Nagyné(N.) Diviki Emma honlapja, www.divikie.hupont.hu

Gyökerek, ágak és levelek. Ismeretek, gondolatok és történetek a közegről, amelyben élek

 

 1517-től a Reformáció útja Füzesgyarmat-ig

Reformáció kezdetének 500. emléknapja a 2017-es év. Luther Márton 1517. okt. 31-én kifüggesztette 95 pontból álló tételét a Wittenbergi vártemplom falára. Ezek a pontok az egyház megreformálásáról szólnak.

  

 Luther Márton (1483-1546)

Elgondolása nagyszámú követőkre talált. Az alapvető cél megvalósítására eltérő irányzatok alakultak.

Kálvin János a Reformáció legnagyobb hatású hitújítója, a reformáció legnagyobb szellemi atyja, és a gyakorlati megvalósítója. Szigorú hittételei alapozták meg a reformátushitet és a kálvinista egyházat. Legnagyobb számú követőkre a három részre szakadt Magyarországon: a Tiszántúlon, a Partiumban és Erdélyben talált.  Az 1565 évi Debreceni törvényhozó zsinat az ő tanai alapján elfogadta a II. Helvét Hitvallást és a  Heidelbergi kátét. Hivatalossá vált     az idén 450 éves Magyarországi Református Egyház. 

  

 Kálvin János

Kálvin János (1509-1564)

Debrecena reformáció idején

Ebben az időben az ország leggazdagabb városa, a tudomány, a gazdasági és a szellemi élet központja

 Debreceni Református Kollégium 1538-tól működik, a tanítás az alapfoktól a legmagasabb szinten fojt. A „szegények iskolájának” is neveztek, mert tudatosan hívogatta falai közé a    legszegényebb szülők, kiváló képességű gyermekeit is. Taníttatásuk költségeit a város polgárainak és más, tehetős támogatóknak az adományai mellett saját munkájukkal fedezték. 

 Debrecen, elsősorban, mint magasabb rendű város, irányító szerepével, példaadással, megfelelő szakember biztosításával, a vallásgyakorlás, a tanítás, iskolák irányításában volt nagyhatással térségünkre is. Tiszántúlon Debrecennel az élen, a kálvini irányzat gyorsan terjedt, irányító szerepet töltött        be a világ református egyházai életébe, emiatt illetik                „A Kálvinista Róma”, „A Reformáció fellegvára” névvel.

  

 Képtalálat a következőre: „nagytemplom”

 Debreceni  Nagytemplom

 1567 éviDebreceni Zsinat hatása Füzesgyarmatra. 

Gacsári István (1791-47) ref. lelkész„A Füzes Gyarmati Hevétziai Hitvallású Szent Ekklézsiának Krónikája” c.-ű műben leírja, hogy a Zsinat törvényalkotása döntő hatást gyakorolt a Tiszántúli Egyházakra. Ez időtől Füzesgyarmat lakosságának többsége a református hittétel követője:     

  "Kivált pedig, minek utánna, az 1567-dik esztendőben, a Debreczeni Sinat alkalmatosságával, a több Túl a Tiszán lévő Esperességek között, a Makói, és Túri Traktusok is, a Helvetica Confessiónak alá-irták neveiket: attól az időtől fogva, mind a Maros, és Körös mentében, mind a Berettyó, és Túr vidékein, minden magyar Ekklésiák Reformaták, vagy Helvétziai Vallástételt követők lettek.                                                     

    Akár mikor ülték hát meg Füzes Gyarmatot is, akár előtte, akár utánna a Reformátiónak, mivel itt post hominum memoriam mindenkor Magyarok laktak mind e mai napiglan: bizonyos, hogy ennek lakosi Reformátusok, vagy Helvétziai Vallástételt követők vóltak."

 Tiszántúlon a reformátusvallás gyorsan terjedt, annak ellenére, hogy az 1526-os Mohácsi vész után a kisebb falvak a nádasokba húzódtak a törökdúlás elől. Ugyanekkor e-falvakat birtokló gazdag földesurak, mint a Nadányi család felvette a református hitet. A neves tanítók, mint Gál Szécsi Tamás és mások, már Kálvini elvek alapján tanítottak, s a lakosság többsége valamely református hitre tért.

Debrecen szerepe Füzesgyarmat életében az Újabb-megülés utáni időkben

 

18. sz.-ban  létszámát tekintve Magyarország legnagyobb városa volt. A Ref. Kollégium e-században élte virágkorát.   Élénk szellemi és hitélet áramlása, nagy szerepet játszott a közeli települések kialakításában, és a Református Ekklézsiák  megerősitésében. A füzesgyarmati lelkészek, tanítórektorok, kántorok közül sokan itt kezdték tanulmányaikat. Magukkal hozták és átadták vallási és tudományos ismereteiket. Kezdetben nagy volt a települések közötti vándorlás is. Gacsári István 12 betelepedő családot sorolt föl a Krónikában, aki debreceni származásúnak vallotta magát. Ám, ennél sokkal több személy jött Debrecenből Füzesgyarmatra, különböző hivatalok betöltése végett. Sokan Gyarmaton alapítottak családot, s letelepedtek             

A     Füzes  Gyarmati  

 Helvétziai  Hitvallású       

Szent Ekklézsiának    

Kónikája   /Írója: Gacsári István 1839 /

 

A lent látható gyűjteményes mű a

Krónika teljes szövegét és Gacsári Istvánt

méltató írásokat tartalmazza.   

Írója és szerkesztője:  N. Diviki Emma                                                                                                     

Emma Nagyné Diviki fényképe.

    

 

 Krónika   szerint  Debrecenből letelepedők: 

                        „  I.) Régi Törsök lakosok,

            vagy Familiák, kik még ma is meg vagynak.

Familiák,                   Hely, honnan szakadtak.

Budai familia            Debreczenből

Danka familia           Sámsonból, Debreczen mellől, ez előtt

                                  mintegy 90 esztendőkkel.

Derecskei familia       szakadt Debreczenből.

Fülöp familia             Debreczenból szakadt ide Gyarmatra, és

                                   Sákára is: laknak közzülök még most is

                                   Debreczenben.

Muszka familia          jött Debreczenből.

Szabó familia sokféle 6. K. Katska Szabók, eredtek           

                                  Debreczenből: igazi nevök Debreczeni

                                  Szabók a mesterségről neveztetnek           

Tolcsvai familia         Debreczemből.  

Bakonyi f.                  Debreczenből.

       II. Későbben jött, és ujabb időkben települt Familiák.

Familiák.                    Hely, honnan szakadtak.

Bakonyi f.                  Debreczenből.

Polgári f.                    Debreczenből.

Szekeres f.                 Debreczenből.

 …”

Hozzáértő szakembereket hívtak,  Debrecenből is, bizonyos munkák elvégzésére.

                           „I. A Templomokról

b./Második, a Bővített Templom… bővitése… Debreczeni Baklonger Antal, és Asztalos, ugyan csak Debreczeni, Lovasi Mihály Meisterek által.”…

 

Debreceni Református Collégiumban  tanúltak:                           A felsorolt személyek gazdag életútja a Krónikában olvasható!           

                             „Az Ekklésiai, vagy Belső Személyekről

  Úgymint: a Predikátorokról, és Oskolai nagyobb, és kissebb, — Fiú, és Leány Tanitókról.                        

 A Predikátorokról

                 Az első vagy Régebbi Meg-ülésben

 Nyiregyházi Bálint, ki 1675-ben, a Debreczenben tartott Synoduson ordináltatott ide Gyarmatra Predikátornak…

              A Második, vagy Mostani Meg-ülésbenn:…

II-dik Szent Andrási György, 1716—1720-ig. A mint a Debreczeni Reformátum Collegium Matriculájából, vagy Subscriptionale Protocollumából láthatni; Deákká lett …azután lett Fűzes Gyarmati Predikátorrá…

 IV. Túri Sebestyén, 1724—1732-ig. A Debreczeni Reformatum Collégium Matriculájába, mint Deák 1710-benn irta bé magát, még pedig: Első volt a Grádusában. Académiákról lejövén, ide való Prédikátorrá lett, és ugyan itt hólt meg is, 1732-benn…

VII. Szilágyi György, 1750—1761-ig, …  volt e mi Gyarmati Ekklésiánknak, mint egy Státora és Második Meg-fundálója. …1730-dik esztendőben subscribált később e Füzes Gyarmati Lelki Pásztorságra

 X. Pápai Jánosvagy egész nevével, — a mint maga is  sokszor irja: Pápai Hegyi János, — 1764— 1779-ig…  Debreczenbe menvén, Deákká lett 1735-benn, a nagyhirű Szuperintendens Fő Tiszteletű Szilágyi Sámuellel együtt egy Grádusbana Füzes Gyarmatiban 13 esztendőkig szolgált;…

  II. Bonyhai Sándor, 1790—1818-ig. Született Debreczen Városában... Deákságának esztendeje után, lett... majd az Erlangai Académiáról vissza-jövén, a nevezett időben e Füzes gyarmati Ekklésiának 28 esztendőkig Lelki Pászt orává, …”     

 (Lelkipásztorsága idején épült 1803)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Református  templom

„ XIII. Gacsári István, (Saját, teljes életrajza a Krónikában olvasható)

1818-tól fogva, e jelen időig, melyben ezeket irom. Származásomat vettem ezen Füzes Gyarmati Szent Ekklésiának kebelében, 1791-benn,…

a Debreczeni Collegiumba mentem, és ott az akkori Classisokra ügyelő Professor T. T. (most Fő Tiszt. Szuperintendens) Budai Esaiás Úr által meg censeáltatván, a 2-dik esztendős Syntaxisták közzé a Grádus legelejére bé-vétettem, mely Grádust mind végig megtartottam… Végezvén ezen Classisokat, 1807-benn, Subscribáltam,…”

Időközben a hazai és külföldi Egyetemeken a tudomány sokféle ágát elsajátította.

 „9-dikbenn végre Senior lettem, azon 145  Seniorságomat végezvén, 1816-bann Szeptember Hónapban, s circulatió közben itt Hazámban is megfordulván, és prédikálván, az akkori Elöljáróságtól, Predikátornak e szent Ekklésiába meghivattam…

1818-bann, Mártzius 15-dikén(mely akkor épen Virág Vasárnapja Volt)A Nagy Tiszteletű Nagy Kunsági Traktus megegyezésével; sőt magának a Fő Tiszteletű Szuperindentziának is különös ajánlása után, be állottam, mint Legelső Hazai Predikátor, töménytelen számu, nem tsak Helybeli, hanem Külföldi gyülekezetnek is jelenlétében, Béköszöntő Predikátziomat tartván:…

Ugyan azon Esztendőben, Augusztusbann, a Fő Tiszteletü Szuperintendentzia Debreczeni Gyülésben, akkori Püspök, Fő Tiszteletü Benedek Mihály Úr által, többekkel együtt a Papi Hivatalra felszenteltettem…”…               

                    

                      II. Az Oskolai Tanítókról

                      1)A’ Fiú Oskolabeliekről,  ily renddel:

              a) A Rectorokról, vagy Oskola’ Mesterekről.

17. Marjai Sámuel, 3 esztendeig, 1796-1799-ig. … Rectorsága után Debrecenbe telepedett le…

 19. Keresztes János, 2 esztendeig, 1803—1805. Deákká lett 1796-ban…idejökben, volt leg virágzóbb a Füzes Gyarmati Oskola…

 20. Horváth Dániel, 3 esztendeig, 1805—1808. …Egy vólt ez is Oskolánk leg-jelesebb Tanitói közzül,… az ő keze alól is, jó készületü Ifjak kerültek a Debreceni Collégiumba, kik tudományok alapját ő tőlle vették, mint Hati  Sándor, és Szőke György…

21. Rácz István, 2, és 1/2 esztendeig 1808—1810. őszig. Volt a Debreceni Collégiumban Eskütt Deák, és Novitius Syntaxisták Preceptora; de a mely hivatalból fél esztendő múlva, bizonyos okokra nézve ki-tevődött…

22. Peleskei Miklós, ismét 2 és 1/2 esztendeig, 1810-nek Őszétől fogva, 1813-nak tavasszáig…      Debreceni Collégiumban, 2 Grádus subscribált egyszerre,…

25. Hati Sándor, 3 esztendeig, 1819—1822. Született ez is, e' mi Füzes-Gryarmati Ekklésiánknak kebelében, sok ideig Eskütti, és Fő Bírói Hivatalt viselt … Deákká lett 1811-benn. Végezvén Rectori pályáját világi hivatalra adta magát       

26. Bakos Mihály, 3 esztendeig, 1822—1825...   Volt elsőben Szigeti tanuló, később Debreczeni, hol az 1813-diki Grádusba subscribálván, …idővel lett... Füzes-Gyarmati Rector…

27. Tóthfalusi Péter, 3 esztendeig 1825—1828… tanúlt Sáros-Patakonn; majd Debreczenben, honnan 8 esztendős Deák korában hozattatott ide. Értelmes, és világos tanitású… Tanitó volt…

28. Nagy István, 3 esztendeig, 1828—1831...tanult Diószegenn, azután Debreczenbenn, hol Eskütt Deákká... Lett idővel, Predikátorrá,…

 29. Surányi Nagy Gedeon, 2 esztendeig, 1831—1833, … Tanúlt Szatmáronn; azután Debreczenben, hol Esküdt Diák,… bámulásra méltó elő-menetellel tanított… Annyival inkább fájlalhatni azért, hogy bizonyos erkölcsi hibája miatt,… lehetetlen volt elnem botsátanunk Ekklé'siánknak kebeléből…

30. Szabó Menyhárt, 2 esztendeig, 1833—1835. … Tanúlt Halason, azután Debreczenben, hol eskütt Deák, és a' Leg-alsó Nemzeti Oskolában Preceptor volt. Mivel világi hivatalra szándékozott: az akkori Országos Diaetát használni akarván, a' maga tökélletesitésére, hivataláról le-mondott a' nevezett 1835-dik évben tavasszal…

  31. Tóth Bálint, 1835-nek őszétől fogva e' jelen időig. Született itt helyben Fűzes-Gyarmatonn, …Debreczeni Collégiumba vitetvén, az 1-ő esztendős Syntaxisták közzé vétetett. Deákká lett, 1829…  Presbytériumnak köz meg-egyezéséből, Specificatió mellett hozatott ezen Hivatalra,…

          A' Praeceptorokról vagy Alsóbb Fiú-Tanitókról

  ...14. Kis Gábor, 1 esztendeig, 1790—1791. …Debreczenbe menvén, Subscribált 1789, a' mi tsak maga is megmutatja, hogy ő 1790-nél elébb nem lehetett itten Praeceptor. Esztendő múlva vissza-ment a' Collégiumba, és volt idővel Szolgák Inspectora is. …

 15. Tar 'Sigmond, 1 eszt. 1791—1792.Subscribált 1790-en…

                   Elsőbb, vagy Nagyobb Praeceptorok.

29. Porkoláb Lajos, 1 eszt. 1828—1829. … Debreczenbe tanúlt. Innen visszament a’ Collegiumba…                      

33.Gál Sándor, 2  eszt.18331835.…tanúlt…Debreczenben,. Preceptornak Siró Dániel helyébe…

                   Második, vagy Kisebb Praeceptorok.

2.Molnár Antal, 3. és ½ eszt. 1815-1819…Debreczenben Szubscribálván…

6. Sós Ferencz, 1. esztendeig, 1825- 1826—24-a Apr. Tanitói talentumáért Debreczenbe vitetett idővel Leányok Tanítójának…

  8. Járai Péter, 1 eszt. 1827—1828. Vissza-ment a' Debreczeni Collégiumba, és ott idővel nagy idejű Deákká lett...    

12. Siró Dániel, mint kisebb Preceptor, szolgált 2 és fél esztendeig nagy dicsérettel; és így 1830-1832-nek Ősszéig. …Lásd oda alább a’ Leány Oskola’ Tanitói között. …

15. Tóth István, 1836-tól fogva, mint Kissebb Preceptor, 1838-nak tavasszáig… a' Debreczeni Collégiumba bémenvén, hozatott onnan ide Füzes Gyarmatra…

   …             

                  A' Leány Oskolának Férjfiú Tanitói.            Lukács Sándor, (Uram) Ez a Lukács Sándor, egy, és ugyan az azzal a' Luka Sándorral, a' ki oda fellyebb a' Fiú 1. Oskolabeli                       

            1.Túl a' Gáti, vagy Újabb Leány Oskolábann.            

…2.Bálint Péter, 1809-től fogva a' jelen időig. Született itt helyben, e' mi Füzes Gyarmati Ekklésiánkbann 1774-benn ...Debreczenbe vitetvén, a' Grammatica Classisba vevődött-bé, ’s ott folytatta tanúlását, míg nem a' Karczagi Oskolába vitetett Preceptornak, honnan mint Particulista, subscribált a' Debreczeni Collégiumban, 1794-benn… 1809-dikbenn: Állandó, és Rendes Kántornak, egyszersmind az Ujabb, vagy a' Túl a' Gáti Leány Oskolabéli Tanítónak, mely mind két Hivataljait attól fogva szorgalmatosan viszi…

       2. Innen a' Gáti, vagy Régibb Leány Oskolábann. 

1.Szántai György, 4 esztendeig, 1815—1819-ig. Született Debreczenben, subscribált 1809- benn. Ide hozatott a' Szeghalmi Fiúk Preceptorságából…

 

1.Sófi András, 14 esztendeig, 1819—1833-ig…Tanúlt Debreczenben, Subscribálván vele együtt, 1807-benn... Ványáról ismét… helyébe hozatott ide Füzes Gyarmatra 1819-benn, hol dicséretesen, 's igen jelesen szolgált, egész 1833-dikig…

4. Síró Dániel, 1833-tól fogva, a jelen időig. …Debreczenbe, hol subscribált 1828-bann. Onnan jött ide 1830-bann, és a' kisseb 's nagyobb Fiú Preceptorságbann 3 esztendőket igen dicséretesen töltvén, mint alkalmatos ügyes Tanító, köz meg-egyezéstől, 's a' Nagy Tiszt. Egyházi-Vidék Consistoriumának engedelmével, a' Leány Oskolai Tanítóságra mozdittatott…              

             A’ Város’ Notáriusairól vagy Jegyzőiről  

6.Csala Sámuel 1785—1801-ig... tanult… Debreczenben… lett Nótáriussá itt, …  Nagy befolyású lévén a’ Gyarmati dolgokba, kivált Kasznárságának idejében, sokat köszönhet néki a’ Füzes Gyarmati Ekklés’ia Templomának ’s Tornyának épitésére nézve. Ugyan az ő idejében nyerte a’ Füzes Gyarmati Helység (Possessió) a’ Városi (Oppidum) nevet is, Városi Privilégiummal együtt 1803-bann.                              

7.Kozák György, 1801—1819- … Vólt először Udvari Helység’ Nótáriussá, s’ onnan hozatott ide a’ nevezett időbenn. …

 8. Szánthó Pál, 1819-től fogva a’ jelen időkig… 1803-bann, a Debreczeni Collégiumbann lett Togátus Deákká, a’ hol 7 és 1/ 2 esztendőkig tanult. Viselt Praebitorságot, és a Quarta Classisbann Preceptorságot: vólt Eskütt Deák is …1819-benn November 2-dikánn jött Békésről ide Füzes Gyarmatra és azon időtől fogva közkedvességgel viszi azon Hivatalt, lévén egyszersmind: Ekklé’siánknak is Notáriusa, Árvák’ Tútora, Nemesek Hadnagya, és a’ Helybeli Czéh-nek Commissáriusa. ...

A Reformáció 300. emléknapja Füzesgyarmaton     (ld. Krónika)                        

 „Némely nevezetességekről, melyek (az 1-sőn kivül) az  én Prédicátorságomnak idejébenntörténtek. 

1.)           A Reformátzió’ Harmadik Százados Öröm Innepe, mely az Austriai Császári Királyi Birodalomban lévő Protestans Ekklé'siákban, miképpen tartatott légyen, bőven megírta, és közre-botsátotta Bécsi Professor T. Márton Jó’sef Úr, 1818-bann.E’ mi Tiszántúl lévő  Főtiszt Szuperintendentziánkbann Deczember’ 7-dik napjára vólt határoztatva ezen Innep, olly móddal, hogy tsak egyedűl Debreczenben tartassanak az említett czélhoz alkalmaztatott Tanítások; a’ többi számos Ekklé’siákban pedig, ugyan azon naponn tsak ama’ Közönséges Hála-adó Imádságnak elmondása rendeltetett, melyet akkori Szuperintendens Fő Tiszteletü Benedek Mihály Úr készített,  a’  mint  ezt  a’ Currentale  Protocollum’ Il-ik                                                                                                                     

Darabjában, a 207- dik és követő óldalokonn szóról szóra láthatni:  — noha a’ közös Öröm, és háládatos Buzgóság’, nem engedvén magát ennyire meg-köttetni, az többnyire majd minden Ekklé’siákbann, ahoz illő Tanítások által ment véghez. Ugyan ezen Innep, a’ külső Protestans Országokban is, mindenütt, nagy dísszel, és pompával tartatott.”…

 200év után

A Reformáció Ötödszázados Öröm Ünnepe.

A kezdet óta századok múlnak, de a reformációra való emlékezés nem megy feledésbe, s ez így marad örökre.          

2017-ben a Félezredes Emlékév hasonlatosan hálával teli örömünnep Füzesgyarmaton és az egész világon.  (Diviki Emma)                         

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 15
Tegnapi: 45
Heti: 76
Havi: 1 000
Össz.: 187 543

Látogatottság növelés
Oldal: 1517-től a Refotmáció útja Füzesgyarmatig
Nagyné(N.) Diviki Emma honlapja, www.divikie.hupont.hu - © 2008 - 2024 - divikie.hupont.hu

A HuPont.hu weblapszerkesztő. A honlapkészítés nem jelent akadályt: Honlapkészítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »