Nagyné(N.) Diviki Emma honlapja

Gyökerek, ágak és levelek. Ismeretek, gondolatok és történetek a közegről, amelyben élek

*Cimváltozás: Az "Elsodort életek"regény új címe: 

                            "Mint falevelek a szélben"

 

 

 

 "Elsodort életek"  Részlet.  

 A részletet, Sopron, a leghűségesebb város, 1921 évi népszavazásának 95. évfordulója tiszteletére közlöm:

                                           *

   A "kis művész". Igy nevezték Bélucit, később Bélust, aki már apró gyermekként magával vitte rajzmappáját, még akkor is, amikor játszani ment a barátaihoz Az iskolában is kitűnt különleges képességével. Sokszor hallotta a dicsérő szót:

-      Belőled egyszer még nagyon híres ember lesz.

      A kis fiú ilyenkor csak mosolygott, és még jobban szorította hóna alatt a rajzait.

    Szép eredményeit nemcsak kivételes tehetségének köszönhette, hanem a szülőktől kapott kiváló, polgári nevelésnek is. Édesapja történelemtanár volt, édesanyja művészettörténetet tanult, mégis, főhivatásként két gyermekük nevelését választotta. Mind ketten büszkék voltak arra, hogy Sopron polgárai, akik részt vehettek a Trianoni-békediktátum után azon a népszavazáson, ahol a soproniak kinyilatkoztatták hőn szeretett városuk és hazájuk iránti hűségüket szavazatukkal, mely arra kényszerítette a nagyhatalmakat, hogy Sopront ne csatolják el Magyarországtól. Gyermekeiket, Bélust és Évi is hazaszeretetre, hitre, becsületre, a munka megbecsülésére és kitartó munkára nevelték. Ilyen családi környezetben nőtt fel a kis Béluci.

      Később a gimnáziumi tanulmányai mellett rajziskolában képezte magát. Egyik nap délután – természetesen a hóna alá szorított rajzmappával – a barátaihoz indult, hogy a belváros gyönyörű épületeiről készítsenek vázlatokat. Mielőtt kilépett volna a ház kapuján, éppen akkor ért haza az édesapja az iskolából, a tőle megszokott „Minden rendben fiam?” üdvözlés helyett, most, egy röpke köszönés után, hatalmas lendülettel berohant a szobába, ahol a táskáját az asztalra dobta, majd a táskából a történelem jegyzeteit kivéve a padlóra szórta, és eszelősen felkiáltott:

     - Miért? Miért nem ismerhetjük a multunkat?

   Ez után a székre rogyott, arcát a tenyerébe süllyesztve, mély hallgatásba merült. A család dermedt csendben figyelte a papát, aki ez ideig visszafogottságáról, önmérséklési képességéről volt ismert. Még soha sem látták így kikelve magából, mint most.

     A néma csendet Róza néni törte meg. Lassan odament férjéhez, gyengéden vállára tette a kezét. És halkan megszólalt:

     -   Nyugodj meg, papa! Semmi sem lehet olyan fontos, ami miatt ennyire felzaklasd magadat.

      -  Tényleg, papa! Mond el, mi történt? Egészen ránk ijesztettél – szólalt meg Bélus is.

  Zólyomi Béla bá, ahogyan a diákok nevezték kedvenc történelemtanárukat, ezek után már a tőle megszokott nyugodt hangnemben, de még mindig kételkedve, hogy igaz lehet-e az, ami vele ma megesett, kezdte elmesélni az iskolában történteket:

      -  Ma, tanítás után, behívott az Igazgató az irodájába. Látszott rajta, hogy egy kicsit zavarban van, nem szívesen tesz eleget a „kötelesség”-ének. Nem is tért rá egyenesen a témára.

      -  Azt tudnod kell Béla, hogy én nagyon tisztellek, nagyon meg vagyok elégedve a munkáddal. Egy főnyereménnyel felér, hogy nálunk tanítasz. Mindig azt mondom, hogy minden tanárnak úgy kellene tanítani, ahogyan te: alaposan, de érdekfeszítően, ami leköti a gyerekek figyelmét. Én még nagyon jól emlékszem a gimnáziumi történelem órákra, amiket te tartottál. Most is hallok olyan visszajelzéseket, hogy a gyerekek a te órádat tartják a legérdekesebbnek, mert olyan, mintha egy izgalmas történetet hallgatnának. Persze, akad olyan is, aki másként értékeli egyes megnyilvánulásodat – így kezdte el mondókáját. 

...                

    -  Ma felkeresett az egyik szülő, az igen befolyásos, Kovács elvtárs, és panaszt tett ellened. Súlyos vádakkal illetett. Azt mondta, hogy te rossz irányba viszed a gyermekek ideológiai fejlődését, a gyermekeket nacionalizmusra serkented.

    S mind ezt arra építette, hogy gyermeke a tegnapi történelem óra után, otthon lelkesen mesélte el, amit az órán hallott arról, hogy a gyönyörű, nagy Magyarország területe, ahová elődeink 1100 éve letelepedtek, miként zsugorodott a Trianoni-béke után harmadává. A magyarnemzet elveszítette a legjelentősebb történelmi városait és az ásványi kincseinek nagy részét. A magyarnép kétharmada úgy veszítette el hazáját, hogy ki sem mozdult onnan.

      -  Ne érts félre Bélám! Én is úgy gondolom, hogy ezt minden magyar gyermeknek tudni kell. A magyar emberek többségének fáj a szíve, ha erre gondol. De egyet tudomásul kell neked is venni! Változnak az idők, az ideológiák. Amit elmondtam vedd úgy, hogy ez egy szóbeli figyelmeztetés, de magunk között szólva, ez legyen  figyelem felhívás a jövőre. Én örülök, ha az esetnek más következménye nem lesz. 

   -  Hát ez történt ma az iskolában. Arra hogy holnap, vagy holnapután, vagy az után mi lehet még, gondolni sem merek – mondta az apa.

    Közben észrevette, hogy Bélus még mindig ugyan ott állt, az ajtóban, mint mikor megérkezett.

   - Látom, készülődsz valahova. Nem akarlak feltartani. Menny csak nyugodtan, minden rendben lesz.

   - A barátaimmal a belvárosba megyünk, a műemlékekről szeretnénk vázlatokat készíteni – mondta el gyorsan, és már kint is volt az ajtón.                                                

   Bélus nem szokott késni. A barátai azt hitték, hogy valami baja történt, ezért egy idő után elindultak a lakásuk felé. Félúton összetalálkoztak.

      - Úgy látjuk, megvan kezed, lábad. Az meg nem nagyon zavart, hogy több mint fél órája vártunk rád? – mondta egy kissé dühösen Sanyi.

    - Bocsánatot kérek! De éppen akkor ért haza édesapám az iskolából, amikor indulni akartam. Nagyon feldúlt volt, még ilyennek sohasem láttam. Meg akartam tudni, hogy mi történt. Nem fogjátok elhinni! A Kovács elvtárs, azért tett panaszt az igazgatónál apám ellen, mert a fia otthon, lelkesedéssel, de felháborodva mesélte el, amit apámtól a történelemórán, a Trianoni békeszerződésről megtudott. Az apja, apámat azzal vádolta, hogy nacionalizmusra serkenti a gyerekeket.  

    -  Ez elképesztő pofátlanság! Mit meg nem engednek még maguknak ezek a …? - mondta Sanyi felháborodva, de nem fejezte be a mondatot. Mostanában a falnak is füle van – villant át a gondolatán.

    Közben beértek a belvárosba. Mindenki választott magának témát.

    Bélus mit is választhatott volna a ma történtek után? Természetesen a Tűz-tornyot, a Fő-tér felé eső részén kialakított Hűség-kapuval, mely a Sopront és környékét Magyarországnak visszaszerző 1921. évi népszavazás emlékét hirdeti. Azóta viselheti Sopron a Civitas Fidelissima, azaz , „ A leghűségesebb város” címet...

     Abban állapodtak meg, hogy egy óra múlva találkoznak. Bélus előbb fejezte be a rajzolást. Rövidesen a másik két barátjuk is megérkezett.                    

     - Ne vesztegessük tovább    az időnket. Mennyünk el valahova szórakozni, vagy ki a sportpályára, de beülhetünk egy moziba is – türelmetlenkedett Dani       

   - Ne haragudjatok, de én most inkább haza megyek. Szeretném tudni; minden rendben van-e otthon.  – mondta Bélus                                              -  Ez csak természetes - hagyta jóvá Sanyi -. mi még kimegyünk a pályára.    ...       

     Otthon mindent rendben talált, csak egy kicsit nagyobb csönd volt, mint máskor. A tanár úr ült az íróasztalnál, és készítette a másnapi óra vázlatát. Senki sem merte a mai nap történteket említeni, de pörögtek az agyakban a gondolatok...

   Zólyomi Béla tanár volt, még pedig jó tanár, aki pszichológiai képességekkel is rendelkezett. Tudta, mi zajlik a családtagok fejében. Tudta azt is, hogy a leghatásosabb terápia a feszültség oldására, ha kibeszélik a problémát. Ezért, vacsora után ő hozta fel a témát:

       -   Átgondoltam a helyzetet, nincs semmi vész. A gyerekek szeretnek, és ez a fontos –  te mondtad Bélus, nagyon helyesen. - Szolidaritást vállalnak velem.  Meglátjátok, ez így lesz – mondta olyan meggyőződéssel az apa, hogy a feszültségnek nyoma sem maradt, senkiben sem.        

    ...

      -   Mit rajzoltál délután fiam? Szeretném látni, megmutatod? Érdeklődött a mama.  

     -  Szívesen. biztos tetszik neked – titokzatoskodott Bélus. Kivette a rajzot a mappából, és jól láthatóhelyen, a komód tetején álló gyertyatartó élé állította

     -  Nézd papa! Ez a Hűség-kapu! – mondta megilletődve. – Jó lenne bekereteztetni, és kitenni a falra.

        -  Ígérem, ha az iskolában bemutattam, utána neked adom.  

    Másnap Zólyomi Béla a szokott időben ment be az iskolába. A kollégák udvariasan köszöntek, de kicsit hűvösebben a szokottnál. A IV/a osztály  történelemórája a  második volt. A tanár, szünetben az ablakból nézte a gyerekeket az udvaron. Minden úgy történt, ahogyan elképzelte. Az osztály külön csoportot alkotott, kivéve a kis Kovács Pityut, aki egyedül álldogált egy nagy fának támaszkodva.  

    Mikor bement az osztályba, ugyanezt a szituációt találta. Pityu egyedül üldögélt az első pad szélén, a többiek tőle távolabbra húzódtak.

   A tanár nem szerette az igazságtalanságot. Örült a fiúk szolidaritás vállalásának; van igazságérzetük. Annak viszont nem örült, hogy a sérelmet egy ártatlan gyereken – legyen az, bárkinek is a fia – akarják megbosszulni.

      Lapozgatni kezdte az osztálykönyvet a végéig, majd vissza, s újra előre, fokozva a feszültséget. A gyerekek mintha 2 cm-t összementek volna, úgy lecsúsztak a padba. Egyik sem akart felelni. Össze voltak kissé zavarodva: „Hogyan is kellene elmondani, amit tanultak?” Titokban azt remélték, hogy a tanár bá’ Pityut fogja feleltetni. A tanár végül becsukta az osztálykönyvet, és azt mondta:

   -  Ma senkit sem szólítok fel, csak az felel, aki önként jelentkezik, mert javítani akar.

   Az osztály fellélegzett. Kiegyenesedtek a padban, de felelni senki sem akart, csak Pityu nyújtózkodott, hogy majd kiesett a padból. Erre minden szempár rámeredt.

     A tanár fellapozta a naplót, majd így szólt:

   -  Kovács Pityu neked minden jegyed jeles, neked nem kell javítani. Akkor miért akarsz felelni?

   -  Tanár úr, én szeretném elmondani, amit a múlt órán tanultam!    

    -  Hát akkor kezdjed, fiam!

    A gyermek felállt, és hibátlanul elmondott mindent, amit a tanártól hallott, de még hozzátette a következőket:

      -   Amit  tanultam, azt én is úgy gondolom. A nagypapám is mesélte.Ő Erdélyben született. A tanár úrtól elnézést kérek a történtekért, de édesapámat, azért én szeretem.  Ezután leborult a padra, és zokogott.

    Ez olyan hatással volt a gyerekekre, hogy ámulatukból hatalmas tapsba törtek ki. Felugráltak a helyükről. Az osztálytársukhoz rohantak, és vigasztalni kezdték. Zólyomi Béla két percig teret engedett ennek a fellángolásnak, hisz valami ilyesmit remélt, s kitörölt egy könnycseppet a szeme sarkából. Nem törődött ő most azzal, hogy kell-e valamilyen következménnyel számolnia, boldog volt. Aztán az asztalra csapott.

     -  Mindenki üljön a helyére!

    -  A felelet csillagos ötös. Ma itt csak egy gyermek van, aki jól vizsgázott bátorságból. Most pedig figyeljetek, mert jövő órán nagy feleltetés lesz.

  És csak beszélt, csak mesélt a gyerekeknek, akik érdeklődve figyelték minden szavát. Az óra végén boldogan ment a tanáriba. Azt gondolta, hogy vele, ma, ennél jobb nem is történhet. A tanáriban egy üzenet várta; menjen be az igazgató irodájába. Sok mindenre gondolt, csak arra nem, ami ez után történt...  (DE)

                                   - . - 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 52
Tegnapi: 22
Heti: 378
Havi: 1 191
Össz.: 78 535

Látogatottság növelés
Oldal: *" ElsIde írhatod a weboldalad új lapjáodort életek"c.-ű regényből / Sopron, ... népszavazás 91. ...
Nagyné(N.) Diviki Emma honlapja - © 2008 - 2017 - divikie.hupont.hu

A HuPont.hu weblapszerkesztő. A honlapkészítés nem jelent akadályt: Honlapkészítés

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Itt: péter andrás gimnázium tanárai - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »