Nagyné(N.) Diviki Emma honlapja

Gyökerek, ágak és levelek. Ismeretek, gondolatok és történetek a közegről, amelyben élek

 

Az alábbi cikkemmel elsősorban Gacsári István  születésének 220-ik évfordulójára kívántam emlékezni.

 

Másrészt szükségesnek láttam, hogy egy súlyos hiányosságot pótoljak. Ezideig sokan hivatkoztak már az általa megírt Krónikára, és ismertették életét, de elhalálozásának dátumát egyik dokumentum sem említette. Ezt én most pótoltam. Felkutattam az egyházi halotti anyakönyvben az elhalálozásának időpontját és a gyászszertartás leírását, és ezt a cikkemben most először én közöltem. Ezt a VIKIPÉDIÁ-ba is beszerkesztettem.(www.wikipédia.org/wiki/Gacsári István)

 

 

 

                                   EMLÉKEZÉS!

 

 220 éve született Gacsári István a Füzesgyarmati Krónika írója.

 

   EMLÉKEZÉS  GACSÁRI ISTVÁNRA (www.fuzesgyarmatinfo.hu/.../Gacsari Istvan)

 

        a Füzesgyarmati Krónika írójára

 

 (Honismeret 2011/4 sz.)

 

 Gacsári István református lelkész 220 éve, 1791 decemberében született Füzesgyarmaton. 172 évvel ezelőtt megírta Füzesgyarmat Krónikáját, s ezzel nagy kincset hagyományozott szülőföldjére, melyet az alábbi szavakkal ajánlott népének: „... imé! néktek Szeretett Hazánkfijai! mintegy Szent Ereklyéül, s Testámentomúl által nyújtok, hagyok, és ajánlok, azzal a szives kérésemmel, hogy ezt, mint Ekklésiátok drága kintsét gondosan megőrizzétek, – időről időre az én utánnam elő-állandó Tiszt. Lelki Pásztoraitok által folytattassátok; Ti magatok is pedig gyakran olvassátok, vizsgáljátok, eltelve mind annyiszor érzékeny hálával a Jó Isten eránt, ki ezt a helyet, a sok egymástérő romlások pusztulások és háborús viszontagságok között is, mind ez ideig csudálatosan feltartotta …”

 

Nevét ma már sokan ismerik. Bár az elmúlt századok alatt méltatlanul kevés megemlékezés látott róla napvilágot. Krónikájáról is sokan hallottak már, de annak szövegét kevesen ismerik, tekintettel arra, hogy 132 éve jelent meg először és utoljára, amikor az egyik társulati évkönyv három részletben leközölte. Ezt követően csak 1974-ben egy csonka változata jelent meg. Szülőföldje, Füzesgyarmat 2011*-ben méltó emléket kíván állítani Gacsári Istvánnak születése 220. évfordulója alkalmából azzal, hogy először jelenteti meg önálló könyv alakban Krónikájának teljes, eredeti szövegét.

 

Megemlékezésemmel – mint Füzesgyarmat szülötte, és mint akinek ősei baráti és rokoni szálakkal kapcsolódtak hozzá – szeretnék kései köszönetet mondani, hogy Krónikája által olyan ismeretek birtokába jutottam szülőföldemről és őseimről, amiket nélküle az ismeretlenség leple örökre eltakarna. Köszönet jár neki nemcsak az összegyűjtött adatokért, amelyek ma már pótolhatatlanok, hanem azért az aggódó szeretetért, amit népe iránti felelősségből érzett, és a késői utódok számára is példamutató hazafiasságáért.

 

Ki volt Gacsári István?Önmagát Hazafi Prédikátornak nevezi. Kortársai tudós lelkipásztorként emlegetik. A kései utódok, mint krónikaírót is számon tartják, aki országszerte ismert nagy tudású református lelkész volt Füzesgyarmaton. Tanulmányait Debrecenben végezte, ahol felsőfokú ismereteket szerzett: tanult matematikát, fizikát, históriát, filozófiát, deák és görög irodalmat, költészetet. A görög nyelv ismeretét olyan magas szinten sajátította el, hogy maga is írt verseket görögül. Költeményei megtalálhatók a Carmina guae in natales…Franciszki I. (Debreczin, 1815) és a Pallas Debrecina (1828) című munkákban. A teológia minden ágában jártasságra tett szert. Tanulmányai végeztével, mint prédikátor az országban több helyen szónokolt, így szülővárosában is. Ezután még két esztendőn át külföldi egyetemeken szélesítette ismereteinek körét. Hazatérve pappá szentelték, és 1818-ban elfogadta szülővárosának, Füzesgyarmatnak meghívását a lelkészi hivatal betöltésére. 1819-ben kötött hátassága után négy leány: Rozália, Eszter, Mária, Jusztinia és egy fia, Károly született.

 

Lelkipásztorsága idején írta meg Füzesgyarmat és a hozzá kapcsolódó helységek krónikáját, amit 1839-ben fejezett be. A Krónikában saját élete főbb történéseit is leírta. Műve befejezése után még 8 esztendeig végezte áldásos lelkipásztori tevékenységét Füzesgyarmaton. Ez idő alatt megelégedéssel figyelhette fia eredményes előrehaladását tanulmányaiban, de sikeres pályafutását, valamint a családját ért sorozatos tragédiákat már nem érte meg. Az ő életük történetét ükunokájának, Szabó Magda írónőnek a „Régimódi történetek” című családregényéből ismerhetjük meg. A Krónika írója 1847-ben hunyt el.

 

Halálát és temetését Bogdán Lajos, szeghalmi lelkipásztor a halálozási anyakönyvben a következőképpen írja le: „Tiszteletes Tudós Gacsári István Úr a helybeli református Szent egyháznak ernyedetlen buzgalmas és köz kedvességű lelkipásztora Földi pályáját folyó február 22dik napján estve 4 és 5 órák közt életének 56-dik évében hosszas in elgyengülési betegsége után fejezte be. Temetésén egy mind helyből mind a környékből összejön népes gyülekezet tisztesség tétele mellett folyó február hó 25-dik napján délelőtt 10 órakor szónokolván felette a templomban T: T: Elekes András Úr békési, és a sorok írója Bogdán Lajos szeghalmi lelkipásztorok, a sírnál helybeli iskola rektora Pap Károly Úr. Élete nevezetesebb történéseit maga írta meg a boldogult még életében, illy czimű és az egyház birtokában lévő jeles dolgozatában: Füzes Gyarmat Krónikája. Béke legyen sírja felett!”

 

 

 

A Krónika és különös sorsa

 

 

 

A reformkort megelőző időkben helytörténeti kutatómunkát szinte sehol sem végeztek az országban. A reformkor szellemi pezsgése a településtörténeti írások hullámát is megindította. Ez hatást gyakorolt Gacsári Istvánra, aki 1818 után kezdte meg a helytörténeti adatok gyűjtését. Forrásanyag hiányában a helyi adatokra, kortársai emlékezetére hagyatkozva – ahogyan ő nevezte – „okoskodással” próbálta a múlt ismeretlenségeit megfejteni. Krónikája úttörő munkának tekinthető, a benne foglaltak a mai napig sem vesztettek jelentőségükből. Ez a munka az első, s mind a mai napig legteljesebb ismertetője Füzesgyarmat helytörténetének.

 

A krónika eredeti szövegét nem könnyű olvasni a régies stílusa, a sok, ma már ismeretlen szó használata miatt. De megéri! Aki figyelmesen olvassa, lelki szemei előtt megjelenik a több száz évvel ezelőtti település képe: a mostani templomot megelőző torony nélküli vagy fatornyos, zsindelytetejű templom a mellé épített parókiával. Hallja a csengettyűs óra hangját, amint istentiszteletre hívja a népet, aki megpihenni, vigasztalódni, erkölcsöt tanulni jön a templomba. A lelkész példabeszédei, a tízparancsolat tételei hosszú ideig a fülébe csengenek: „Szeresd felebarátodat!”, „Ne lopj!” Felfigyel az iskola udvarán falábakon álló csengettyűre, amit a harangozó vagy a tanító szokott megszólaltatni a tanítás kezdetét vagy végét jelezve. De, ni csak! Most éppen egy csintalan gyermek ráncigálja, majd elszalad, mert fél a büntetéstől. Látja az első fiúiskolát, ott van a templom mellett, a gáton innen, amit később kibővítettek, és a gáton túlit, amely később épült. A piactéren van a leányiskola, a hozzájuk épített tanítói és kántorlakásokkal: mind-mind nádfedeles épület, éppen úgy, mint a falu 651 lakóháza. Képzeletben végigsétálhat a falu főutcáján, láthatja a csinos kis falusi házakat, a 320-as számú Gacsári-házat, híresen szép kertjével. A városháza mellett van – háromból az egyik – a csapszék, távolabb az ispotály és a malmok. S megjelenik a falu végében álló grófi kastély, a hozzátartozó kőépületekkel és parkjával, amint a grófi család csemetéje éppen a szakácsnő kisfiával játszik.

 

Aki nem a békés hétköznapokra kíváncsi, az olvassa figyelemmel a 15. §-t A’ hely nevezetesebb viszontagságairól, melyeket igen szemléletesen jegyzett fel a krónikaíró. Pl. milyen kísérteties lehetett, amikor 1834-es földinduláskor a harangok önmaguktól félreverődtek, vagy az 1830-as árvíz, mely kocsit lovastól elsodort. Nem különben félelmetesek voltak a szárazságok és tüzek. Az 1819. évi égi tűzben a mennykőcsapás még a templomot is megrongálta, a nádfödeles házak pedig leégtek. De mindeniknél szörnyűbb volt az 1831-es pestisjárvány, amikor temetetlen holtak százai feküdtek a templom udvarán. Az emberek rettegtek, és mindenféle híresztelések keltek szárnyra, hogy az uraság mérgezi meg a szegény embereket. Mások úgy hitték, ez az Isten büntetése.

 

Gacsári István a családkutatáshoz is jelentős segítséget nyújt azzal, hogy nagy gonddal felkutatta és lejegyezte azok nevét, akik valamilyen egyházi vagy világi hivatalokban tevékenykedtek. Füzesgyarmat tősgyökeres lakói közül szinte mindenki olvashatja a Krónikában valamely ősének a nevét, aki felügyelte a templom-építkezéseket, vagy harangot öntetett, a toronyórát készítette, a gyermekeket tanította, gyermekeket segített a világra, vagy bármely tevékenységgel segítette szülőföldjét.

 

Sok titkot rejt még a Krónika, egyedülálló ismereteket ad 1839-ig a Sárrét egy szegletéről. Gacsári István érdeme, hogy közel hozta a múltat a jelenhez. Kortársaira ösztönző hatással volt. Különösen a hazafias szellemet, a hon szeretetét mélyen beoltotta az ott élők lelkébe. A tudós pap 29 éven keresztül végezte a lelkipásztori teendőket szülőföldje népének szolgálatában.

 

Mi lehet az oka annak, hogy a Krónika megírását követően negyven évig nem került nyilvánosságra? Gacsári István a felvilágosult abszolutizmus korszakában nőtt fel. Ebből eredően azt hirdette, hogy a Jó Isten után a Felséges Ausztriai Ház védő karjainak köszönhető a nép sorsának jobbra fordulása, melyért hálát és tiszteletet kell tanúsítani. Talán, ez az oka, hogy a Krónika nem került publikálásra a XIX század közepén, az 1848-49-es szabadságharc idején, és annak bukása utáni évtizedben. Ez időtől a nemes, a polgár, ha tehette, nem vállalt politikai szerepet, csak magyarul volt hajlandó beszélni. Kialakult a nemzet belső társasélete. Szokássá vált a magyar ruha viselete. A helytörténeti és családtörténeti kutatások ismét lendületet vettek különösen az 1867-es kiegyezés éve után, majd a millennium közeledtével.

 

Békés megye élenjárt ebben a tevékenységben. Számtalan, híres történész végzett helytörténeti és családtörténeti kutatásokat, mint például Csánki Dezső: A régi Szeghalom és Füzesgyarmat népességi és birtok statisztikája, 1891; Haán Lajos: Békés megye hajdan, 1870; Szilágyi Márton: A füzesgyarmati ev. Ref. Egyház története, 1898; Dr. Karácsony János: Békésvármegye története, 1896; Osváth Pál: Bihar vm. Sárréti járása, 1875. Létrehozták a Békésvármegye Régészeti és Művészettörténeti Társaságot 1874-ben. A társaság évkönyve 1879–1881-ig három részletben, Zsilinszky Mihály elnök közlésében megjelentette Gacsári István Füzesgyarmati Krónika című munkájának teljes szövegét. Az első rész előtt méltatta Gacsári Istvánt, mint embert és tevékenységének jelentőségét. Azonban az 1839 óta eltelt 40 évben a kutatás hatalmasat lépett előre, így a Krónika már nem minden tekintetben felelt meg a kor követelményeinek, amit egy helyi monográfiával szemben el lehet várni, de ez nem csorbítja Gacsári István munkásságának érdemeit. Zsilinszky Mihály is példaértékűnek tartotta ezt a munkát. Megjelenését követően azonban még egyházi vonatkozásban is csak ritkán szerepelt forrásmunkaként. Ismét halványult az emléke, és Füzesgyarmatnak továbbra is rejtett kincse maradt a Krónika.

 

Azonban az 1970-es években országos hírnévre tett szert, amit több esemény is elősegített. 1974-ben Szabó Magda megjelentette a Régimódi történetek című családtörténeti regényét, amelyben említést tesz az ükapja által írt Krónikáról, mivel regényének sarkalatos pontja Gacsári István unokája, Gacsári Emma története. A könyv alapján színházi előadás és TV-sorozat is készült, és ezzel egy csapásra országos hírűvé vált a Krónika. 1973-ban Füzesgyarmaton megalakult a Helytörténeti Szakkör, amely a város szülöttének, Csánki Dezső történésznek a nevét vette fel. A szakkör tevékenysége nyomán egymás után jelentek meg a különböző helytörténeti írások. Ezekben a munkákban forrásanyagként használják a Krónikát. Ebben az időben megjelent Gacsári István: Füzesgyarmati Krónika, Részletek című kiadvány a Bibliotheca Bekesiensis kiadásában, melyet a Füzesgyarmat nagyközség Tanácsa is támogatott. Ekkor 1974-et írtak. Talán éppen e miatt csak egy csonka Krónika kerülhetett kiadásra, melyből értékes fejezetek kimaradtak, hasonlóképpen az egymás után létesített templomok, iskolák építésének története. Szinte teljesen kimaradt az egyházi és a világi tisztségeket betöltő személyek ismertetése, továbbá egyéb, nemcsak Füzesgyarmatot érintő, hanem a környező településekre is vonatkozó helytörténeti leírások egy része is.

 

A 2011*-ben megjelenő kiadvány ezt a régi hiányt pótolja. Az első teljes Krónikát önálló könyv formájában, a teljes eredeti szöveggel az utódok 172 év után végre birtokba vehetik, hogy ápolják emlékét, és a további nemzedékek számára megőrizzék és gyarapítsák, úgy ahogyan azt Gacsári István testamentumában meghagyta. Az ő hazaszeretete a mai és a jövő nemzedéke számára változatlanul példamutató.

 

                                                                                  N. Diviki Emma

 

*A dátum, a cikk megjelenése óta változhatott

 

 

 

 

 

MÉLTATÁSOK  Gacsári Istvánról

 

      Kortársai elismeréssel szóltak a tudós Gacsári István lelkipásztorról, buzgalmáról, és arról, hogy hívei között nagy tiszteletnek és közkedveltségnek örvendett.

 

      Az utókor számára tanúskodnak kiváló jelleméről, erényeiről, lelkipásztori tevékenységéről, és azon túl, a népe érdekében végzett munkálkodásáról, a református egyház archívumában őrzött íratok, és a saját maga által megírt Krónika.

 

     Már gyermekkorában kitűnt éles elméjével, szorgalmával, kitartásával, célja eléréséhez. Kitűnt állhatatos ragaszkodása a tudomány minden ágának megismeréséhez.

 

      A nagy műveltségű, külföldi egyetemet is megjárt prédikátor előtt fényes jövő lehetősége állott. Példátlan erényességének bizonyítéka, hogy tanulmányainak befejezése után visszatért szülőföldjére, és 29 évig szolgálta lelkipásztorként. Az a nemes cél vezérelte, hogy megismerteti népével múltját. A múlt emlékének megőrzésére és ápolására buzdítsa népét. Megszerzett tudását hazája, főként saját pátriája felemelése érdekének szentelte. Nyitott szemmel járt a világban. Ezt írja:

 

 „ Sajnálkozva látván én már régtől fogva azon vastag homályt, mely fedi többnyire minden eklézsiáknak és helységeknek eredetét, nevezetesebb történeteit, viszontagságait „

 

       De nem csak látott; cselekedett is. Tanulmányozta az ország régmúltjának történetét rögzítő regestrákat, okleveleket. Ezekben azonban csekély, Gyarmatra vonatkozó adat volt található. A tatárjárás, a Mohácsi-vész, 1526 után, hazánk viharos századaiban, nagyon kevés írásos emlék született, vagy ha mégis, azok elvesztek, vagy elégtek. Ő fáradságot nem kímélve - lelkipásztori munkássága mellett -, összegyűjtötte és leírta mindazt az ismeretet, amely korában fellelhető volt, és azt is, amit látott és tapasztalt. Csekély forrásanyag, vagy ahogyan ő nevezte; kútfő hiányában is Dávid-ként munkához látott, és megírta a Krónikát, melyet népének testamentumul, végrendeletül hagyott hátra.

 

      A végrendelete lassan jutott el népéhez. A történelmi időszak, a szabadságharc bukását követő, Haynau rémuralma, majd a Bach korszak 10 éve, amikor a Monarchia Magyarország teljes megszüntetésére törekedett, és a német nyelvet kívánta bevezetni, nem kedvezett egy magyar nyelvű, hazafias irodalmi mű kiadásának. Halála után 40 évvel a Békésmegyei Régészeti és Művészettörténeti Társulat Évkönyve, 1879-81-ig három részletben leközölte a Krónikát.

 

      Zsilinszky Mihály, a társulat Elnöke írt Gacsári Istvánról először, jelentős méltatást:

 

„ Gacsári István füzesgyarmati krónikája. /1879/” cimmel

 

       Jelen krónika egyik fényes tanúbizonyságát képezi annak, hogy mily sokat képes tenni egy lelkes lelkipásztor, ha a köznapi dolgok mellett nem feledkezik meg magasztos hivatásáról. A jó pap a nép vezére és tanitója; hatása a jövő nemzedékre is kihat. Ilyen volt a f.-gyarmati krónika irója is.

 

      Gacsári István f.-gyarmati „hazafi prédikátor” 1791-ben dec. 25-kén született F.-Gyarmaton; s miután elemi tanulmányait és a latin grammatikát otthon elvégezte volna, anyjának és gyámjának határozott akarata ellenére Debreczenbe ment, hogy ott a tudós pályán tovább haladhasson. Kiváló tehetségeinél fogva megnyerte tanárainak jó hajlamát, s úgyszólván minden segitség nélkül végezte el gymnasialis és a theologiai tudományokat. Önerejére lévén hagyatva, korán megtanulta az élet nehéz filozófiáját; nemes ambitióval törte magát keresztül a szegénység által emelt minden akadályokon. Mint végzett theologus megfordult szülővárosában s 1816-ban tartotta első szónoklatát, melynek következtében a gyarmatiak

 

azonnal megválasztották rendes lelkészüknek. Ő azonban még bővebb tapasztalokat óhajtván szerezni magának, kiment külföldre a hires göttingai egyetemre, hol Staüdlin, Eichhorn és

 

Pott tanárok vezetése alatt egészen uj világ nyilt szemei előtt. Egy év múlva tisztult nézetekkel, alapos tudománynyal és nagy lelkesedéssel tért vissza hazájába, s 1818. márc. 15 én elfoglalta hivatalát F.-Gyarmaton, hol húsz évnél tovább áldásosan működött az Úr szőlőjének mivelésében. A gyarmatiak mai napig szívesen emlékeznek vissza a szigorú, de mindamellett szeretett lelkipásztorra, ki az egyházi teendők mellett a községi dolgokban is vezére volt népének s méltó disze és büszkesége az egész esperességnek. Tevékenységéről és gondolkodás  Módjáról fényestanúbizonyságot tesz azon krónika, melyet ő szülőföldjének, de különösen egyházának múltjáról nagy  szorgalommal irt össze.

 

       Jónak láttam ezt ezennel közzé tenni, és pedig két fő okból.

 

Először azért, hogy megyénk müvelt közönségével megismertessem e mű érdekes tartalmát, másodszor pedig azért, hogy például szolgáljon a most élő lelkészeknek, tanitóknak és községi jegyzőknek arra, miként kell egyes községeinkben és egyházainkban az emlékezetre méltó dolgokat feljegyezni és az utókornak tanulságául fentartani.

 

      Nem lehet azt állítani, hogy Gacsári f.-gyarmati krónikája minden tekintetben megfelelne azon kívánalmaknak, melyeket egy helyi monographia iránt méltán támasztani lehetne; de mindenesetre követésre méltó az ő sokoldalú figyelme, kitartó szorgalma és nemes gondolkodás módja.

 

      Mai korban azt kívánjuk, hogy aki egy helyi monographia megírásához fog, az kutassa fel nemcsak a helyi levéltárakat, hanem az ország legkiválóbb levéltárait és könyvtárait is, hogy

 

műve minden tekintetben hiteles adatok alapján készülhessen. Kell, hogy kellő nyelvismerettel és ügyszeretettel birjon tárgya iránt, hogy semmit se tartson haszontalannak, ami tárgyának felvilágosithatására szolgálhatna. Méltán megkívánhatjuk azt is, hogy az illető ismerje a hely földrajzi viszonyait, időnként bekövetkezett változásait, külső és belső történeteit, egyházi, vallási s általában közművelődési állapotait; végre, hogy kiterjessze figyelmét a gazdaság, ipar és kereskedelem helyi változására, sőt a főbb szerepet viselt családok nemzedékrendére is.

 

      Tudjuk azonban, hogy ily nagy munkára nem igen vállalkozhatik minden tisztviselő, kivált, ha elgondoljuk a szükséges források gyér és tökéletlen voltát. De amit egy kis jóakarattal mindenki megtehetne, az a saját korában történt nevezetesebb eseményeknek, bekövetkezett változásoknak, veszedelmeknek és szerencsés fordulatoknak, természeti és közgazdasági nevezetességeknek krónikaszerü feljegyzése. Ez az, aminek megtevésére megyénk történelmének és általában a tudomány érdekének előmozdítása szempontjából hazafias tisztelettel hívjuk fel ezennel községeink lelkes tisztviselőit, különösen pedig jegyzői és lelkészi karát.

 

      Senki, sem tudja jobban méltányolni napi küzdelmeiket, mint mi; de egyúttal ki kell mondanunk abbeli meggyőződésünket is, hogy egy kis jó akarat mellett mégis szakithatnak magoknak annyi időt, amennyit az egyszerű feljegyzés igényel. Ám tekintsék meg az itt következő Gacsári-féle krónikát s merítsenek belőle hazafias lelkesedést és buzgóságot.

 

      Olvassák meg előszavát, melyben müve megírásának okait adja elő, és mondják meg, nincs-e néki igaza? Nem kell-e hálával és tisztelettel megemlékeznünk azokról, akik előttünk élve fáradozásaikkal előmozdították a mi javunkat is? S nem méltó kivánság-e az, hogy az utódok igyekezzenek elődeik dicső nyomdokaiba lépni, „s azt az Ekklesiát és azt a várost, melyet azok csekély kezdetből az isteni kegyelem által apródonkint felépítettek, hova tovább mind jobban nevelni, öregbíteni és minél dicsőbb fényre emelni törekedjenek

 

      Ily gondolkodás nélkül nagyot, dicsőt alkotni nem lehet.

 

      Ámde halljuk Gacsárit, aki ezelőtt fél századdal igy vezette be a f.-gyarmati helv. h. egyház birtokában levő eredeti krónikáját: „

 

 

 

      Zsilinszky Mihály a fenti méltatással vezette be az először kiadott Krónikát. Nagyra értékelte Gacsári Istvánnak a múlt megismertetése érdekében végzett munkáját, de főként példamutatását és üzenetét a jelen s a jövendő nemzedékek számára.

 

       Az Eklézsia is nagyra értékelte munkáját; múltjának felfedése, és jelenének megörökítése miatt.

 

      Szilágyi Márton lelkész „A füzesgyarmati evangélikus református egyház története” című munkájában, 1898-ban, elismeréssel ír Gacsári Istvánról, és köszönetet mond munkásságáért:

 

      „ …De ennél még egy régebbi kútfőre is hivatkozik az én derék elődöm az Ő valóságos oknyomozó eljárással összeállított „Krónikájában”. „…Buzgó és szorgalmas lelkész”.

 

      „…Bezárom most már eme munkálatomat, melynek adatait gyarló erővel bár, de híven igyekeztem összeállítani s mely adatok nagy részének a múltra vonatkozó följegyzéséért tudós és serény elődöm Gacsári István munkás emlékének tartozom köszönettel,…”

 

     

 

     Az elkövetkező több mint 70 évtized alatt, csak elvétve találkozunk a Krónikára való hivatkozással. 1974-ben kiadásra került egy csonka kiadvány. Hívei, Füzesgyarmat szülöttei és az ország népe ez után is csak e-csonka Krónikát ismerhette meg, melyhez néhány sor, Gacsári Istvánt méltató szöveg sem íródott.

 

      Szabó Magda írónő, 1974-ben megírt„Régimódi történetek”című családtörténeti regényében, hosszú idő után olvashatunk ismét Gacsári Istvánról és Krónikájáról érdemeinek megfelelő méltatást:

 

       „Gacsári Istvánt már debreceni diákkorában vonza az irodalmi alkotás gondolata, lelkészként, immár nem fiatalon, nagy és fontos munkába fog, megírja… a Krónikát, s nevezi magát ártatlan büszkeséggel hazafi prédikátornak, mert amilyen buzgó pásztora Kálvinus nyájának, olyan szenvedélyes magyar is, Krónikálya nem csak Sárrét büszkesége, de fontos kordokumentum, nem lehet meghatódás nélkül elolvasni az utódoknak szóló üzenetét…”

 

      „…hazafi prédikátor Gacsári István a Sárrét krónikása, nemcsak a kálvinista mikrovilágban, országszerte is ismert, nagyra becsült pap…”

 

      Az írónő, miközben adatokat gyűjtött könyve megírásához, Füzesgyarmaton nem csak a Krónikára talált rá, melyből eddig Gacsári Istvánt megismerhettük, hanem a Gacsári családról, kortársairól is sok új információt kapott. Könyvéből betekintést nyerhetünk környezetébe, ahol,  és  akik  között  élt

 

      Megtudhatjuk, hogy gyermekei közül az egyetlen fiát, Károlyt, debreceni tanulmányainak befejezése után külföldi egyetemre küldte, tanulmányai folytatására, és megelégedéssel szemlélte eredményes előmenetelét, de sikeres pályafutását már nem érte meg.

 

      Károlyból jogtudós és az árvák tutora lett. Járta az országot, lekötötte az árvák védelme. Alig tartózkodott a családjánál. Szenvedéllyel látta el munkáját, de a megfeszített munka felőrölte életerejét, 46 éves korában „ szélhűdés” következtében meghalt.

 

       Szabó Magda könyvéből megismerhetjük a család többi tagját is. Károly felesége Síró Emilia 20 évvel volt fiatalabb nála, de gyenge egészsége következtében, férje halála után 3 évvel ő is meghalt. Emilia édesapja, Síró Dániel, Sárrét másik büszkesége, a köznevelés apostola, a nőnevelés megszervezője. Ő maga tanította Károly két lányát, Emmát és Erzsébetet egész pedagógiai képességével, két árva unokája műveltségének tágításába. Amikor másfél évvel lánya halála előtt meghalt, a Gacsári lányok nevelése az anyai nagyanyára, Bányay Ráchelre maradt. A nagyasszony, az unokáit, híres felmenőik nevéhez méltó, szigorú, református erkölcs szellemében nevelte. Ám bármennyire szigorú is volt a kéz, amely egyengette a két apátlan, anyátlan gyermek útját a felnőtté válásban, nem pótolhatta a szülők hiányát. A lányok feje felett, éppen akkor, amikor legnagyobb szükségük lett volna rá, nem volt védőernyő, ami megvédte volna a külvilágból feléjük áradó gonoszságtól, sok rosszindulattól. Gacsári István, családja sorozatos tragédiáját nem érte meg.

 

         Az utóbbi évtizedekben egyre több helytörténész használja forrásanyagként a Krónikát, és nevét nagy tisztelettel emlitik. 

 

      Dr. Makai Sándor történész írja 2001-ben a „Komádi története és nép élete” című munkájának előszavában:

 

      „Szép példája a történetírásnak Gacsári István nagytiszteletű uramnak Füzesgyarmatról írt krónikája”.

 

                                                    Összeállította: N. Diviki Emma

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 74
Tegnapi: 19
Heti: 117
Havi: 789
Össz.: 80 851

Látogatottság növelés
  |     |     |  
Oldal: Gacsári István, Füzesgyarmati Krónika írója 220 éve született
Nagyné(N.) Diviki Emma honlapja - © 2008 - 2017 - divikie.hupont.hu

A HuPont.hu weblapszerkesztő. A honlapkészítés nem jelent akadályt: Honlapkészítés

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Itt: péter andrás gimnázium tanárai - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »