Nagyné(N.) Diviki Emma honlapja

Gyökerek, ágak és levelek. Ismeretek, gondolatok és történetek a közegről, amelyben élek

 

     "Mint falevelek a szélben" c.-ű regény kézíratának utolsó részlete:

 

        "A tragédia az, ha nincs, akit szeretnél.

 

Béla augusztus 25-én elutazott Amerikába, ahol nagy örömmel kezdett munkához. Úgy érezte, élete most rendezett. Szívesen járt társaságba, de néha vágyott a magányra. Ilyenkor tanítás után hazament, és olvasott.bervégi napon, szintén hazasietett

A postaládából felmarkolt leveleit az előszoba asztalára lerakta, és meg is feledkezett róla. Köntösébe bújva, leheveredett a kanapéra, és olvasni kezdett. Később eszébe jutottak a levelek, mert a Budapesti Műszaki Egyetemről már várta az értesítést, könyve megjelenéséről.

A levelek között volt egy, amelyik az NDK-ból jött, a feladó helyén csak egy „D” betű szerepelt. Egy pillanatig gondolkodóba esett. Azt tudta rögtön, hogy a ”D” betű Dórit jelenti. De miért az NDK-ból ír, és miért ír egyáltalán? – merült fel benne a kérdés. Hiszen, abban állapodtak meg, hogy nem keresik egymást. Türelmetlenül tépte fel a levelet, leült, és olvasni kezdte.

 „Drága Béla!

 Ne haragudj, hogy megállapodásunk ellenére írok neked, de biztos meg fogsz bocsátani, ha elolvasod a levelem. Olyan boldog vagyok, hogy már tovább nem tudom magamban tartani. El kell mondanom neked, hiszen a boldogságom első sorban neked köszönhetem. Béluskám, kapaszkodj meg!  Képzeld el, gyermeket várok! Megfogadtam a tanácsodat, csak a magam boldogságára gondoltam, és a férjemnek utólag írtam meg levélben, mikor már 3-ik hónapos terhes voltam. Közöltem vele, hogy megtartom, mert egyetlen vágyam, egy gyermeket felnevelni. Férjem első reakcióját ugyan nem tudom, de nagyon meglephettem, mert 2 nap múlva, előre jelzés nélkül itthon volt.

   Szabolcs nagyon visszafogottan üdvözölt:

     Szervusz, Dóra! Megkaptam leveledet. Magyarázd meg! Mi volt ez? Egy rossz tréfa?

 -   Nem.  Tényleg  gyereket  akarok.

 -   Én erről nem tudtam. Sem házasságkötésünkkor, sem utána, nem is említetted. Akkor megbeszélhettük volna a dolgot.

 -    Te sem hoztad szóba, azt hittem a koromra való tekintettel, hiszen már 40 éves múltam, vagy esetleg más ok miatt. Most, hogy teherbe estem, egyedül hoztam meg a döntésemet. Azt gondoltam; örülni fogsz. De ha te nem akarsz gyereket, én akkor is megtartom. Nekem ez az utolsó esélyem. Ha kell, felnevelem egyedül – mondtam, akkor már sírva.

 -   Meg kell értened, hogy nem repdesek az örömtől. Én már nem számítottam arra, hogy gyerekem lesz. Terhességed, meglepetésként ért. Most gondolkodnom kell a történteken – mondta, és bevonult a szobájába.

 -    Hívtam ebédelni, de nem jött. Azt mondta, hogy nem éhes, és egy kis idő múlva elment otthonról.

    Azt gondoltam; talán vissza sem jön. Soha sem tudtam meg, hogy hol volt, de közel 2 óra múlva megjelent, látszólag jobb hangulatban. Látta a kisírt szememet. Oda jött hozzám, megsimogatta az arcomat, úgy mondta:

 -   Elgondolkodtam a történteken. Én szeretlek, és megértelek téged. Ha már így esett a dolog; együtt felneveljük ezt a gyermeket – mondta, és átölelt. Aztán folytatta:

  -  Nekem, vissza kell mennem az NDK-ba a kutatás befejezéséig, én vagyok a kutatás vezetője. Hibáztam, hogy egyedül hagytalak. Azonban a terhességed alatt nem akarom, hogy egyedül maradj. Arra kérlek, gyere velem.

 -   Így történt, hogy most 1 hónapja az NDK-ban vagyok, és nagyon boldog. A férjem nagyon figyelmes, mindenben a kedvembe jár. Abban állapodtunk meg, hogy Karácsonyra hazamegyünk, és én otthon maradok, mert nem szeretném, ha a gyermekem az NDK-ban születne meg. Míg a férjem végleg hazajön, édesanyám lesz velem.

   Ugye, most már megérted, hogy a nagy örömömet, nem tudtam magamban tartani, és veled, a legjobb barátommal tudatni akartam, de ígérem, többször már nem zavarlak, barátainkon keresztül majd kapunk hírt egymásról.

 Csókollak szeretettel: Dóri.  1971 okt. 9.”

Bélának örülni kellett volna, hogy Dóri élete jól alakul, ő néha mégis összehúzott szemöldökkel olvasta a levelet, mely néhol homályosnak tűnt. Hátra dőlt a kereveten, és még egyszer végig olvasta. Nem értette, hogy a férj, miért lepődött meg, hogy Dóri terhes lett. Miért mondta azt, hogy ő nem számított arra, hogy gyermeke lesz, és miért tűnik úgy, mintha azt hinné, hogy nem is ő a gyermek apja, csak a Dóri iránti szeretete miatt vállalta, hogy együtt neveljék fel a gyereket.

 -   Hát persze - ütött Béla a homlokára -, lehetséges, hogy a férj biztos a dolgában. Dóri pedig bizonytalan. És a levél dátuma: okt. 9. Napra pontosan 4 hónapja voltunk együtt Dórival. De akkor én vagyok a gyerek apja! - kiáltott fel Béla, rémülten, de aztán nyugtatgatta magát.

 -    A dátum lehet véletlen egybeesés. A férj, ha nem biztos a dolgában, kizárt dolog, hogy nem közölte volna. Dóri állhatatosságát viszont jól ismerem. Ha sejti, vagy tudja az igazságot, akkor sem árulná el nekem soha. Az viszont egyértelmű, hogy Dóri most boldog – így elmélkedett Béla, s ez kissé megnyugtatta, de a kételkedése örökre megmaradt.

Napokig még ez motoszkált a fejében, míg végre megfeledkezett róla. Januárban újra eszébe jutott, mikor Bencétől és Katinkától levelet kapott, melyben arról is írnak, hogy Dórinak fia született. Meg kellett barátkozni a gondolattal, hogy soha nem tudja meg az igazságot.

Béla egész évben nem utazott haza, Európába, sőt az egész nyarat is Amerikába töltötte. Egyik európai barátjával és annak barátnőjével, hármasban utazgattak; New-Yorkba, Washingtonba, Los Angelesbe. Megnézték a Grand Canyont. Augusztus közepén Béla az utazás fáradalmait az egyik kollégája meghívására, annak, Floridai nyaralójában, a tengerparton pihente ki.

 Augusztusban még maradt annyi ideje, hogy meglátogassa Évit és Danit Zürichben, akik elmondták, hogy a Horváth szülőknek sikerült a nyáron kék turista útlevéllel 1 hónapot náluk tölteni. Híreket hoztak Lilliről és a Zólyomi szülőkről, akiket Évi rá akart beszélni, hogy ők is látogassanak ki, de ők nem akarták Lillit egyedül hagyni. Az elmúlt télen Annus néni és Pista bácsi is meghalt.

 Béla a következő évtől teljesen új életet kezdett Genfben. Visszament tanítani az egyetemre. Könyvet többet nem írt, de újra hódolt régi, gyermekkori szenvedélyének; a rajzolásnak, és a festészetnek. Gyakran feltűnt itt is, ott is, rajzmappával a hóna alatt. Ha meglátták ismerősei, egymás között csak azt mondták: Ott megy a „művész-professzor”, a hajdani ”kisművész” elnevezés helyett. Rengeteget dolgozott. A következő évben már saját kiállítást rendeztek munkáiból.

 1973 februárban  Lilli betöltötte a 18-ik évét, ugyan ebben az évben leérettségizett. Hivatalosan is felnőtt lett. Kiválthatta a kék, turista útlevelét. Béla azt tervezte, hogy ajándékként elviszi lányát az Adriára nyaralni. Júniusban Sopronba ment, onnan néhány nap múlva, Lillivel Görögországba és Kréta szigetére utaztak. Béla felnőtt lányára való tekintettel, lakosztályt bérelt, két külön szobával. A fiatal lány és a még mindig fess, középkorú férfi együtt, sokak szemében feltűnést keltett. Ők jól érezték magukat, de tudták, hogy ez lesz kettőjük utolsó, közös nyaralása.        

 Visszatérve, Béla még két hetet Sopronban töltött, főleg szüleivel. A mama az utóbbi időben sokat betegeskedett. Közeli rokon már alig volt Sopronban. Pista bácsi, Annus néni sem élt már. A soproni barátokkal is megszakadt a kapcsolat. Bélát mindez nagyon lehangolta. Nem sétálgatott már nosztalgiából a belvárosban. Közben, 2 napra felutazott Budapestre, hogy találkozzon a barátaival. Sanyiék éppen Olaszországban nyaraltak. Csak a Soós családdal találkozott. Az okos, tehetséges Bence még mindig ugyanabban a tervezőirodában, ugyanabban a beosztásban dolgozott. Szomorúan látta, hogy a 3 gyerek mellett, nem túl jó körülmények között élnek. Katinka szóbahozta Dórit, megmutatta 3 éves kisfiának a fényképét. Béla gyomra egy pillanatra görcsbe rándult, de nyugalmat erőltetetve magára, mondta:

 -   Stramm kisfiú. Örülök, hogy teljesült Dóri leghőbb álma.

 atinka meglepődve nézett Bélára. – Honnan tudja, hogy Dóri gyereket szeretett volna? – kérdezte magában, de nem szólt.

 Béla egy napot Mária néninél töltött, aki mindig nagy szeretettel fogadta. Nővére, Annus néni halála után már nem utazott Sopronba, de Béla látni akarta.

 Két hét után fájó szívvel búcsúzott szüleitől és lányától. Jó néhány évig ismét nem láthatják egymást.

Egyedül Lilli volt vidám. Lelkesen mesélte élményeit barátnőinek, és boldog volt, mert felvették a soproni egyetemre. Elsősorban azért örült, hogy Sopronban maradhatott. Pedig az ő jövője szempontjából sokkal előnyösebb lett volna, ha Budapest valamelyik egyetemén tanul és szerez diplomát. Apja befolyásával nem is jelentett volna problémát. Mária néni szívesen vette volna, ha nála lakik, mint egyetemista korában Béla. Már egyetemista korában barátokat, ismerősöket szerezhetett volna, így később, elhelyezkedni is könnyebben sikerülne. De mindezeket az előnyöket akkor, ő még nem vette számításba. Ragaszkodott a megszokott barátaihoz, a megszokott környezetéhez, de főként az imádott nagyszüleihez, akiket nem lett volna szíve magukra hagyni, mert belebetegedtek volna. Látta, hogy most már nekik van szükségük ő rá. Felelősséget érzett, hogy lelki vigaszt nyújtson megtört életükhöz. A jó szándéka azonban csak arra volt elegendő, hogy a problémák, melyek már ott ólálkodtak, időben eltolódjanak, s öt év múlva még súlyosabban felüssék fejüket.

 Béla a legutóbbi találkozáskor nehéz szívvel vált el szüleitől. Ez más volt, mint az addigi búcsú. Miután disszidált, sikert, sikerre halmozott. Anyagi gondjai sem voltak. Korábban a saját sorsát, kitaszítottságát siratta, a honvágy gyötörte. Mióta hazajött Amerikából másként látta az életet. Hibátlanul végezte a munkáját, de nem tulajdonított jelentőséget a sikernek, inkább hobbyjának élt. Megváltozott, és ez a változás szemlátomást folytatódott a legutóbbi, Magyarországi látogatása óta is. Szakállat növesztett, s a halántékán megjelentek az első ősz hajszálak. Ez, persze, még sármosabbá tette. Sok nő szívesen fogadta volna közeledését, de ő nem nősült meg többé, nem tartott barátnőt sem. Illetve volt egy titokzatos nő ismerőse, akit azonban még baráti körben sem mutatott be. Évi húga is csak annyit tudott meg róla, hogy özvegy, és egyedül él egy nagy vidéki házban. A művészetet patronálja. A kastélyában néhány berendezett műterem áll a művészek rendelkezésére. Béla, hetente általában egyszer látogatja meg a hölgyet, és akivel néha együtt mentek hangversenyre, és modellt ül a rajzaihoz, de akinek az arcát teljesen soha sem fedte fel rajzain.

 Béla természetesen, nem élt remete életet. Teniszezni és baráti társaságba járt. Éviékkel és a Komáromi házaspárral szoros kapcsolatot tartott fenn, rendszeresen találkozott velük.

 Az utóbbi időben, leginkább a családját ért tragédia foglalkoztatta, mely 20 évvel ez előtt, egy hideg decemberi napon kezdődött, és örökre rányomta bélyegét a család sorsára.

 A családtagok szerepei, kötelességei felcserélődtek. Kényszerűségből a gyermekek elhagyták szüleiket, sőt saját gyermeküket, akinek a nevelése, a fiatal édesanya tragikus halála miatt, a nagyszülőkre maradt. Az idegenbe szakadt apa a kislányát, 9 évesen láthatta viszont, 18 éves koráig a vele töltött időtartam mindösszesen 120 nap. A nagyszülők, miután felnevelték unokájukat, ők szorulnának segítségre, de gyermekei távol vannak tőlük. Így a feladat unokájukra hárul.

 Lilli az egyetem elvégzése után Sopronban nem kapott megfelelő állást, Budapestre költözött. Édesapja barátainak segítségével egy tervezőirodában helyezkedett el. Ezzel tovább nehezedett a helyzete, távol került a nagyszülőktől. Minden hétvégén hazautazott hozzájuk, hogy segítsen nekik, és ne legyenek állandóan egyedül. Neki viszont lassanként megszakadt a kapcsolata a soproni barátaival. Lilli szép és kedves lány volt, kollégái kedvelték, még sem tudott az új környezetében - éppen a sok utazgatások miatt -, szorosabb barátságot kialakítani. 25 éves volt, de még nem volt tartós kapcsolata.

 Béla és Éva lelkiismeret-furdalást érzett. Sem Lillivel, sem a szülőkkel szembeni kötelességüket nem tudják teljesíteni. Lilli jövőbeni boldogsága is veszélyben forgott.

 Kristály tisztán, most rajzolódott ki előttük, hogy a kezdeti tragédia következményei, a hosszú évek alatt, alattomosan, miként a lassan ölő méreg, őrli fel a családot.

 A két testvér a megoldást kereste. Béla örömmel magához venné szüleit, hogy méltó életet biztosítson számukra, de ők nem akarták elhagyni otthonukat. Béla haza nem települhet. Számára otthon nincs életlehetőség. Egy megoldás lenne még; Éva és Dani települjön vissza Magyarországra. Ám, ez is nagy áldozattal járna, és nem megy egyik napról a másikra. Dani is szép karriert futott be. Gyógyszergyárban kutatásvezető főgyógyszerész. Az ő munkáját sem lehet csak úgy, félbehagyni. Sopronban pedig jó, ha egy beosztott gyógyszerészi állást kap. Az idő pedig sürgető, mert Róza mama már nagyon beteg.

 Lilli nem tudta elviselni imádott nagyszülei helyzetének rosszra fordulását, és azt sem, hogy keresztszülei egy gyors döntéssel mindent feláldozzanak, amiért 25 évig dolgoztak. Azt látta észszerűnek, ha ő költözik haza nagyszüleihez. Levelet írt keresztanyjának.

       „Kedves keresztmama és keresztapa!

 Tudom, hogy most nagyon aggódtok, mert nem tudtok maminak segíteni. Arra kérlek benneteket és apát is, hogy legyetek nyugodtak, és ne hozzatok elhamarkodott döntést. Én megoldom a problémát. Nekem éppen úgy kötelességem gondoskodni nagyszüleimről, mint nektek Engem is felneveltek, és mindent megadtak, amire szükségem volt. Most néhány napra hazamegyek Sopronba, felkeresem Ili nénit - tudjátok, aki Annus mamának kolléganője volt a kórházban -, és megkérem, hogy ápolja Róza mamát. Ha rosszabbodna az állapota, hazaköltözöm. Én szívesen lakom a mamiékkal addig, amíg szükséges. Apát is nyugtassátok meg. Írjátok meg, hogy egyetértetek-e azzal, hogy egyidőre Ili nénire bízzam mama ápolását.

 Szeretlek benneteket, és nyugodjatok meg! Sok-sok puszit küldök!                Lilli.  „ 

  A levelét Éva, sírva olvasta Daninak. Bélának is rögtön felolvasta telefonon, és nyomban el is döntötte, hogy mit fog tenni, amit elmondott Daninak és Bélának.  Akik egyetértettek vele. Éva már másnap telefonon felhívta Lillit, és közölte elhatározását:

 -   Drága Lilli! Mindnyájan egyetértünk azzal, hogy gyors segítséget kérsz Ili nénitől. Csak nagyon kérünk, ne add fel a budapesti állásodat! Én a lehető leggyorsabban hazautazom, és otthon maradok nyárig. Én semmit sem veszítek, és Dani is így látja helyesnek. Nyáron pedig Béla és Dani is hazajön, és egész nyáron együtt lesz a család. Akkor majd eldöntjük; hogyan tovább – fejezte be Éva.

-     Szervusz, keresztmama! Örülök, hogy ilyen gyorsan válaszoltál. Ili néni már elvállalta a kérésemet, mindenben segít otthon. Téged pedig nagyon várlak! Csókolok mindenkit! - fejezte be Lilli a telefonbeszélgetést.

  Évának a lehető leggyorsabban sikerült elintézni a hazautazását. A szülők nem is számítottak rá. Így óriási volt a meglepetés. A boldogság gyógyító ereje Róza néni betegségében gyors javulást eredményezett. Nyárra, Béla és Dani is megérkezett. Mire a család összegyűlt, úgy látszott, Róza néni teljesen jól van. A lehető legtöbb időt igyekeztek együtt tölteni. Majdnem olyan volt ez a nyár, mint a régi gyermekkoruk nyara. Csak most gyakran eszükbe jutottak a tragédiákkal terhes elmúlt évtizedek, és az ismeretlen jövő. Szerencsére, azt nem tudhatták, hogy ez az utolsó, boldogságban együtt töltött nyaruk. Nyugodt lélekkel utaztak vissza Svájcba, különösképpen azért, mert Éva és Dani már  elhatározták, hogy visszatelepednek Magyarországra, most úgy látták, hogy nyugodtan intézhetik, rendezhetik a  sorsukat.

  Amilyen boldogságot, életerőt adott a Zólyomi szülőknek az, hogy gyermekeiket, unokáikat legalább néhány hónapig, hosszú idő után, maguk körül tudhatták, éppen olyan lesújtó volt az ő távozásuk. A mama sírdogált, a papa hallgatagon ült párja mellett. Mit is mondhattak volna? Gyermekeik mindig jók voltak. Béla nem önszántából hagyta itt az országot. Évi is csak azért, hogy segítsen a bátyja családjának. Az unokájuk, pedig kimondottan, állhatatosan ragaszkodott hozzájuk. Nem neheztelhettek a gyermekeikre azért, hogy most egyedül maradtak. Ellenkezőleg, most úgy érzik, ők okoznak gondot számukra. Gizi néni most is állandóan ott volt náluk, segítette, vigasztalta őket, de hiába. Róza mama újra ágynak esett, és alig három hónap múlva, november 19-én a kórházban meghalt. A papa, aki gyermekkora óta ismerte feleségét, akivel sok-sok örömet, és bánatot értek meg együtt, nélküle el sem tudta képzelni, hogy akár egy napot is éljen, amikor a kórházban közölték felesége halál hírét, infarktust kapott, ott rögtön meghalt. Gizi néni tudta meg elsőként a hírt, de nem merte Lillinek telefonon közölni a szörnyű tragédiát. Végszükségben a Horváth szülőket értesítette, akik már régóta, vidéken, az idősebb leányuknál éltek. Horváthék telefonon közölték fiukkal, Danival a tragikus hírt, vejük, András pedig kocsiba ült, és személyesen kereste fel Lillit, aki András láttára, rémülten kérdezte, hogy mi történt. Mikor meghallotta, hogy mindkét nagyszülője meghalt; elájult, orvost kellett hívni, amint magához tért, Andrással rögtön Sopronba akart menni. Sopronban már a Horváth szülők vártak rá. Röviddel az után, hogy hazaért csengett a telefon. Édesapja hívta.

 -   Drága kislányom! Dani most telefonálta meg a tragédiát, szüleim halálát.

 -     Apukám! – Zokogta a telefonba Lilli. – Mondd, hogy ez nem lehet igaz! Ezt nem tudom elviselni!

 Az apa tisztában volt azzal, hogy Lilli életében ez az első, nagy megrázkódtatás. Borzasztóan fájt neki, hogy nem tud mellette lenni. Megpróbálta vigasztalni, bátorítani

-      Most nagyon erősnek kell lenned, kislányom! Nagyon sajnálom, hogy nem lehetek veled. Nagyon vigyázz magadra! A lehető leghamarabb ott leszek melletted. Éviék is indulnak, ahogy lehet. Addig Ági mama és Daniel papa melletted maradnak. Daniel a temetéssel kapcsolatban mindent elintéz. Ölellek, csókollak!

-     Édesapám nagyon várlak! Csókollak!

 A temetést December 2-ára tűzték ki. Lilli nagyon nehezen viselte ezeket a napokat. A napok múltak, de sem az édesapja, sem a keresztszülők nem érkeztek meg. Lilli szinte sokkos állapotban volt, sírt, remegett, még egy nyugtató injekciót is be kellett neki adni. Végre november 29-én Béla, másnap Évi és Dani is megérkezett. Egymás nyakába borulva sírdogáltak.

 Most már, hogy együtt voltak, a temetésre kicsit megnyugodva mentek. A temetésen fél Sopron jelen volt. Zólyomi tanárurat nagyon sokan ismerték. Virágtenger borította sírjukat. A temetésen a Hódi és a Soós házaspár – Béla barátai – is jelen voltak. A temetés után, a családtagok és a meghívott, legközelebbi ismerősök visszamentek a halottasházhoz, hogy néhány pohár bor és hidegtálakkal megterített asztal mellett beszélgessenek a temetésről. Róza nénire és Zólyomi tanár úrra emlékezve, mindenkinek volt néhány méltató szava, és mondott kedves történeteket. A szeretet megnyilvánulása melegséggel töltötte el a családtagok szívét. Ez volt a legjobb vigasztalás számukra. A csendes beszélgetés, késő délutánig tartott, akkor a vendégek elmentek. A Zólyomi és a Horváth család egyedül maradt. Ekkor Horváth papa megkérdezte Bélát:

 -   Most, mondd el fiam elképzelésed arról, hogyan legyen tovább.

 -    Igen bátyám, átgondoltam, hogyan lenne a legjobb. Azt hiszem, az lenne a legcélszerűbb, ha a lehető legrövidebb ideig maradnánk itthon. Már váltottam néhány szót Radnai ügyvéd úrral. Teljes jogú felhatalmazást kívánok adni számára a hagyatéki ügyek intézéséhez. Arra kértem; holnap reggelre készítse el a megbízási szerződést, és hozza el, én itt helyben rögtön aláírom, testvérem és lányom hozzájárulásával. Téged bátyám arra kérlek, hogy legyél a képviselőnk, illetve szükség esetén a közvetítő, ha elvállalod.

 -  Természetesen fiam, vállalom!

 -   Így holnap, ebéd után, mindnyájan elhagyhatjuk a házat. Mondjátok; jó lesz-e így?

-   Igen Bélus, így lesz a legjobb – mondta Éva, és Lilli is rábólintott.

 Igen kimerítő nap volt ez mindnyájuknak, korán nyugovóra tértek, hogy reggel kipihenten ébredjenek.

 Másnap az ügyvéd 8 órakor megjelent. Béla és Dániel az ügyvéddel tárgyalt. Évi és Ági mama készítette az ebédet. Gizus néni, most is ott volt és segített. Lilli egy bőröndbe összegyűjtötte a legfontosabb, még itthon lévő holmijait, amit magával akar vinni. Egy ideig nem szándékszik egyedül visszajönni a házba. Ebédre mindennel készen voltak. Megebédeltek. Ebéd után Gizi néni megkérdezte Bélát:

 -    Ha megbízol bennem, akkor kitakarítok, rendet rakok, és lezárom a házat, mikor mindnyájan eltávoztok, s a kulcsot majd átadom Dániel bácsinak.

 -  Nem gondolhatja Gizus mama komolyan, hogy bizalmatlan lennék. Sőt, nagyon nagy köszönettel tartozunk azért, amiért szüleinknek mindig segítségére volt, és most is segítségünkre lesz. Még arra is meg szeretném kérni, hogy tartsa a kulcsot magánál arra az esetre, ha valami probléma adódna a házban! Ha vállalja! Ezen kívül egy kulcs Lillinél, egy másik Danielnél lesz.

 -  Ez természetes, és köszönöm, hogy megbízol bennem.

 Aztán mindenki szedelődzködött. A Horváth családtól búcsút kellett venni. A búcsú nehéz volt, hisz ki tudja, mikor találkoznak újra. Béla, Évi, Dani és Lilli együtt utazott Budapestre. Az volt a terv, hogy Lillit haza kísérik Mária nénihez; legalább őt is meglátogatják. Sokat betegeskedik. A temetésre sem tudott elmenni. Egy távoli rokon házaspár lakik nála, ők gondozzák. Lilli számára biztosítottak egy külön szobát. Mária, mikor meglátta Bélust; nem tudta, hogy sírjon, vagy örüljön.

 -   Nagyon örülök Bélus, hogy láthatlak! De, sajnálom, hogy ilyen körülmények között kell találkoznom veletek. Ugye, itt maradtok egy kicsit?  - kérdezte, szinte könyörögve. 

 -   Drága Mária! Mindenképpen látni akartalak, de sajnos nem maradhatunk. Az esti repülőjárattal utazunk Svájcba.  Kérlek, vigyázz Lillire, ahogyan rám és Annira is vigyáztál, és köszönök mindent, amit értünk tettél – mondta Béla, s közben azt vette észre, hogy mindenkitől úgy búcsúzik, mintha soha többé nem találkoznának. Nem tudta, hogy mennyire igaza van.

 Egy óra múlva indultak a repülőtérre. Búcsúzni kellett. Mindenki sírt. Lilli búcsúzáskor zokogva ölelte át édesapját, aki erős szorítást, görcsös fájdalmat érzett a mellkasában, amikor lányától búcsút vett. A szomorúság, a kétségbeesés, a tehetetlenség, a szégyen érzése gyötörte a lelkét, amiért egyetlen leányát itt kell hagynia egyedül, védtelenül. Csak néhány vigasztaló szó az, amit adhatott

 -   Ne sírj, nyugodj meg kislányom! Meglátod, minden jóra fordúl, rám mindig számíthatsz

 A nagyszülők tragikus halála, gyökeres fordulatot hozott a család életében. A család igazi összetartó ereje, eddig a nagypapa volt, és az igazi otthon a szülői ház. Amikor a szülők meghaltak, egy csapásra megszűnt a hazaváró, meleg otthon, és az összekapcsoló erő. Megszűnt létezni a közös otthon, ahol együtt lehettek, ahová bármikor hazamehettek. Valójában, kezdetét vette a családi kötelékek lazulása. Mindegyik családtag élte a saját életét.  Béla, eleinte még hetente hívta Lillit telefonon, és támogatásáról biztosította. Amikor Lilli, rövid idő múlva közölte, hogy elköltözik Mária nénitől, önálló életet szeretne kezdeni, Béla felajánlotta anyagi segítségét egy saját lakás vásárlásához. Lilli, ez után, már nem igényelte az apa állandó felügyeletét. Fél évvel ezután, Lilli levelet kapott Évitől.

                   „Drága keresztlányom, Lillikém!

 Nagyon megörültünk levelednek, melyben részletesen beszámoltál, hogyan alakult az életed. Van lakásod, jól érzed magadat a munkahelyeden, és van egy helyes udvarlód is. Önálló lettél. Fájdalom, hogy a nagyszülőknek sincs már szüksége a mi gondoskodásunkra, ezek után úgy döntöttünk Danival, hogy lemondunk a hazatelepedésről… – Így kezdődött a levél…”

 Telt-múlt az idő, de Évi és Dani házasságából nem született gyermek. Béla, Anni halála után, idegen hazában, nem tudott tartós házasságot létesíteni. Nem született több gyermeke. Talán, van egy fiú, mely Zólyomi ivadék, de, azt csak édesanya tudja teljes biztonsággal, arra soha nem derül fény. Így, Béla egyetlen lánya, Lilli lett a család reménysége, aki biztosíthatja a család fennmaradását.         .

 Lillit a nagyszülei önállóságra és őszinteségre nevelték. Ezek miatt - az egyébként értékes tulajdonságai miatt – nem tudott igazán beilleszkedni a közösségbe. Munkatársai kedvelték, mert, helyes, vidám és jó társaság volt, de kontrolálatlan őszintesége néha konfliktusok forrása lett. Emiatt, aki kedvelte, az is inkább távol tartotta magát tőle.

 Nem csak a munkahelyén voltak problémái a kapcsolat építés terén, hanem a magán életében is. Lillit idős nagyszülei nevelték. Nem voltak mellette fiatal szülők, akik tanácsokkal példamutatással, segítették volna párkapcsolatának alakulását. Udvarlókban nem volt hiány. Sőt volt udvarlója, akivel másfél évig jártak együtt, már majdnem vőlegénynek számított, mégis  különváltak.   Ki tudja miért?

Én ekkor már harmadik éve - Lilli munkába állása óta -, egy szobában dolgoztam vele. Közöttünk jó munkatársi kapcsolat alakult ki. Tálán annál több is, majdnem barátság. De mi nem voltunk egy korosztály. Én több mint 15 évvel voltam idősebb nála. Sem külső, sem belső tulajdonságokban, általában nem hasonlítottunk, de néhány alap tulajdonságunk megegyezett. Ezen kívül, ugyanabban az időben voltam a Műszaki Egyetem hallgatója, mint az édesapja. Ismertem azokat a körülményeket, amelyek meghatározták ifjúsága sorsát. Ez volt az alapja, hogy bizalmába fogadott, szinte első perctől. Lassan kibontakozott előttem a családja sorsa. A saját magánéletének egyes mozzanatait is elmesélte.

 Egy idő után munkahelyet változtatott. Egy ideig nem voltunk kapcsolatban. Rövidesen én is munkahelyet váltottam. Véletlen folytán, mindkettőnk vállalata közös telephelyen volt. Ettől kezdve újra minden nap találkoztunk.

 Lilli ekkor már 32 éves múlt, de még hajadon. Magánélete - úgy tűnt -, kissé zavaros. Különleges barátai voltak. A társaság tagjai – ahová járt -, csupa bohém ember volt; zenész, festő, költő, nem olyanok, akiknek rendezett magánélete van. A barátja, akivel akkoriban járt, egy idősebb férfi, szinte rabul ejtette. Elragadtatással, majdhogy nem csodálattal beszélt róla, pedig szinte semmit sem tudott kilétéről. Féltettem Lillit ettől az embertől, s ezt meg is mondtam neki.

-   Lilli, ez a férfi nem hozzád való, féltelek, hogy becsap téged. Te csinos okos, kedves lány vagy. Minden újadra akadna rendes fiatalember, aki bármikor megkérné a kezedet. El kellene gondolkodnod a családalapításon – mondtam, jó szándékból.

-   Hidd el; ez egy jó ember, s nekem nagyon szimpatikus.     

Szerencsére, a papa valamelyik barátjának is szemet szúrhatott a férfi megjelenése, és értesíthette Bélát, aki kétségbeesve, nyomban itthon termett. Hogy mi történt, nem mondta el Lilli. Én megkérdeztem tőle:

-    A papádnak hogy tetszik a barátod?

-   Ő csak annyit mondott:

-   Igazad volt! A papám kinyomozta; az, az ember egy csaló.

Lillinek ez volt élete nagy csalódása. Nem járt többé a titokzatos bulikra, a munkájára koncentrált.

Én ekkor mentem nyugdíjba. Néhányszor még telefonon beszéltünk. A rendszerváltás után sok év múlva hallottam hírt róla. A szakmájában szép sikereket ért el. Régi lakásából egy szép budai lakásba költözött, ahol egyedül él, nem ment férjhez, és nem szült gyermeket. S ezzel a Zólyomi család története végérvényesen közeledik tragikus végéhez. Lilli halála után megszűnik létezni a Zólyomi család.

 

Mint, midőn kidől egy fa, ágai letörnek, többé nem hoznak hajtásokat, leveleit messze sodorja a szél, úgy sodorta le a történelem vihara a Zólyomi családot is, az élet színpadáról.

 

                                              VÉGE      

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 92
Tegnapi: 19
Heti: 135
Havi: 807
Össz.: 80 869

Látogatottság növelés
  |     |     |  
Oldal: "Mint falevelek a szélben " részlet: A tragédia az, ha nincs akit szeretnél.
Nagyné(N.) Diviki Emma honlapja - © 2008 - 2017 - divikie.hupont.hu

A HuPont.hu weblapszerkesztő. A honlapkészítés nem jelent akadályt: Honlapkészítés

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Itt: péter andrás gimnázium tanárai - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »