Nagyné Diviki Emma:"Távoli harangszó".Az én fényes alagutam a XX. századon át I. kötet

Visszaemlékezésem I kötete 2008-ban jelent meg (www.adlibrum.hu/ Nagyne-Diviki-Emma)

 

N. Diviki Emma: Távoli harangszó 1490 Ft (€5

 ELŐSZÓ

   Azt mondják, hogy az ember a halála előtti utolsó pillanatban egy fényes alagútban száguld, s közben az egész élete lepereg a szeme előtt.

     Igaz, vagy nem, nem tudom. Az utolsó pillanat után ritkán van visszatérés az életbe. De talán mégis volt valaha, valaki, aki miután látta a fényes alagutat, nem távozott örökre és igazolta létezését.

     Miközben azonban várjuk a csodát, nem vesszük észre, hogy benne élünk. Mindenkinek van egy fényes alagútja, s ez maga az élet, amin végig kell menni. Ami valójában egy pillanat a világmindenséghez képest.

     Nem kell tehát várni az utolsó pillanatig, hogy meglássuk. Elegendő emlékeinkben időutazást tenni.

     Míg fiatal az ember a jövőbe néz, felejti a múltat, de egy idő után megtorpan. Nem a jövőt kutatja. Egyre gyakrabban megelevenednek a múlt emlékei. Kire előbb, kire utóbb rátör a vágy, hogy számot vessen életével.

     Ezt tettem én is. Már jó néhány éve fel-fel villantak a múlt pillanatai, az ehhez kapcsolódó jó vagy rossz érzésekkel, melyek sokszor erőt adtak a nehézségek legyűréséhez.

     70-ik évemhez közeledve döbbentem rá, hogy a pillanatok végleg elszállnak, ami még megvan meg kell örökíteni. Így született meg az én fényes alagutam.

      Életem egyedi sors. Sok-sok millió ember közül egy ember élete a XX. Századból, a XXI. Század küszöbén átlépve.

Életem egyes szakaszai egybe esnek a század egyes történelmi szakaszaival. Éltem már a II. világháború előtt, a háború sem kerülte el sorsomat. Tanulóként éltem át a Rákosi rendszert. Egyetemistaként jelen voltam az 1956-os forradalom születésénél. Felnőtt életem a Kádár kormány idejével esik egybe. A rendszerváltással szinte egy időben lettem nyugdíjas.

Visszaemlékezésem műfaja nem a klasszikusértelemben vett regény. Életrajzi leírásnak szántam, a XX. Század változó történelmi korszakába ágyazva, mely lényeges tényezője volt életem alakulásának. Másik tényezőt, - mely sorsomat befolyásolta – a családomat ért sorozatos tragédiát is vázolni kívántam. Egy csöppet érzékeltetni akartam az életemben mindig jelen lévő drámaiságot, melyet a fenti tényezők okoztak lelkemben.

     Jelen könyvem életemnek a családi tragédiák árnyékában is boldog gyermekkoráról, valamint a sötét történelmi időszakban is a mindig bizakodó, reményekben töretlen tanulóéveiről szól.

     A felnőtt életem küzdelmekben bővelkedő korszakát, amiből azonban nem hiányoznak a kitartó munkával szerzett szerény sikerek pillanatai, a családi boldogság és az anyaság mindent feledtető érzései sem, könyvem következő kötetében örökítem meg.

     Ami a 70-ik évem után történik velem, annak újra átélését a titokzatos utolsó pillanatra hagyom.

                                                                          A szerző

  Részlet a regényből

 

   GYERMEKÉVEIM

   1936

 1936. február 28-án kezdődik a történetem. Szökőév volt és én készülődtem a világra jönni. Előzőnap mozgolódásommal már jeleztem édesanyámnak, s most nyugodtam vártam a nagy találkozást.

  Három testvérem, a 14 éves Károlyka, a 11 éves Eszterke és az 5 éves Erzsike türelmetlenül kérdezgették:

   -  Mikor lesz már kistestvérként?

   Örömteli, feszült, izgatott várakozásban telt a család egész napja.

   A szüleim és a nagyszüleim együtt laktak a Diviki házban. Diviki Péter nagyapám kisbirtokos volt, ami nem jelentett gazdagságot, de tisztes jólétet.

  A gazdaságot Gergely édesapámmal, fiával együtt vezették. Egy állandó cseléd volt a háznál, a Jani, aki már-már családtagnak számított. A nagy mezőgazdasági munkákra idénymunkásokat alkalmaztak.

   Édesapán a napokban betegeskedett, alhasi fájdalmai voltak, de nem ment az orvoshoz. Így most minden gond a nagyapám vállára nehezedett. Ő azonban okos ember lévén mindig megoldotta nehéz helyzeteket.

 Előző napi rendetlenkedésem után várható volt, hogy másnap megszületek.

  Abban az időben az asszonyok még otthon szültek bábaasszony segítségével.

  A bábaasszony a napokban már többször járt nálunk. Ő pontosan tudta mikor van szükség rá. Ki is érdemelte, hogy a falu 5-6 legfontosabb emberei között tartsák számon. 28-án délután 3 órára ígérte, hogy visszajön hozzánk.

  Otthon nagyanyám mindent előkészített, ami a szüléshez szükséges. Megvetette a szülőágyat hófehér, vasalt, friss illatú ágyneművel. A sparheltben folyton égett a tűz. Platniján a hatalmas, fehér zománcozott fazékban melegedett a víz. Kikészítve a törülközők, a kifertőtlenített mosdótálak és a babakelengye. Reggel óta ömlött a hó, fújt a szél, amit február végén már elég ritkaság. Az alföldön úgy fújja a szél a havat, mint a sivatagban a homokot. Dűnéket hoz létre. Félő volt, hogy az utak járhatatlanokká válnak, és a bába nem érkezik meg időben.

  Füzesgyarmat nagy alföldi község volt – azóta már város. A Bethlen utca, ahol mi laktunk közel a központhoz. A bába a falu végén lakott, ami 2-3 km-re volt tőlünk.

  Ebéd után nagyapán úgy döntött – elhozza a bábát. Odaszólt a Janinak, aki éppen a havat lapátolta a tornácon.

    - Jani a nagykapu előtt lapátold el a havat, hogy ki lehessen nyitni. Aztán fogd be a lovakat a szán elé és hajts a kapuhoz.

   Nem telt bele negyedóra sem, a fogat már készen állt.

  Nagyapám felvette a báránybéléses télikabátját, csizmáját, kucsmáját és egy gyapjútakarót tett a bakra és egyet tartalékba. 3 órára már vissza is érkezett a bábaasszonnyal.

  Mindenki reménykedve várta, hogy még 28-án megszületek és nem 29-én lesz – 4 évenként – a születésnapom.

  Én azonban jobban éreztem magam édesanyám szíve alatt a jó melegben és jelét sem adtam, hogy igyekszem e-világra jönni, ahol olyan zord az idő.

  Az egész család nyugodtan várakozott. A felnőttek halkan beszélgettek, a gyerekek malmoztak. A nagyanyám, aki mindig a könyveket, regényeket bújta, most is behúzódott a belső szobába és a kemence patkáján olvasgatta a Tolnai Világlap „Égőház titka” című folytatásos regényét. Mikor beesteledett vacsorát készített mindenkinek. Ekkor már világos volt, hogy aznap én nem születek meg. A bábaasszony azt javasolta:

   -  Mindenki pihenjen le. A felnőttek közül mindig egy valaki legyen ébren, 2-3 óránként egymást felváltva.

  A gyerekeknek a nagyszülők szobájában vetettek ágyat. Károlyka szívesen befeküdt a kemence és a fal között lévő jó meleg sutba. A leányok az ajtó mögötti ágyba feküdtek mint a ketten. Nagyanyám a megszokott ágyába feküdt és 10 perc múlva már aludt is. Édesanyám nem feküdt be még a szülőágyba. Nem aludt el mélyen, inkább csak szunyókált. A bábaasszony a szobában lévő sezlonyra feküdt le, és hamar el is aludt. A két férfi váltakozva pihent egy-egy órát.

    Éjjel ½ 12 órakor jelentkezett édesanyámnál az első szülési fájdalom. Nagyapám volt ébren. Ekkor még nem ébresztették fel a többieket. Éjfél után ébredt fel a bába és édesapám. Ezután annak rendje-módja szerint sűrűsödtek a szülési fájdalmak. Édesapám a szülőágy mellé ült. Fogta anyám kezét és simogatta.

  - Ne félj Eszterem, hamarosan megszületik a mi kisbabánk – vigasztalta.

  Hajnal felé mikor a szülés megindult a bába asszony kiküldte a férfiakat a szobából meghagyva, legyenek a közelben, ha szükség lesz rájuk majd szól.

   Abban az időben a férjnek nem illett jelen lenni a felesége szülésénél. Közben nagyanyám is felkelt. Megnézte elég meleg-e a víz, minden kéznél van-e. Azután bement, hogy segítsen a bábának.

  Szombat hajnali ½ 6-kor megszülettem. Vsszavonhatatlanul megkezdtem e világi életemet, hangos sírással.

    -  Életrevaló - mondták kint a férfiak.

   Bár még nem tudták, hogy lány vagyok-e, vagy fiú? A bába néni megmosdatott és bepólyázott. Édesanyámat is tisztába tette, aki most boldogan vett maga mellé. Ekkor jöhettek csak be a férfiak a szobába. Akkorra már tudták, hogy lány vagyok. Miközben nagyanyám sürgölődött – forgolódott a szoba és a konyha között a melegvízzel, a nagyapám nem tudta már visszafogni kíváncsiságát. Állandóan kérdezgette nagyanyámat.

    -  Te Julis, mond meg már; fiú lett vagy lány?

    -  Lány – mondta nagyanyám kurtán.

   -  Három a kislány – viccelődött nagyapám és tényleg szívből örültek érkezésemnek.

   Édesapám homlokon csókolta édesanyámat és csak ennyit mondott:

   -   Köszönöm Eszterem!

   Engem magához ölelt a pólyával, mintha érezte volna, hogy rövid időn belül elszakít egymástól bennünket a sors.

   Anyám észrevette apám sápadtságát, és még ő kérdezte:

   -   Gergely maga jól van? - magázta a férjét, mert az úgy illett.

   Reggel az egész család együtt örült a kis Emmának. Nagyapán adta ezt a nevet.

   -  Van már egy Eszter, egy Erzsébet, legyen a harmadik Emma.

  Akkoriban nagy előszeretettel adták ezt a nevet a protestáns családokban.

    Amikor iskolába jártam 5 Emma nevű osztálytársam volt.

   Reggelre amilyen gyorsan jöttek úgy el is vonultak a hófelhők. Kisütött a bágyadt februári nap. Édesapám elhívta az orvost. Ugyanis a bábaasszony addig nem hagyhatta el a szülés helyszínét, míg orvos nem vizsgálta meg a szülőanyát. Mindent rendben talált. A család rövid ideig egyedül maradt. Február 29-ike volt. Ezt a napot nem lehetett anyakönyvezni. Nagyapám döntött. Hétfőn bement az anyakönyvi hivatalba, és bejelentette:

   -   Emma nevű unokám február 28-án megszületett.

   Így lett nekem ettől kezdve egy valós és egy hivatalos születésnapom. A sors nem volt fukar hozzám. Évek múlva lett még egy harmadik születési dátumom is. Ez úgy történt, hogy mikor az első személyi igazolványom lecserélték tévedésből február 27.-ére dátumozták a születésem. Azóta ez a hivatalos. Eleinte nagyon sok bonyodalmat okozott. Pl. Az orvosi rendelőben – ahol már volt kartonom – ha az előző dátumot mondtam nem egyezett a személyi igazolványommal, ha az újat, akkor nem találták a kartonomat. Ilyenkor nagyon furcsán néztek rám. Szemükből kiolvastam gondolatukat.

   -   Még a születése dátumát sem tudja megjegyezni.

  De térjünk vissza a múltba. Az ünnepélyes hangulatot még csak fokozta a templom szépen búgó harangjának megkondulása, mely először hívta istentiszteletre a hívőket.

   Nagyapám templomba járó református volt, sőt a presbiteri testület tagja. Miután megállapította, hogy otthon minden rendben van, felvette ünnepi ruháját és elment a templomba hálát adni Istennek a menye és újszülött unokája egészségéért. Kérve Isten áldását rájuk és családjára.

   A mai ember nem hinné, hogy 70 évvel ezelőtt, amikor még semmilyen hírközlési eszköz nem állt rendelkezésre mégis egy hír pillanatok alatt eljutott az emberekhez. Így történt ez akkor is. Nagyapám a harmadik harangszó előtt néhány perccel már a templom kapujánál volt. Erzsébet néném – édesanyám legidősebb testvére már várta. Híreket akart hallani. Nem volt esemény, amiről ő ne elsők között szerzett volna tudomást.

  -  Péter, megszületett már a gyerek? – kérdezte minden teketória nélkül.

  A választ hallva már sarkon is fordult. A körülötte állóknak még elújságolta, s máris szinte futva elment. Elsőként akarta látni az újszülöttet.

   A hír persze az ő jóvoltából már az Istentiszteletre összegyűlt hívek között rögtön elterjedt. Délután már az egész falu tudomására jutott.

  Kis János tiszteletes is értesülve a hírről, Isten áldását kérte a családra. Erzsébet néném mikor megérkezett hozzánk szokásához híven egy kicsit kritikusan, de nagy szeretettel kezdte mondókáját.

   -   Hogy vagytok? Hallom csak lány lett, pedig elkelt volna már újra egy fiú.

   Neki egy lánya és 3 fia volt. A kisebbiket, a Zsigát alig 1 hónapja szülte meg.

  Alaposan megvizitálta az egész családot. Eszti nénémnek, aki még csak 11 éves volt kiadta a parancsot:

  -   Esztike, te már elég nagy vagy ahhoz, hogy játék helyett a húgodat pesztráld, és segíts anyádnak a háztartásban is.

   Ezután apám felé fordult, mert nem kerülte el tekintetét, hogy milyen sápadt.

  -  Gergely sógor. Úgy látom magát alaposan megviselte lánya születése. Vagy beteg? Menjen orvoshoz! A négy gyereket fel kell nevelnie!

   Ezután gyorsan eltávozott. De délután már újra nálunk volt. Hozott egy nagy tál madártejet, hogy legyen elég anyatej a kisbabának.

   Az elkövetkező napokban egymásnak adták a kilincset a rokonok, ismerősök. Mindenki hozott valamilyen finomságot, ahogyan az akkoriban szokás volt.

 ...

  Néhány napig minden rendjén ment, csak apám fájdalmai nem szűntek. Nem akarta terhelni a családot az ő bajával. Egyik nap azonban rosszul lett. Orvost hívtak, aki megállapította, hogy vakbélgyulladása van. Sürgősen be kell szállítani a gyulai kórházba. Zsuzsa néni, apám nővére kísérte.

  A kórházban súlyos gennyes vakbélgyulladást állapítottak meg és rögtön megoperálták. Zsuzsa néni aznap Gyulán maradt. A kórházban azt mondták; az operáció sikeres volt. Így bizakodva tért haza, megnyugtatta a családot. Harmadnap egy ismerős volt a kórházban rokonát meglátogatni. Apám állapota felől is érdeklődött. Azt mondták, kielégítő.

   Nagyapám is elutazott Gyulára, hogy saját maga győződjön meg apám állapotáról. Sajnos, nem a legjobbakat tapasztalta. Apámnak láza volt, semmit nem evett, gyakran rosszul érezte magát. Apám örült a látogatásnak. Kikérdezte nagyapámat, hogy otthon mi van, de nagyon szomorú volt. Szerette volna már újra megölelni feleségét, gyermekeit. Átadott egy levelet, amit még előző nap megírt. Édesanyámnak szólt. Nagyon szép levél volt. Olyan volt, mint egy búcsúlevél. Megírta, hogy a kislányt mielőbb kereszteljék meg. Azt is közölte, hogy Macsári István komáját szeretné keresztapának. Arra kérte mamámat vigyázzon magára és a gyerekekre. Ezt a levelet édesanyám egész életében magánál tartotta. Én édesanyám halála után, holmija rendezésekor találtam meg a levél egy kis darabkáját szakadozottan, hiányosan.

     Nagyapám hazatérve a kórházból nem mutatta ki szomorúságát. Reménykedett, hogy apám meggyógyul. Március 7-én azonban jött a kórházból egy távirat, melyben közlik, hogy apám elhunyt.

    A hír az egész családot mélyen megrázta. Apám még csak 39 éves volt, anyám 32. Én nem voltam még 2 hetes sem, és félárva lettem. 

 ...

További részletek a honlapomon.

 

 

 

 

 

Oldal: Gyermekéveim, Nagyné Diviki Emma:"Távoli harangszó"c.Visszaemlékezés I. k.
Nagyné(N.) Diviki Emma honlapja, www.divikie.hupont.hu - © 2008 - 2024 - divikie.hupont.hu

A HuPont.hu weblapszerkesztő. A honlapkészítés nem jelent akadályt: Honlapkészítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat