tekintettük, és nem is azért, mert először láttam a tengert, hanem azért, mert Jugoszláviát tényleg gyönyörűnek találtuk, pedig mi csak a töredékét láttuk.

     18 nap milyen rövid idő, és mégis milyen hosszúnak tűnik, ha közben évezredeket élünk át gondolatban. Olyan, mint egy időutazás a múltba, azért volt olyan nehéz visszazökkenni a jelenbe.

       A munka azonban várt, nem engedte az álmodozást, de én nem is szerettem a tétlenséget, mert könnyen lelkiismeret furdalásom támadt. Sajnos ez a korán kialakult, alkalmasint kórosnak is mondható tulajdonságom egész életemben púp volt a hátamon. Nagylendülettel kezdtem tehát dolgozni. Míg fiatal az ember ezt jó néven veszik, de később, ha mástól elvárod, nem erényedként értékelik. De még ott nem tartottam. Munkámat elismerték. Irányító tervező lettem. Három szerkesztőt, rajzolót állandóan tudtam foglalkoztatni. Megszereztem az Építéstervezői Jogosúltságot, az Építéstudományi Egyesületi tagságot. Jártam mérnöktovábbképzőre, hogy szakmailag ne maradjak le.

 

                                       A GYERMEKVÁRÁS

     A férjemmel már az esküvő előtt közöltem, hogy három gyereket akarok szűlni. Ő örömmel adta beleegyezését.

      Szeptemberben felmerült a gyanúm, hogy terhes vagyok.Különös boldogságot éreztem.  Jókedvem volt. Mindig mosolyogtam. A gyanúm  hamar beigazolódott. Szóltam a férjemnek:

     -  Mit szólnál egy kisfiú utódhoz? Ő, aki nem rég még örömmel vette tudomásúl, hogy 3 gyermekes apa lesz, most mégis úgy tünt, hogy meglepődött:

     -  Ez azt jelenti, hogy máris apa leszek.

    Választottam nőgyógyászt, akinél szűlni fogok, akit még egyetemista koromból ismertem, mivel nekünk lányoknak a diákotthonban többször tartott előadást. Szívesen fogadta megkeresésemet. Csak ekkor tudtam meg, hogy a Kútvölgyi Kórházban -  ami tudvalevő a legelittebb kórház volt abban az időben - ő a főorvos. Kicsit feszélyezett, hogy az elegáns Duna-parti magánrendelőjében is fogadott, ahová csupa jólszituált hírességek jártak. De végül élesztgettem önbizalmamat: – Egy építészmérnök sem utolsó.

       Félidős terhességig nem volt semmi gond. Ezután azonban probléma merült fel. Be kellett menni a kórházba. Mint a főorvos betege egy kétágyas szobába kerültem. A szobatársam egy idős, hisztis öregasszony volt. Állandóan ugráltatott; hozzak neki vizet, adjam oda az ágytálat, segítsek felkelnie. Nekem ágynyugalomra lett volna szükségem. Ráadásul, néhány nap múlva csupa piros kiütés lett a testemen. Először megijedtem, hogy rubeola, ami nagyon veszélyes a magzatra. Az orvosok sem tudták először mitől van kiütésem. Hamarosan kiderült, hogy a habszivacs matracra vagyok allergiás. Ekkor  másik szobába kerültem, s az öregasszonytól is megszabadultam.     Ezután teljesen rendbejöttem. Hazaengedtek, de kímélő életmódot javasoltak. Persze, egy építészrajzasztalnál ülni, egy terhes nő számára nem kíméletes. Én pedig dolgoztam, hisz nem állapítottak meg veszélyeztetett terhességet.

      1966. februárjában újra kórházba kerültem, de ekkor már nem tudták megmenteni a terhességet. Amire senki sem gondolt; a megszületett kisfiú felsírt. Tíz percig élt, pedig még 6 hónapos sem volt. Kiállították a születési anyakönyvet, s rögtön a halotti anyakönyvet is. Pista, hogy ne izgasson fel, engem meg sem kérdezett, és az István nevet adta a gyermeknek. Lelkileg nagyon megviseltek a történtek. Nem is vittek be a szülőanyák közé. Egy hétig a szülőboxban voltam.

    Mikor hazaengedtek, az orvos azt mondta, hogy semmilyen kóros elváltozás nem volt. Nincs akadálya, hogy újra teherbe essek. Ez bizakodással töltött el. – Nincs mire várni, 30 éves vagyok – gondoltam és az adandó első alkalommal újra teherbe estem. 4 hónapig minden a legnagyobb rendben volt.

        Egy késő tavaszi vasárnapon HÉV-vel kirándultunk Szentendrére. Megnéztük Kovács Margit keramikus kiállítását. Férjem megszomjazott és a Duna-parti kocsmába bement egy sört meginni. Én inkább kint maradtam a jó levegőn. Leültem a Duna-parton egy szép modern fémlemezből hajlított padra. A pad hideg volt, és én egy pillanat alatt felfáztam. Másnap a munkahelyemről mentővel kellett bevinni a kórházba, mert erős görcseim lettek. Befektettek az ágyba, kaptam egy injekciót, ennek ellenére annyi idő sem volt, hogy átvigyenek a szülőszobába, ott a kórteremben elvesztettem második magzatomat is.

     Az első magzatom elvesztése tragikusabb volt, mégis a mostani sokkal jobban megviselt idegileg, bizonytalanná tett.

      A főorvos a férjemnek most is  ugyanazt mondta, mint korábban:

      - Nőgyógyászati probléma nincs.

       A zárójelentésben végül az a javaslat állt, hogy 1-1,5 év pihentetés után  a terhesség 2-ik hónapjától a terhesség félidejéig teljes ágynyugalom és a szülésig maximális kímélő életmód szükséges, és akkor minden rendben lesz.

      A javaslat egy kicsit bizakodóvá tett, csak az elvesztegetett időt sajnáltam. Ez után, egynél több gyermekre már nem is mertem gondolni.

        Az elmúlt egy évben úgy játszott velem a sors, mint macska az egérrel. S most jött másfél várakozással teli év.

        Igyekeztünk, hogy az életünk újra normális kerékvágásba haladjon. A munkámban nem volt túl nagy kiesés. Összesen mintegy 2 hónapot voltam kórházba, a munkáimat senkinek sem kellett átvenni. A láthatatlan nagykönyvbe azonban már felvésték: nem stabil munkaerő. Hiába dolgoztam én sokat. Ha kellett túlóráztam.

        Magánéletünkben, a kényszervárakozás alatt mozgalmasan töltöttük az időt, hogy gyorsabban teljen. Délutánonként én is lejártam a férjemmel a Margit-szigeti tekepályára. Sokat jártunk kirándulni és színházba.

       A mi „házi színházunk” a Vígszínház volt. A 91-es busszal lejöttünk a hegyről, a megálló a színház mellett volt. Előadás után a színház oldalbejáratán jöttek ki a színészek. S. Rudi majd mindig elsőként, könnyed, elegáns, de gyors léptekben. Akkoriban vette feleségül a fiatal, magas, csinos gépészmérnök kolléganőmet. A korkülönbség biztos volt 20 év, hanem több. A Vígszínházban láttuk többek között a „Néma leventé”-t Ruttkai Évával és Bicskei Tiborral. A „Játék a kastélyban”-t szintén Ruttkaival, és talán Páger Antallal vagy Várkonyi Zoltánnal, már nem is tudom. De ott játszott a Darvas Iván is. Csupa jó színész és jó előadás. .

      Vasárnaponként beültünk a Vadrózsába, néha ott ebédeltünk. Sok színész járt oda, akik a közelben laktak; Pl. Ruttkai Éva az édesanyjával jött mindig. Délután sétálgattunk Rózsadomb utcáin, mint a többi ott lakó, úgy, mint régen a Promenádon. Kis pénzből, de úgy éltünk, mint az urak. Azt hittük: egy mérnök házaspár is valaki.

       Végre eltelt a másfél év. 1967 októberében terv szerint, terhes lettem. Második hónap végén veszélyeztetett terhesnek nyilvánítottak. Én nagyon szigorúan betartottam az ágynyugalmat. A korábbi idegességem most elmúlt.        

       A nyugalom nem sokáig tartott. Férjem felmondott a KGMTI-ben, mert összetűzésbe került a párttitkárral, aki különben irodavezetője is volt. A biztonság kedvéért jó előre szerzett új munkahelyet. A három hét felmondási időt nyugalomban töltöttük. A munkába állása napján azonban közölték vele, hogy mégsem veszik fel. Mi naivak nem számoltunk a párttitkár hatalmával, aki, amikor az új vállalat kikérte a férjemet, megtorpedózta férjem munkába helyezését.  Oda lett a nyugalom. Már csak ez hiányzott nekem. Ott maradtunk az én kb. 4500-Ft-os táppénzemmel 4-en; én a férjemmel, anyámmal és anyósommal, aki Győrben lakott, de anyagilag segítettük.

     -  Most mi lesz? – tört fel belőlem a kétségbeesés.

      -  Ne izgasd magad, rövidesen lesz új munkahelyem, ahová már nem szólhat utánam Szelő elvtárs – vigasztalt Pista.

      Ettől kezdve reggel elment, és délutánig munkahely után járkált. Szerencsére sok gyárral volt munkakapcsolata. Én minden nap izgatottan vártam; mit intézett. Két hét múlva lett új állása, még jobb is a réginél.

       Megnyugodtunk. A terhességemmel semmi probléma. Félidő után, amikor már nem kellett mindig ágyban lennem  azzal töltöttem az időt, hogy szép bélyegalbumokat készítettem.

 

                                    A GYERMEKÁLDÁS

      Közeledett a szülés napja. Előző este, mikor az első szűlési fájdalom jelentkezett, a szomszéd kocsijával bementünk a kórházba. . 

    Reggel 7-kor sűrűsödtek a szülési fájdalmak. A szülés nehezen haladt előre, mivel az izmaim nem tudtak kellő erőt kifejteni a 9 hónapig tartó kényszernyugalom, mozgáshiány miatt. Végül az orvos külső erőt alkalmazva – azt is mondhatnám brutális módon - a gyomorszáj környékére könyökölt teljes erővel, ettől a nyomástól a gyermek a világra jött. 1968. július 27-ike, ½ 12 volt.

      -  Fiú! – hallottam egy női kiáltást, és a magasban tartott kezében megláttam valamilyen vastag zsírral borított kis lényt, aki rögtön hangos sírásba kezdett.

      -  Igen! Bizonyosan ő az én fiam! – világosodott meg bennem.

      A bába már vitte is a csap alá lemosni a babát. Közben engem is leápoltak. Néhány perc múlva már mellettem feküdt a gyönyörű kisfiam, és mellettem állt a teljesen kimerült, büszke apa. Csak akkor hittem el, hogy mindez igaz. A gyermek egészséges 3,6 kg és 54 cm. Egyáltalán nem vörös a feje, nincs bedagadva a szeme, nagy sötét haja van. Kiköpött apja. Az volt a meggyőződésem, hogy minket figyel. S ekkor kezdtem el sírni, vagy nevetni? Ami ezúttal a határtalan öröm és boldogság kifejezése volt.

       Egy hétig voltunk a kórházban, és egyre nagyobb büszkeséget éreztem, valahol bent a mellkasomban, amikor naponta többször kis gördülő kocsin hozták a babákat az anyukákhoz. Középen mindig az én fiam volt. A sötét kis haja félresimítva, szeme tágra nyitva. Mellette minden alkalomkor más-más kislány feküdt. Ugyanis abban az időszakban született 9 gyermek közül csak 1 volt fiú, ezt volt Attila. 

       Hazamenetelünk után még hosszú ideig gyenge voltam.  Néhány hónapig szóba sem jöhetett, hogy visszamenjek dolgozni. Attila nagyon szépen fejlődött. 4-ik hónaptól kezdve már kapott otthoni készítésű főzeléket. Tápszert soha. Tél volt, a paradicsom kg-a 80-Ft, ami az 5 ezer forintos fizetéshez képest igen drága. Így mindig 1-1 db paradicsomot, banánt, répát vásároltam. A főzelékbe vagy ezeket,vagy virslit, vagy májat ledarálva kevertünk.

       Két  hónapos lehetett Atti, amikor megkereszteltettük a Duna-parton lévő Szilágyi Dezső téri református templomban. .

       69’ január vagy február táján, nekem munkába kellett állnom. Egy fizetésből még az olyan szerény háztartást sem lehetett fenntartani, mint a miénk. Napközben bölcsődébe vittük a gyereket, de este meg reggel még szoptattam.  Bölcsődét találni azonban nem volt könnyű dolog. A rózsadombi bölcsődék, úgy látszik nem nekünk voltak fenntartva. A férjemnek utánajárás, és érvelés után, a Tanácsházán sikerült elintéznie, hogy Attilát a Varsányi Irén utcai bölcsődébe felvegyék. Ahová nem volt könnyű a gyerekkel a zsúfolt 11-es busszal lejönni a Mártírok útjáig, majd gyalog a bölcsődéig. Reggel együtt mentünk. Délután azonban csak a férjem tudta elhozni Attikát a bölcsiből, mert én nem bírtam volna cipelni. Különben is a papája ekkorra már olyan aggódó szülő lett, hogy pl. mikor egy nő a buszon szívességből ölébe akarta venni a fiát, nem adta oda, inkább cipelte.

       A család mindkét ága nagy örömmel fogadta a család legifjabb férfitagját. Az én családom férfitagjai régen elhaltak. A bátyám volt az utolsó, aki 1922-ben született, és 44’-ben a háborúban halt meg. Attila mindenhol szívesen látott vendég volt.

       ...

     A szülés után. a munkahelyemen úgy éreztem, hogy valami megváltozott körülöttem.  Az alatt, míg szülési szabadságon voltam felvettek egy kollégát, egy fiatalembert. Aki szimpatikus, ügyes is volt. Most ő volt a kezdő mérnök, akit célszerűbb támogatni. Nem fog szülési szabadságra menni, és nem jelent konkurenciát.

      Az a jelenség, hogy egy kisgyermekes anya esélyei csökkennek, nem volt ismeretlen számomra, de a sajátbőrömön tapasztalva éreztem át annak jelentőségét. 

     De mit törődtem én akkor az esélyeim csökkenésével, mikor  végre karomban tarthattam szeretett kis gyermekemet.

 

 

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 77
Tegnapi: 19
Heti: 120
Havi: 792
Össz.: 80 854

Látogatottság növelés
  |     |     |  
Oldal: NAGYBETŰS ÉLET,Visszaemlékezés II. köt.,Anyának lenni áldás,gyönyörűség
Nagyné(N.) Diviki Emma honlapja - © 2008 - 2017 - divikie.hupont.hu

A HuPont.hu weblapszerkesztő. A honlapkészítés nem jelent akadályt: Honlapkészítés

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Itt: péter andrás gimnázium tanárai - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »