Előző részletek a korábbi weblapokon!

"Mint falevelek a stélben" című regényből:

Barátság

 Hosszú hetek, sőt hónapok teltek el, ez idő alatt a baráti társaság nem jött össze. Egyenként, főleg az egyetemen találkoztak. A legtöbb fiúnak volt barátnője, akivel együtt töltötte a hét végét. Peti időnként eltűnt, nem lehetett tudni merre járt. Helga gyakran ott volt Sanyinál, de ők egymással voltak elfoglalva. Ők már jegyesek voltak; karácsonykor megtartották az eljegyzést. A család nyárra tervezte az esküvőt, de a fiatalok titokban össze akartak házasodni már tavasszal, Budapesten. Csak Bélust avatták be elhatározásukba

   Bélus sokszor volt egyedül. Ilyenkor a vázlatkönyvét hónaalá szorította, mint régen. Keresett témát, és rajzolt. Két mappája volt. Az egyikben azokat a rajzokat gyűjtötte, amelyeket a fél év végén leadta a rajzi tanszéken. A másikban azok a rajzai voltak, amelyekhez szabadon választott témát. Ezekkel időnként felkeresett egy-egy diákotthont vagy intézményt, és megvételre ajánlotta. Havonta 8-at, 10-et eladott, darabonként 50-100 Ft-ért. Ez, nagyon jó jövedelem kiegészítő lett számára, hiszen, az ösztöndíja 400Ft körül volt. Sok helyen már ismerősként fogadták:

    -    Itt a kis művész – mondták.

   Ez nagy örömmel töltötte el, mert gyermekkorát jutatta eszébe, amikor ugyan így nevezték.

    Néha azonban szükségét érezték a fiúk is, hogy találkozzanak. Csak egymás között tudták őszintén kifejteni nézeteiket; az építészet és a művészetek kapcsolatáról, kölcsönhatásuk, és az emberekre gyakorolt hatásuk szükségességéről, és érvényesüléséről, a múltban és a jelenben. Hasonló nagy ívű gondolatokat elemeztek. Ilyenkor óhatatlanul a politika mezejére is tévedtek Az 1950-es évek elejének szocreál stílusa nem illeszkedett az ő elgondolásukba, s erről nem is volt vita közöttük; ezt egyértelműen elvetették. Erről azonban az egyetemen nem esett szó, de nem is volt ajánlatos beszélni róla, hiszen, az a szocialista ideológiával való szembe kerülésnek minősült volna. A barátokat is nagyon meg kellett ahhoz válogatni, hogy ilyen téma vita tárgya legyen. Nem nagyobb „bűnért” is vitt el már a fekete kocsi embereket titokban, éjjel, otthonról. Így, ezt a témát kerülték.

   Tavasszal, amikor a jó idő beköszöntött, inkább kimentek a szabadba vagy sportoltak.

   Bélus már számolgatta, először a hónapokat, majd a heteket; mikor lesz vége az évnek, az Anni érettségijének, és mikor tudják meg, hogy felvették-e Annit az ELTE Művészettörténet Szakára.

    -   Akkor, minden másként lesz! – álmodozott Bélus.

   Hamar eltelt a félév, vizsgái kitűnően sikerültek. A bizonytalanságokat leküzdte, magára talált.

   Sanyi és Helga májusban, titokban összeházasodott, de utólag azért megmondták a szülőknek, akik nem haragudtak meg, de azt kijelentették, hogy csak akkor adják meg a teljes támogatásukat, ha nyáron megtartják az egyházi esküvőt, és hatalmas lagzit csapnak. Ez, ugyanis, a papának, Sopron híres és gazdag ügyvédjének, Hódi Györgynek volt fontos társadalmi esemény. Ahová a város elitjét meghívhatja. A papa előre megmondta a lányának, hogy házassága után, elegáns, kényelmes lakást fog nekik bérelni.

  Sanyi, Bélust azért avatta be időben terveikbe, hogy ne érje váratlanul, mikor kiköltözik a lakásból.

  -  Bélus, nem haragszol meg, ugye? Tudod, hogy én a vizsgák után kiköltözöm a lakásból; mit akarsz tenni?           

 Ez természetes. De én megszerettem ezt a lakást, nem szívesen költöznék ki. Beszélek a háziakkal, hátha engednek a lakbérből – válaszolta.

 Szerencsére a házaspár is megkedvelte Bélust, aki mindkettőjükről készített egy portrét. Ezért csak csekély mértékben emelték meg a lakás bérét, amit még Bélus ki tud fizetni. A nyári két hónapra nem is kértek bérleti díjat, és ki sem kellett költöznie.

 ...

   Sanyiék a szünidő első hetében tartották meg az esküvőt. A szülők mindent előkészítettek. Nagyon flancos esküvő volt, rengeteg vendéggel. Sopron színe-java ott volt. A Budapesti barátokat is kivétel nélkül, meghívták. Mindenki el is jött. Ott volt a gyönyörű Sára is. Sanyi megkülönböztetett figyelemmel köszöntötte, aminek Helga nem nagyon örült, de nem mutatta. A fiatal pár az esküvő után, hamarosan ott hagyta a násznépet. A bulgár tengerpartra mentek nászútra. Természetesen, minden költséget a Hódi papa fizetett.

...   

   Július közepén Anni értesítést kapott az ELTE tanulmányi osztályától. Türelmetlenül, szinte feltépte a levelet. Mikor elolvasta, mintha hideg vízzel, váratlanul arcul öntötték volna, úgy elnémult, utána berohant a szobájába, és hangosan zokogott. A levélben ugyanis közölték, hogy helyhiány miatt nem vették fel az egyetemre. 

   

    Szerdai nap volt. Bélus, ilyenkor szokott átmenni hozzájuk. Annus nénitől tudta meg a rossz hírt, ami őt is váratlanul ért. Szerette volna megvigasztalni Annit, ő azonban mióta megtudta a hírt, és berohant a szobába egyfolytában sírt, senkivel sem akart beszélni, még vele sem. Kénytelen volt hazamenni.

  ...   

   Sajnos a szünidőnek hamar vége lett. Bélus megígérte Anninak, hogy legalább egyszer minden hónapban hazautazik. Most egyedül utazott Pestre. Egyedül volt a lakásban. Két hónappal ez előtt még nem erre számított. Sanyi elköltözése még nem jelentett volna komoly hiányt, azzal a tudattal, hogy majd Annival sokat lehetnek együtt. Most minden másként alakult, s ez őt is lehangolta.

   Mikor már majdnem kezdte magát sajnálni, megcsörrent a telefon. Sanyi telefonja mindig jókor szólal meg. Ő és Helga már egy hete felutaztak Pestre. Az új hűvösvölgyi lakásukat tették rendbe. Most azért telefonált Bélusnak, hogy meghívja a szombati, nagy lakásavató bulira. Mindenkinek küldtek írásos meghívót is, mert az, Hódiéknál úgy illik.

   Kétségtelen; Sanyi jól házasodott, de Helgát szerelemből vette el, nem azért, mert a szülei jómódúak. Sőt kicsit zavarta már a nagy felhajtás. Nem akarta azt a látszatot kelteni, hogy lekötelezettje Helgának, azért néha úgy viselkedett, mintha más lányok is érdekelnék. Helga ugyan féltékeny természetű, de tudta, hogy Sanyi nem csalná meg. Sőt egy kicsit büszke is volt férjére, aki minden lánynak tetszik.

   Jól kezdődött a tanév. A kerti parti, a lakásavató fergetegesen sikerült. A barátságok még szorosabbá váltak. Sanyi továbbra is kitüntette figyelmével a gyönyörű Sárát, de ezt csak Sárával szemben tehette meg, akiről tudta, hogy okos lány, aki felismerte, hogy a kettőjük között kialakult cinkosság, egy izgalmas játék, de veszélytelen. Sára tudta, hogy Helga nem érezheti fölényben magát, és azt is, hogy Sanyinak éppen ez volt a célja, és ő ebben segítségére volt.

  Bélusnak az első év nagyon tanulságos volt. Vétett hibákat, de megtanulta: mit kell tennie, hogy ne ismétlődjenek meg azok. A második évben már céltudatosabban irányítja az életét.

 Elhatározta az angol nyelv tökéletes elsajátítását, aminek szükségességére édesapja többször felhívta a figyelmét. A Műszaki Egyetem idegen nyelv oktatásában, ebben az időben csak az orosz nyelv szerepelt. A Tudomány Egyetemen volt angol nyelvi képzés. Ezért Bélus megkeresett egy angol szakos hallgatót, akitől órákat vett, és a tananyaggal lépést tartva haladt előbbre.

    Ha volt egy kis szabadideje megkérdezte Petit vagy Bencét:

    -      Fiúk, nem jöttök velem a könyvtárba?

    -    Nagyon  jó  ötlet. Én megyek. Te is jössz Bence?

    -    Naná, hogy  megyek.   

   Főként az angol nyelvű építészeti folyóiratokat tanulmányozták. Ezzel a fejlett, nyugati országok építészetét megismerték, és az angol nyelvet is gyakorolhatták. Ezt, hetenként többször megismételték.

    Jó kis együttest alkottak ők hárman; Bence tudott legjobban angolul, Peti kommunikációs képességével a könyvtáros hölgyeknél elérte, hogy a legfrissebb folyóiratokat is megnézhették. Bélus villám gyorsan leskiccelte az érdekesebb épületeket.

    A könyvtárban nem beszélgethettek, nem cserélhettek véleményt, mert másokat zavartak. Ezért, Peti legközelebb akcióba lendült. Szép bókokkal illette a könyvtáros hölgyikét:

    -   Rózsát a legszebbik rózsaszálnak – súgta a fülébe, és egy szál piros rózsát nyújtott át neki.

    -   Nana Petike, maga akar valamit tőlem!

   -   Ugyan már Icuka, maga rózsa nélkül is nagyon kedves volt hozzánk, most  is biztosan segít nekünk, és néhány napra elvihetjük a folyóiratokat, s így nem zavarjuk a többieket.

   -  Rendben van fiúk, de időben hozzák vissza, mert én kikapok a főnökömtől – mondta, de azért még néhányszor kölcsön adta a folyóiratokat.

     Aztán ennek hamarosan véget kellett vetni. Az történt ugyanis, hogy tankörben a tanársegéd, az ókori építészet csodáit vetítette, és a fiúk megkérték, hogy óra után vetíthessenek a folyóiratból is. Ezzel nagy sikert arattak a többiek körében. A hír másokhoz is eljutott, s legközelebb, mikor megismételték, már mások is eljöttek. A kis terem zsúfolásig megtelt. A baj éppen ebből keletkezet; hogy-hogy nem, a vezetőség is megtudta.

     Másnap a három fiút behívták a tanulmányi osztályra. A fiúknak volt egy olyan érzésük, hogy nem fogják megdicsérni őket. Megbeszélték előre, hogy a heves vérmérsékletű Peti, minél kevesebbet beszéljen. Bence a legdiplomatikusabb, és nem utolsó sorban egy híres orvos professzornak a fia; válaszoljon ő a kérdésekre.

    Számukra egy ismeretlen férfi fogadta őket.

   -  Maguk szoktak vetíteni a tankörükben másoknak is, tantervben nem szereplő témákat? – kérdezte, de mielőtt Bence válaszolni akart, továbbfolytatta.

  -  Mi szeretjük, ha a hallgatók ismereteiket bővíteni akarják, és azt másoknak is átadják Ám, a mi tantervünket összeállító Elvtársak a legnagyobb gonddal állítják össze, egy-egy évfolyam tananyagát. Vagy, fiatal emberek, maguk nem így látják?

    Bencét ismételten nem hagyta válaszolni – folytatta.

   -   Mi nem tartjuk szerencsés dolognak, megzavarni a hallgatók gondolkozását - szakember jelenléte nélkül -, a kapitalista ideológia szempontjainak megfelelő építészeti irányzat megismertetésével – mondta a Párt és a DISZ-ben tevékenyen résztvevők szokásos stílusában; többes számban.

   -   De van itt még más probléma is. Maguk, fiaim meg szegték az egyetem szabályzatát; mivel sem a tanulmányi osztálynak, sem az Ifjúsági Szervezetnek nem jelentették be a szervezést. 

   A fiúk már alig álltak a lábukon. Már szürke köd borította el az agyukat, csak a józanész tartotta vissza őket attól, hogy neki ne menjenek ennek a korlátolt egyénnek. Akinek viszont éppen az volt a célja, hogy a húrt a végsőkig feszítse. A fiúk megérezték ezt: - Ennek a fele se tréfa!  - gondolták.

   Bence nem hagyta tovább, hogy ne válaszolhasson. Nyugodtan, de nagyon határozottan közölte:

   -  Legyen szíves megengedni, hogy közöljem: Határozottan kijelentem, hogy egyáltalán nem volt szándékunkban előadást tartani, sem kapitalista ideológiával megzavarni a társainkat. Sőt, ellenkezőleg, feltűnt nekünk, hogy a nyugati építészet mennyire idegen a szocialista realizmustól; egyáltalán nem emberbarát, és pazarló. Ezt el is mondtuk. Azt is kijelenthetem mindnyájunk nevében, hogy eszünkbe sem jutna előadást szervezni, és ezért nem is jelentettük        

   Bence szavaira Peti és Bélus is élénken bólogatott, és Bence folytatta:

  -  Azt sem tudjuk, hogy ki híresztelte el, s ez által hívás nélkül jöttek társaink, akik szintén nem tudhatták, hogy ez nincs meg szervezve, s ezzel nekünk okoznak kellemetlenséget.

   -   Mi, az idegen nyelvet akarjuk gyakorolni – szólalt meg Bélus is.

   Láthatólag meglepte az Elvtársat Bence határozott fellépése, nem is nagyon akarta firtatni ki volt a besúgó.

   -  Rendben van. Elfogadom a magyarázatukat. Látom, tudják, hogy akaratuk ellenére ugyan, de helytelenül cselekedtek. Nem kezdeményezek fegyelmi eljárást, mert maguk okosak és kiváló tanulók, de vegyék ezt a beszélgetést jó indulatú figyelmeztetésnek. Ígérjék meg; hogy a jövőben tartózkodnak hasonló tevékenységektől.

   -    Megígérjük – mondták kórusban.     

   -    Most, elmehetnek – fejezte be végre, az Elvtárs.

  A fiúk megilletődve hagyták el a termet. Percekig némán haladtak egymás mellett. Végül Peti szólalt meg:

    -   Öregem, nagyot alakítottál. Honnan van neked ilyen dumád?

   -   Ja, akinek nyakán van a kötél, az nem rúgja ki maga alól a sámlit. Ezt most megúsztuk, talán. De azt mondom; a többieknek csak néhány szóval mondjunk el a történteket.

   -  Nekünk viszont beszélni kellene róla, de nem az egyetemen. Gyertek el hozzám délután, mondjuk 6 órára, de lehetőleg ne tudjon róla senki – mondta Bélus.

     -    Én ott leszek – mondta Peti.

   -  Én is megyek, magammal vihetem Katinkát? – kérdezte Bence. - Randink lenne, de tudjátok, hogy ő megbízható és nem fecseg.

     -    Gyertek csak nyugodtan együtt – Katinkát jól ismerjük.

   Mikor visszaértek a tanterembe, a tankör-társak kérdően néztek rájuk. Peti már nem bírta a beszélési kényszerét visszatartani, kicsit ironikusan, de okosan elégítette ki, a  kérdő   tekintetű  társai  kíváncsiságát.

  Semmi vész, fiúk. Csak megtudtuk, hogy hiba volt, engedély és hozzáértő jelenléte nélkül az egyetemi tananyagban nem szereplő témával megzavarni társainkat. Mi megígértük, hogy többet nem fordul elő.

    Egy kis morgás volt hallható, de senki nem szólt semmit. Bélusék  sem  foglalkoztak tovább az esettel.

  Bélus, még aznap visszavitte a folyóiratokat a könyvtárba. Közölte Icukával, a könyvtárossal, hogy egy darabig nem fogják kikérni a folyóiratokat.                        

  Délután, ahogyan megbeszélték, barátai megérkeztek. Peti, alighogy betette a lábát az ajtón, máris hangot adott felháborodásának a történtek miatt.

  -  Csak az idióta nem látja, hogy nálunk kemény, szovjet mintájú diktatúra van, ahol a test és a szellem szabadságát egyaránt gúzsba kötik.

   Peti türelmetlen és lobbanékony volt, ellentétben a barátaival. Bélus és Bence polgári nevelésben részesült, aminek egyik fő jellemzője az emberi tartás, a nyugalom megőrzése, és a hit, hogy észérvekkel lehet győzni. Peti olyan családi környezetben nőtt fel, ahol a társadalom minden rétege érdekének védelmét egyaránt szem előtt tartották. Papája szerkesztő, egy lapkiadónál dolgozik, s mindenről tájékozott. Angyalföldön laknak, látja a munkások életét, a szülei révén pedig, akik vidéken gazdálkodók, erősen kötődik a parasztsághoz. Mégis, ez a három, különböző származású fiú nagyon jól tolerálta egymás véleményét. 

   -    Lassíts egy kicsit Petikém. A falnak is füle van – csitította Bélus.

  -  Mondjátok el már nekem is végre, miről van szó? – jegyezte meg Katinka. 

    -   Üljünk asztalhoz, majd tea közben elmeséljük.

    Még le sem ültek az asztalhoz, csöngettek a bejárati ajtón.

   -   Vársz valakit? – kérdezte Bence.

  - Én ugyan senkit! Úgyhogy jobb, ha bementek a kis- szobába  -  mondta  Bélus, és ment ajtót nyitni.

   -  Szevasz  Jancsi! Hát te, honnan tudod a címemet?

  -  A kollégiumban Petit kerestem, de nem volt otthon, gondoltam, hogy itt van nálad. De úgy látom nincs itt - mondta, és egy lépést tett a nyitott ajtó felé.

   -    A címedet az egyik srác adta meg.

   -    Miben lehetek én a segítségedre? 

   -    Szeretném elkérni, és megnézni a folyóiratokat.

 A többiek a kis szobában mindent hallottak. Hangról felismerték társukat, és feltételezték; lehet, hogy ő volt, aki beárulta őket. - Akkor nehéz lesz elküldeni – jegyezte meg valaki. Ezért azt gondolták ki; Katinka, mintha Bélus vendége lenne, türelmetlenül hívja be a kisszobába.

    -     Mikor jössz már Bélus? Meddig várjak még rád?

 - Rögtön jövök szívem - szólt oda Katinkának, aki közben, fürdőköpenyben, félig kilépett az ajtón.

  - Bocsánatot kérek, nem tudtam, hogy vendéged van – mondta zavartan Jancsi. – Nem is zavarlak tovább - mondta, és már indult is kifelé.

  -   Nem történt semmi, de sajnálom, hogy idefáradtál, mert folyóiratot nem tudok adni. De a könyvtárban megtalálod, mert mind egy szálig visszavittem.

  Jancsi, ekkor már kint volt az ajtón és megszégyenülve rohant le a lépcsőn.

   A többiek hahotázva jöttek át a másik szobába.

 Teázás közben már nyugodtan beszélgettek. Bélus Katinkának elmesélte a történetet, hogy megtudja végre, miért is vállalta ezt a beugró szerepet.

   -   Azt  hiszem, megvan  a   tettes – mondta Peti.

  -  De ez azt is jelenti, hogy nem szálltak le rólunk, tehát jó lesz ébernek lennünk, mert ezek a bolhából is elefántot  csinálnak  -  jegyezte meg Bence.

 ...

    Mikor a barátai elmentek, Bélus nagyon magányosnak érezte magát. Nem tudta mihez kezdjen. Álmatlanul forgolódott az ágyában, mire végre elaludt. Reggel aztán későn ébredt fel, s így késve érkezett az első előadásra. A terem hátsó sorába ült le. Rettenetesen unatkozott, arra gondolt, hogy a következő, dögunalom, anyagtan előadást képtelen lesz végighallgatni. Hirtelen, eszébe jutott; hétvégére sincs semmi programja: legokosabb tehát, amit tehet, hogy hazautazik Sopronba.

    A szünetben, éppen csak üdvözölte a barátait.

   -  Ma, képtelen vagyok bármire is figyelni, azért, úgy döntöttem, hogy most, rögtön elmegyek; veszem a kalapomat és hazautazom. Hétfőn, majd találkozunk. Csau, csau! – mondta, és már el is viharzott.

... 

        Bélus már kora délután hazaérkezett. A lakásuk ajtaján csengetett, hogy hirtelen megjelenése ne legyen olyan meglepő a családnak. Ám, váratlan megjelenésével nem csak meglepte, hanem rendesen megijesztette a családot, hiszen két hét múlva már kezdődik a karácsonyi szünidő.

     Az  édesanyja,  kétségbeesve  mondta:

   -   Szervusz fiam! Mi történt?  Csak nem vagy beteg?

   -   Az Egyetemen van valami probléma? – kérdezte az apa. 

    Csak a hugica örült önfeledten, és a bátyja nyakába ugrott.

  Nyugodjatok meg, nincs semmi bajom, csak egyedül voltam, és szükségét éreztem, hogy valakivel beszélgessek.

    Persze, a tanár úr, rögtön átlátott a fián.

  -   Ha még az előadásokról is eljött, csak hogy beszélgethessen, akkor, biztos jó oka volt rá – gondolta, de nem mondta, hogy ne keltsen pánikot. A fia, majd elmondja, amikor jónak látja.

...

   -   Sanyi hiányzik, ugye? Mióta megházasodott, azért szoktatok néha találkozni? – kérdezte az anya.

   -   Rendszeresen találkozunk, de csak ritkán. Tudjátok, ők mozgalmas társadalmi életet élnek.

   -  A többi barátoddal megvan a jó kapcsolatod? Mert az, nagyon fontos – mondta az apa.

  -   Persze, nagyon jó baráti társaságunk van. Sokszor találkozunk, még hétvégeken is. Petivel és Bencével, szinte egésznap együtt vagyunk, nagyon jól megértjük, és ismerjük egymás gondolatát is. Együtt járunk a könyvtárba, véleményt cserélünk.  Sajnos a napokban éppen ebből lett egy kis problémánk.

   -   Hogy-hogy? Mi történt? – kérdezte a papa, aki most már pontosan tudta, hogy ez az a téma, ami arra ösztönözte Bélust, hogy hazajöjjön, és elmondhassa.

 -  Valami kellemetlenség ért benneteket? Mondd el nyugodtan, s meglátod megkönnyebbülsz. Talán még tudunk jó tanácsot is adni.

  Bélus tényleg erre a pillanatra várt, és kezdte mondani az esetet, szóról-szóra úgy, ahogyan történt. 

   -   Jaj fiam, csak nem lesz ebből valami bajotok – siránkozott az anya.

  -   Nyugodj meg mama nem lesz ebből semmi baja a fiúknak. Úgy látom, mind a hármuknak helyén van az esze. Nagyon jól megoldottátok a helyzetet – fordult a fia felé a tanár úr. De ajánlatos lesz óvatosabbnak lenni, s akkor mindenki megfeledkezik az esetről.

   Bélust teljesen megnyugtatták édesapja szavai. Már tudott felnőttként viselkedni, de még szüksége volt arra, hogy valaki erősítse hitét, cselekedetei helyességében.

 ...

   Bélust, mintha kicserélték volna, úgy ment vissza az egyetemre. Vidám volt, és magabiztos. Peti, viccesen meg is kérdezte:

    -    Mi van pajtikám? Jól sikerült a randevúd?

   -   Szép a világ, és egyre szebb lesz, hidd el nekem barátom! – mondta meggyőződéssel.

  ...                    

        Bélus minden tervét maradéktalanul teljesítette. December 23-án kora délután már Sopronban köszöntötte szüleit és húgát, de ahogyan azt máskor is szokta, rögtön átment Annihoz.  Tudta, hogy a karácsonyi ünnepeket nem tölthetik együtt, mert az, családi ünnep; hozzájuk és Anniékhoz is a rokonság jön vendégségbe.

  Átadta Anninak az eladott rajzainak árából vásárolt, karácsonyi ajándékot, a gyönyörű zöld szemével harmonizáló, kékes-zöldes színben játszódó, tisztaselyem stólát. Nagyon boldogok voltak. Összebújtak, és késő estig beszélgettek.

   ...

      Másnap reggel a család együtt ment a karácsonyi istentiszteletre.

 ... 

    Január 4-re tette az első vizsgáját, 2-án visszautazott Pestre. Ez után minden energiáját a tanulásba fektette. Jó jegyeket akart szerezni a vizsgákon. Szüksége volt az ösztöndíjra, mert kétségessé vált, hogy a jövőben tudja fizetni a lakbért. Ha nem, akkor el kell költöznie, vagy meg kell osztani a lakást egy másik diáktársával. Amit nem akart, mert remélte, és várta, hogy ősszel Anni is Budapestre költözik, és akkor, nyugodtan találkozhatnak nála. 

    Mostanában a barátok sem jöttek össze. De Sanyi megígérte; amint a vizsgaidőszaknak vége lesz, szerveznek egy nagy farsangi bulit.

    Miután mindenki levizsgázott, Sanyi és Helga teljesítette az ígéretét. A buli jól sikerült, de korán sem volt olyan bensőséges a hangulat, mint tavaly, Bencééknél. Határtalan jókedvre nem volt okuk.

   Bár a diákok viszonylagos nyugalomban éltek, nem nagyon politizáltak, véleményüket legmarkánsabban azzal fejezték ki, hogy az ifjúsági szervezetekben nem nagyon tevékenykedtek, de közvetve ők is részesei voltak a politikai eseményeknek.

       Az 1950-es évek elején a magyar emberek lelkében teljes káosz uralkodott; kinek ezért, kinek azért. Közvetve, vagy közvetlenül, az egyetemistákhoz is eljutottak az egyre  aggasztóbb  intézkedésekről, jelenségekről szóló hírek.

      A rádió éjjel-nappal Rákosi erőszakos, népbutító szónoklatait közvetítette. Miközben a munkásosztály hatalmát hirdette, hogy megnyerje támogatásukat – sok esetben nem is eredménytelenül -, ugyanakkor mérhetetlenül kizsákmányolta a dolgozókat. A sztahanovista mozgalom leple alatt 200%-os teljesítésre biztatta a munkásokat, melyért cserében a nevük kikerült a dicsőségtáblára, vagy, jobb esetben egy meleg kézfogás és egy plecsni volt a jutalom. S ez a megszédített tömeg még meg is hálálta; percekig tartó vastapssal, „Éljen Rákosi!”, „Éljen Sztálin!”, „Éljen a Párt!” jelszavak hangoztatásával dicsőítette, vagy félelmében mutatta hűségét.

    Az értelmiség teljesen reményét vesztetté vált.

   A magyarnépnek ebben a kautikus lelki állapotában - majdnem március idusán -, érkezett meg az éteren keresztül, hazánkba és a világba,  a  hír:

  1953 márc. 5-én 11 ó 50’ - kor meghalt a „nagyvezér”, Joszif  Visszarionovics  Sztálin.

   Az emberek különbözőképpen reagáltak: Voltak, akik hisztérikus zokogásban törtek ki. Az emberek többsége, a világ nagy része azonban fellélegzett a kegyetlen szovjet diktátor, a fél világ ura halálának hírére. A Zólyomi család minden bizonnyal.    

    Rákosi legfőbb támogatója nincs többé, ez némi reménnyel kecsegtet. Lélegzethez jut-e Magyarország? - ez a kérdés foglalkoztatta  nagyon sok ember ki nem mondható gondolatát.

   Már kora reggel minden középületen, de a legtöbb lakóépületen is lobog a fekete és a Sztálin képét ábrázoló zászló. Az utcák kiürültek. Az emberek csak halkan beszélgettek; kitudja, nincs-e a közelükben egy besúgó? Mindenki várakozó álláspontra helyezkedett.

     Két héttel az események után a legjobb barátok Bélusnál összejöttek egy kis beszélgetésre.

     -   Mit gondoltok? A nagy szovjet Generalisszimusz halála után nálunk lesznek jelentős változások a politikába? – tette fel az első kérdést Peti.

 ...

    Bence szerint a kérdés az:  

  -   Kit jelölnek a szovjetek a májusi választásra? Mit akarnak tőle?

 -  És akkor ki fog derülni, hogyan alakul Magyarország jövője a következő évek alatt – állapította meg Bence.

 ...       

  Az egyetemistáknak az évvége felé megsokasodnak a feladatai, különösképpen az építészeknek. Ilyenkor van a rajzok beadásának határideje. Bélusnak most mintha megsokszorozódott volna az ereje, úgy dolgozott. Minden feladatát, rajzát időben leadta, jóval a vizsga időszak kezdete előtt. Így volt ezzel a többi fiú is.

   Közben májusban megvolt a parlamenti választás. Sejteni lehetett, hogy milyen változások lesznek a politikában. Most hirtelen politizálni kezdtek az emberek.

  A fiúk is figyelték a fejleményeket, és ahogyan korábban megállapodtak, még a vizsgák előtt újra összejöttek.       .

      Utolsóként Peti érkezett, de nem egyedül; Dórit hozta magával. 

  - Szervusz Bélus! – köszöntötték, amikor ajtót nyitott, s aki meglepetésében köszönni is elfelejtett.

    -    Hát ti, hogyan kerültök ide, együtt? – kérdezte elámulva.

     -   Majd elmondjuk, ha beengedsz.

  -  Gyertek! Gyertek! A többiek már itt vannak, igen meg lesznek lepődve ők is, és ment előre hozzájuk.

    -   Fogadom, nem találjátok ki; kit hozott magával Peti? – kérdezte, és máris előre engedte Dórit.

     Ez hatásos volt. Egyszerre kiáltottak fel:

    -   Dóri! Te itt? Ez hogyan lehetséges? Hogyan találkoztál Petivel? – kérdezték, és várták a választ.

    A tavalyi farsangi bulin, ugyan Peti már pedzette, hogy ő tudja, de nem árulta el. Most azonban elmondott mindent:  

  -  Én Dórit eltűnése után, titokban felkutattam, és megtudtam: édesapját, aki nyilvánosan szidta Rákosit, izgatás vádjával letartóztatták, és lecsukták. Dóri ezért ment haza édesanyjához, és tartotta titokban. Ez után mi titokban találkoztunk. Nekem sikerült nehezen rávennem, hogy folytassa tanulmányait. Ebben a félévben már az Egyetemen, az évfolyam  II félévének hallgatója.                      

   -    Peti, miért nem szóltál nekünk is?  - kérdezték.

  -  Eddig, én nem akartam – mondta Dóri -, de most, amikor Rákosi helyett Nagy Imrét választották miniszterelnöknek, és első intézkedései között amnesztiát adott a politikai foglyok nagy részének; édesapám kiszabadult a börtönből. Már nincs mitől tartani.

...

 -   Amit Dóri mondott, az, jó előjel a jövőt illetően. Nem gondoljátok?

  ... 

  -   Ezt meg kell ünnepelni! - lelkesedett Bélus -. Van egy üveg  pezsgőm  – mondta, és kiment a konyhába.

   -   Segíthetek?  - szólt utána Dóri, és követte Bélust.

  Bélus kért néhány poharat a házinénitől, azt kezdte mosogatni, Dóri készített néhány szendvicset, s közben beszélgettek. 

  -    Hogy vagy Bélus, és hogy van Anni? – kérdezte Dóri.

   -   Köszönöm! Jól vagyok, és Anni is nagyon jól megvan. Nem könnyen, de megbékült. Ő, nagyon szeretetre méltó lány, és hűségesen vár rám – mondta, és folytatta.

   -    Enged meg, hogy én is kérdezzek tőled valamit!

   -   Utolsó találkozásunkkor először nagyon dühös voltam rád. Aztán, magam sem tudom, hogyan történhetett; együtt töltöttünk néhány különleges napot. Te ennek ellenére, egy szót sem szóltál a problémádról, sőt, szó nélkül eltűntél. Mondd meg nekem! Miért tetted ezt? 

   -    Ennek nagyon egyszerű oka van. Nagyon szerelmes voltam beléd. De tudtam, bármi is történt kötöttünk, te csak Annit szereted. Nem akartam bonyodalmat, és azt sem, hogy téged is terheljelek az én gondjaimmal, pedig azzal a céllal kerestelek meg. A történtek után azonban azt láttam a legjobb megoldásnak, ha radikálisan, véget vetek kapcsolatunknak – adta meg a választ Dóri.

   -  S arra nem gondoltál, hogy nekem lelkiismeret furdalást okozol? Mennyire aggódtam, mire sikerült megtudnom, hogy mi történt veled – mondta kicsit szemrehányóan Bélus -, mert, be kell vallanom, te is hatással voltál rám; az érzékenységed, és ugyanakkor a határozottságod magával ragadott. S most, hogy megjelentél… - talán fojtatta volna a vallomását, de Peti megjelent  a  konyhaajtóban, és  kérdezte:

    -    Meddig várjunk még a pezsgőre? Szomjazunk.

  -  Dóri készített néhány szendvicset. Én meg a házinénitől kértem néhány poharat; a pezsgőt, mégsem ihatjuk bögréből – magyarázkodott Bélus.

     -   Segíthetek én is, valamit? – ajánlkozott Peti.

    -    Ha már itt vagy, vidd a pezsgőt, a fiókban találsz dugóhúzót. Dóri, te meg légy szíves bevinni a szendvicseket. Én meg viszem a poharakat.

  -  Koccitsunk: egészségünkre! És egy jobb Magyarországért! – mondták a fiúk, kórusban, mikor megemelték a pezsgővel teli poharukat.

   Míg iszogatták a pezsgőt, beszélgettek még egy ideig, most már főként egyetemi dolgokról.

   Nem nagyon szerettek ők politizálni, csak elkerülhetetlen esetben. A következő két évben, 1953-55 között, Nagy Imre miniszterelnöksége alatt, amikor a politikai helyzetben némi javulás volt tapasztalható, a fiúk hanyagolták a politizálást. Szívesebben beszélgettek szakmai dolgokról, és élték az életüket.

  Dóri és Bélus közötti kapcsolat szála elvarratlan maradt, de mindketten arra törekedtek, hogy ne maradjanak kettesben. Titkukat azonban megőrizték mindörökre.  

Oldal: "Mint falevelek a szélben"regény: Barátság
Nagyné(N.) Diviki Emma honlapja, www.divikie.hupont.hu - © 2008 - 2024 - divikie.hupont.hu

A HuPont.hu weblapszerkesztő. A honlapkészítés nem jelent akadályt: Honlapkészítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat